Hirdetés

Idegrendszeri zavarok lelki okai

A természeti népek még ösztönösen érezték-értették testük jelzéseinek üzenetét, és tudták, min is kell változtatniuk… Nekünk is jót tesz, ha tisztában vagyunk betegségeink, panaszaink jelentésével, azaz testünk üzeneteinek szimbólumrendszerével!

depresszió, idegrendszer, lélek |

Ideál - Reforméletmód magazin 0200 ;19(6):10-13   Celsus Kft. | Heinisch, M.

Az idegrendszer a test alapvető hírközlő rendszere. Biztosítja az összeköttetést szervezetünk különféle részei között, és kölcsönhatást tesz lehetővé a külvilággal. A parancsokat kiadó centrum az agy, amely élénk kapcsolatot tart fenn a végrehajtó periféria különböző szintjeivel.

Az idegrendszernek létezik akaratlagos - szenzomotoros - és akaratlan - autonóm - része: az utóbbi felel a szimpatikus (vegetatív) és a paraszimpatikus (regeneratív) működésért.

Amennyiben az idegrendszeri betegség anatómiai elváltozással jár, neurológiai kórképről beszélünk. Ha működési zavar áll fenn, általában pszichés kórképről van szó.

A neurológiai betegségeknél elkülöníthetjük a központi és a perifériás idegrendszer problémáit. A központi idegrendszer zavarainál az agy vagy a gerincvelő környékén kell keresnünk a hibát, a perifériás idegrendszernél a testet átszövő idegpályák működésében keletkezik gond.

Az idegrendszer szimbólumai

A neurológiai betegségek hátterében általában kommunikációs nehézségek állnak. Az érintett ember sem a külvilággal, sem saját magával nem tud hatékonyan kommunikálni, és nem képes kifejezni, ha valami akadályozza az életében. Az idegrendszer úgy működik, mint egy testen belüli hírközpont és hírszolgálat, viszont kóros állapotban összekuszálódhat a belső hierarchia és szervezettség.

A pszichés betegségek egyértelműen érzelmi-lelki gyökerűek, és nemritkán genetikai minták, gyerekkori bevésődések, sorsfordító érzelmi megterhelések vagy egymásra halmozódó környezeti hatások állnak a hátterében. Mindkét problémakör esetében érvényes az, hogy a páciens képtelen rangsorolni, összeszervezni és feldolgozni az információkat - mind idegi, mind érzelmi szinten.

Az idegességtől az idegösszeroppanásig

A normális idegrendszerű ember szoros kapcsolatban áll az épp aktuális helyzetével, a jelen kihívásaival. A kívülről érkező ingerek felélénkítik. Idegrendszere egészen addig laza és nyugodtak az idegei, amíg valamilyen feladattal nem szembesül. Ekkor az idegek megfeszülnek, és megindul a kommunikáció a külső és a belső világ között. Elkezdődik az információk befogadása, feldolgozása, összerendezése, majd kialakul a válaszreakció, amit a külvilág meg is kap. A labilis idegzetű ember másképp működik. Ő alapállapotban sem tud nyugodt lenni, ezért a kihívások már-már az idegei határait feszegetik. A szorongásnál ehhez erőteljes félelem is társul.

Az érintett személy nem bízik benne, hogy meg tudja győzni a környezetét önmaga értékeiről, ezért állandó visszaigazolásokat keres a külvilágból. Mindennel és mindenkivel kommunikálni akar, minden apró jelet fontosnak érez, ezért belső hírfeldolgozó központja hamar túlterheltté válik, és a lényegtelen dolgok összekeverednek a lényegesekkel.

Idegösszeroppanás vagy idegösszeomlás akkor történik, ha ez a folyamat már nagyon régóta fennáll, és az idegrendszer túlterheltsége kezelhetetlen. A páciens eléri, hogy mesterséges - kórházi - környezetben tartsák, így megóvják őt az igazán komoly hatásoktól, amelyek így nem terhelik tovább megzavarodott idegrendszerét. Az összeomlás „kiveri a biztosítékot” - így védi meg magát az idegrendszer az idegi áramkörök károsodásától. Az ezt követő nyugalmi állapotban ismét fel lehet építeni a belső struktúrákat.

A központi idegrendszer betegségei

Az agyrázkódás neve árulkodik hátteréről: az agyat komoly megrázkódtatás éri, mintha a hajó orra egy jéghegybe ütközne. Általában olyan embereknél fordul elő, akiknél korrigálni kell egy makacs tévutat. Az érintett személy túlbecsülte önmagát és határait, ezért drasztikus eszközzel húzzák vissza a földre.

Az agyzúzódás az agyrázkódás súlyosabb formája: a páciensnek itt mindent elölről, jóformán a csecsemőkorától kell újrakezdenie.

Az agyhártyagyulladásnál az agyat borító védőhártyák gyulladnak be. Ez háborút jelent a küzdelem - férfipólus (agy) és a lemondás - női pólus (agyhártya) között. Bizonyos helyzetből átalakulva kell továbbmenni, de a korábbiakból is meg kell őrizni azt, amire szükségünk van. Ha ez nem sikerül, és az életkörülmények túl nagy nyomást jelentenek, feldolgozhatatlannak érezzük a kívülről jövő ingereket.

Amikor a háború átterjed az agy belső részére, agyvelőgyulladásról beszélünk, és valódi élethalálharc veszi kezdetét. Ez a csata szétrombolhatja a test kommunikációs bázisát, s maradandó kieséseket okoz.

Szélütéskor az agy központi idegpályái szakadnak meg, és ez a test féloldali bénulásához vezet. Ha a test bal oldala bénul le, akkor az illető a passzivitással, befogadással, odaadással, gondoskodással, intuícióval - vagyis a női oldallal - nem tudott megbarátkozni; ha a jobb, az aktivitással, kiárasztással, alkotóképességgel, felelősségvállalással és józan szellemiséggel - férfioldal - vannak mélyen gyökerező gondjai. Az elhanyagolt rész szinte „elhal”, ezért újra fel kell építeni, fel kell nevelni.

Az epilepsziánál az agy saját elektromos tevékenysége hirtelen kikapcsol, és ijesztő, sokszor veszélyes rohamok jelentkeznek. A tudat elhagyja a testet, és olyan állapotba kerül, ahol nem tud tájékozódni, kommunikálni. Az epilepszia során az emberi tudat összecsap egy nem tudatos létezési síkkal, és alulmarad. Mivel az érintett személy tudatosan nem hajlandó megadni magát az idegennek tűnő impulzusoknak, erőszakosan törnek be az életébe. Az ilyen ember feladata a tudattalannal, az „alvilággal” való tudatos érintkezés kifejlesztése.

A perifériás idegrendszer betegségei

Akkor beszélünk idegfájdalomról vagy neuralgiáról, ha egy ideg beidegzési tartományában segélykiáltásként bukkannak fel és tűnnek el a fájdalmak. Ilyen esetekben az érintett testrész szimbolikáját is figyelnünk kell (erről a fertőzésekről szóló részben olvashattak), mert ott rejlenek a megoldatlan konfliktusok, amelyeket sem magunk felé, sem a külvilág irányába nem kommunikálunk megfelelően.

Ne feledjük! Meg kell tanulnunk segítséget kérni és elfogadni, ki kell engednünk az agressziónkat, és bátran előre kell lépnünk egy-egy olyan terület felé, ahol ezt az intenzív belső energiát hasznosíthatjuk.

Az ideggyulladásnál szintén a szóban forgó idegi terület szimbolikus jelentését kell figyelembe vennünk. Itt már állandósult segélykiáltásokról van szó, az idegi működés szinte lehetetlenné válik. Elszántan és mélyen bele kell vetnünk magunkat az érintett testrész által jelképezett témakörbe, tehát folyamatos konfrontációra van szükség. Fel kell dolgoznunk a beérkező benyomásokat, és ki kell fejeznünk az ezzel kapcsolatos igényeinket.

Neurológiai kórképek

A neurológiai betegségeknél az idegek rendszerint már krónikussá vált, konkrét elváltozásai állnak a háttérben. Ez abból fakad, hogy a kommunikációs problémák nagyon régóta fennállnak, és mélyebben gyökereznek.

A Parkinson-kór főleg időskorban alakul ki, és az akarattól függetlenül működő idegpályákat érinti. Testi szinten a dopamin nevű ingerületátvivő anyag hiányából fakad, tudatalatti-lelki síkon a túl aktív, magas igényeknek megfelelő, végletekig elkötelezett életút következménye. A fanatikus hozzáállás miatt a külsőbelső kommunikáció beszűkül. A test és az arc megmerevedése, az elnémulás, a bőr seborrhoeás állapota és a többi tünet megkérdőjelezi az illető korábbi becsvágyó szándékait, és szinte idő előtti testi halált, „bábállapotot” hoz létre. Görbe tükröt tart, ezzel utólagos önkritikára sarkall.

Az egyre gyakoribb sclerosis multiplex neve is árulkodó: latinul „sokszoros megkeményedést” jelent. A beteg hosszú ideje hallatlanul kemény saját magával és a világgal szemben is, vagyis szűkös, sötét mederbe szorítja a kommunikációt. Kíméletlenül elnyomja a saját igényeit, kőkemény alapelveket alakít ki, értelmetlenül szigorú és konok. Így lassan minden élettémája megdermed. Mivel maximalista, a betegségtől eleinte teljesen kétségbeesik. Később viszont megkönnyebbül, mert már nem kell olyan könyörtelenül teljesítenie. Ereje elvész, testi funkcióit nem képes többé szabályozni, vagyis a helyzet a visszájára fordul, és mindent el kell engednie, amihez korábban ragaszkodott.

Pszichés kórképek

A pszichotikus ember minden kommunikációs csatornát lezár a saját árnyékvilága felé, így az onnan jövő késztetések előbb-utóbb felülkerekednek, és erőszakosan veszik át az uralmat a személyiség felett.

A depresszió a levertségtől a motivációhiányon keresztül a teljes apátiáig sokféle tünetet ölthet. A beteget erős lelkiismeret-furdalás gyötri, sokszor tőle teljesen független dolgok miatt is. Állandóan jóvá akar tenni valamit. Elfojtja magában az agressziót, nehogy magára haragítson másokat, és idővel minden aktivitást veszélyesnek ítél.

A felelősséget is elfojtja, főként akkor, ha új életszakaszba kellene lépnie. Mivel árnyékvilágát sokáig lefojtotta, kényszerképzetként törnek fel nála az olyan negatív és félelmetes jelenségek, mint a magány, a betegség, az öregség és a halál. Súlyos depressziónál öngyilkossági késztetések lépnek fel, vagy a beteg egy „élőhalotthoz” válik hasonlóvá, aki minden tápláló, segítő dolgot megtagad magától. A depressziós beteg képtelen az életre és a halálra is.

Az álmatlanság gyökere a halálfélelem. Az alvás egy „kis halál”, amely megköveteli, hogy minden tudatos ellenőrzéstől, szándéktól, aktivitástól megszabaduljunk. Ehhez befogadóképesség, odaadás és ősbizalom szükséges. Nem lehet kikényszeríteni, parancsolni neki, csak hagyni megtörténni. Mivel az emberek többsége az ellenkező, aktív és tudatos pólushoz ragaszkodik, nem meri rábízni magát a tudattalanjára.

Jegyezzük meg! Az alvászavaros embernek először meg kell tanulnia tudatosan lezárni a napját, és elbúcsúzni a józan aktivitástól.

A szenvedélybetegségek menekülési útvonalat jelentenek, mert az érintettek úgy érzik, nem képesek feldolgozni a hétköznapi ingereket. Keresnek valamit, ami segíthetne nekik, ám a keresést idő előtt feladják, és megrekednek a pótlékok szintjén. Nem akarják vállalni a fárasztó, ijesztő, zavaros kutatást, hanem az alkoholt, a dohányt, a gyógyszereket vagy a kábítószert jelölik ki „Szent Grálnak”, ami értelmet ad az életüknek. Ettől fogva a félelem, a kényelmesség és az elvakultság fogva tartja őket, és rettegnek az új tapasztalatoktól.

Heinisch Mónika

depresszió, idegrendszer, lélek

2007-06-16 22:06:54

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop