A körülmetélésről

Nem könnyű eldönteni, körülmetéltessük-e az újszülöttet. Figyelembe kell venni mind az előnyöket, mind a hátrányokat, és számításba kell venni a kulturális és személyes preferenciákat is.

körülmetélés, pénisz, fitymaszűkület, circumcisio | InforMed Hírek14   InforMed | Dobos, L.

A műtét

A körülmetélés (circumcisio) során a makkot takaró fitymát távolítják el. A beavatkozást általában a születés utáni első vagy második napon végzik, mert két hónaposnál idősebbek esetében már kockázatosabb. A helyi érzéstelenítés mellett végzett beavatkozás mindössze 5-10 percet vesz igénybe.

Előnyök

A körülmetélés előnyeivel kapcsolatban végzett vizsgálatok nem hoztak egyértelmű eredményt. Az amerikai gyermekgyógyászok akadémiája szerint az előnyök nem eléggé jelentősek ahhoz, hogy rutin eljárásként ajánlják a körülmetélést, orvosilag nem szükséges.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne bizonyos haszna, csecsemőknél például megelőzhetők ezáltal a húgyúti fertőzések, felnőtt férfiaknál pedig a péniszrák kockázatát csökkenti, bár utóbbi igen ritka. A körülmetélés a nemi úton terjedő betegségek kockázatát is csökkenti.

Szövődmények

Mint minden műtétnek, a körülmetélésnek is lehetnek kockázatai, ennek aránya azonban igen alacsony. A leggyakoribb problémák a vérzés és a fertőzés, valamint a makk irritációja a vizelettől. Ezt vazelinnel lehet kezelni, pár nap alatt magától is elmúlik.

Műtét után

A körülmetélés után vízzel mossuk le a péniszt naponta, illetve ahányszor széklet kerülne rá. Bizonyos fokú duzzanat normálisnak tekinthető, általában 7-10 napot vesz igénybe a seb teljes gyógyulása. A kötést naponta cserélni kell.

Orvost kell hívni
  • ha a seb folyamatosan vérzik
  • ha a beavatkozás után 6-8 órával még nem volt vizelete a babának
  • ha 3-5 nap alatt nem megy le a duzzanat és nem szűnik meg a vörösség, vagy netán fokozódik
  • ha 7 nap elteltével sárgás váladék ürül
  • 38 foknál magasabb a láz.
Higiéne

Idősebb fiúknál és felnőtteknél a fityma visszahúzható a makk fölött, ezáltal lehetséges a tisztítása. Néhány éves kor előtt az fityma még nem húzódik vissza, ne is erőltessük, mert ezzel bajt okozhatunk. Ha már könnyen felhúzható, tanítsuk meg a kisfiút, hogyan tegye ezt egyedül, és hogyan tisztítsa meg a fütyijét minden nap fürdéskor.

| körülmetélés, pénisz, fitymaszűkület, circumcisio
2017-03-10 11:03:49


A körülmetélésről

Nem könnyű eldönteni, körülmetéltessük-e az újszülöttet. Figyelembe kell venni mind az előnyöket, mind a hátrányokat, és számításba kell venni a kulturális és s...


Mekkora van neki?

Általánosan elfogadott nézet, hogy nem a méret a lényeg, mégis sok férfit foglalkoztat – nőket kevésbé- a pénisz mérete. Egy koreai kutatás eredménye bizonyára sok...


Negyvenhárom fiú halt meg szakszerűtlen körülmetélés miatt Dél-Afrikában

A novemberben megkezdődött nyári beavatási szertartások keretében ez idáig negyvenhárman haltak meg szakszerűtlenül végrehajtott körülmetélés miatt a Dél-afrikai K...


Mi a közös a pénisz ferdeségében és a megkeményedett tenyérben?

A pénisz ferdeségével járó Peyronie betegség szerencsére ritkán fordul elő. A kórképre jellemző, hogy a pénisz bőre alatt egy lapos csomó, vagy köteg tapintható, a...


Amerikai gyermekorvosok: a körülmetélés előnyei meghaladják kockázatait

Új irányelveket adott ki az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) a gyerekkori körülmetélésről, amelyben azt írják, hogy a beavatkozás egészségügyi előnyei me...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^