Hirdetés

A jóindulatú prosztata megnagyobbodás

Mi is az a prosztata? A hím nemi szervrendszer tagja, mely az ondónak kb. harmadát termeli és a bennlévő hímivarsejteknek tápanyagot nyújt. Az ideális létfeltételüket teremti meg az ondóhólyag és mellékhere váladékával együtt.

prosztata, nehézvizelés, jóindulatú prosztata megnagyobbodás, BPH |

Gyógy-ír   Kisalföld | Vétek, L.

Gesztenye nagyságú és alakú, a húgyhólyag alatt helyezkedik el. A húgycső valamint az ebbe torkoló ondó vezetékek átfúrják.

Gyermekkorban a nemi-érést megelőzően apró, még jelentőséggel nem bíró mirigy. A serdülőkorban elkezdődő hím nemihormon termelődés, az androgének hatására indul növekedésnek és a felnőtté váláskor éri el teljes nagyságát és funkcióját. A férfiak hormonháztartása az élet során nem állandó, fokozatosan változik. A vérben csak a szabadon keringő androgének fejtik ki a hím nemi hatásokat. A hormonok egy része azonban vivőfehérjékhez kötött, ezek a szervezet számára nem hozzáférhetőek, így hatástalanok, csak mérhető jelenlétükkel jelzik a szervezet hím nemi voltát. A szabadon és kötötten keringő hormonok aránya jellemző az életkorra, annak előrehaladtával a szabad hormonszintek folyamatosan csökkennek és a kötött frakció emelkedik. A kb. 5o éves kortól jelentkező férfi klimax hátterében ez a megváltozott hormonegyensúly áll.

A prosztata helyzete a húgyhólyag alatt. Látható, hogy a húgycső mintegy átfúrja a dülmirigyet.

A relatív androgén hiány következménye a férfi változókor, mely a fent leírtaknak megfelelően nem hírtelen alakul ki mint a női, hanem lassan, az élet végéig elnyújtottan.

A klimax jól látható tünetei: a szőrzet ritkulása, hajhullás, a hímivarsejt termelés csökkenése, nemi funkciók ritkulása, fáradékonyság, meszesedés, koncentrálóképesség csökkenése, nehezebb tanulási képesség, alvászavarok, a here állományának felpuhulása, nagyságának csökkenése és a prosztata növekedése. A prosztatának ezen hormonális változáson alapuló növekedését nevezzük prosztata túltengésnek vagy szaknyelven prosztata adenomának, illetve a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának.

Önmagában szinte nem is tekinthető betegségnek hanem az életkorral járó hormonális változások speciális megnyilvánulásának. Betegséggé csak következményes jelenségei folytán válik. A prosztata túltengés nem a prosztata diffúz egyenletes megnagyobbodása, hanem annak jól körülhatárolt részének a húgycsőnyílás alatti és körüli mirigyeknek a jóindulatú túlburjánzása. A túlburjánzás mértéke és az ezzel járó panaszok nem alakulnak ki mindenkinél egyformán, nagyok az egyéni különbségek.

A 60 év feletti férfiak kb. ötven százalékénak megnagyobbodott a prosztatája. 80 év felett ez az arány meghaladja a 80 százalékot. A panaszok nem mindenkinél alakulnak ki és mértékük, jellegük sem egyforma. Sok esetben hatalmas méretűre növekedett prosztata is jól, tünetmentesen "dolgozik" látja el feladatát, míg kis megnagyobbodás esetén is kínzó panaszok jelentkezhetnek.

Leggyakoribb tünetei: vizelet indítása megnehezül, a vizeletsugár ereje meggyengül, ezek a legkifejezettebben a reggeli órákban jelentkeznek. Sok esetben szakaszos vizelet ürítés alakul ki, megáll majd újraindul a vizelet. Gyakori vizelési ingerek kínozzák a beteget nappal, de az éjjeli pihenést is gátolják mert több alkalommal is fel kell kelni vizelni. Egyes esetekben sürgető, parancsoló jellegű vizelési ingerek jelentkezhetnek ami azt jelenti, hogy nehéz halasztani a vizelést, valamint visszatartani. Ez utóbbi tünet odáig is fajulhat, hogy egy egyszerű bevásárlás vagy séta csak gondosan megtervezett útvonalon illemhelyek közelében történik. Az ilyen betegek buszon történő utazása szinte lehetetlenné válik.

Normál méretű prosztata. A prosztata túltengés sematikus ábrázolása.

A fenti panaszokból komolyabb betegség akkor válik, ha a hólyagban a vizelet visszamaradás miatt hólyag hurut állandósul, esetleg a vesék felől a vizelet ürülés annyira gátlódik, hogy a vesék működése is károsodik. Ijesztő, viszonylag gyakran kialakuló jelenség a vizelet teljes elakadása is. A vizelet rekedés nem mindig hirtelen jelentkezik, van olyan, hogy hosszú hónapok alatt alakul ki és túlcsorgásos vizelet csepegés hívja fel rá a figyelmet.

Itt érdemes még néhány szót szólni az egyik legrettegettebb férfi betegségről a prostatarákról. Ez korai stádiumban panaszokat még nem okoz, a későbbi stádiumokban már fentiekhez hasonló tünetekkel jelentkezik. Ezért fontos, hogy 50 éves kortól a férfi lakosság rendszeresen jelentkezzen urológiai vizsgálatokra, ahol a szűrést szakorvosok elvégzik. A prosztata betegek kivizsgálása viszonylag egyszerű és kevés kellemetlenséggel jár. Menete a következő a panaszok gondos felmérésével, kikérdezéssel és kérdőív kitöltéssel kezdődik majd egy tapintási vizsgálattal folytatódik, melybe hasi tapintáson kívül végbél felől a prosztata vizsgálata is beletartozik. Ezt követik a laboratóriumi és műszeres vizsgálatok. Minden esetben vizelet vizsgálatot prosztata rákszűrő vérvételt végzünk. A betegség pontos stádiumát ultrahangos és vizeletáramlás vizsgálattal határozzuk meg.

A leggyakoribb műtéti megoldás a húgycsövön keresztül végzett prosztata operáció

A prosztata túltengés kezelését ezen kivizsgálások után kezdjük el. Akiknél még tünetek nem, vagy alig okoz a "várakozni és megfigyelni" stratégiát választjuk, gondos felvilágosítást adunk életmódbeli tanácsokkal, és rendszeres urológiai ellenőrző vizsgálatokban egyezünk meg. Ilyen esetekben szoktuk javasolni a gyógyhatású készítményeket, melyeket herbáriákban, patikákban lehet vény nélkül beszerezni.

A terápia következő lépcsőfokát különböző gyógyszerek képezik, melyek a prosztata túltengés tüneteit jelentősen enyhítik. Azokban az esetekben, mikor gyógyszerektől eredmény már nem várható, műtéti beavatkozást javasolunk. Leggyakrabban végzett műtét a húgycsövön keresztüli prosztata eltávolítása. Ez komplikáció mentes esetben az előkészítéssel együtt 8-10 napos kórházi bentfekvést igényel. A hagyományos hasi műtéttel történő prosztata eltávolítást ritkábban nagyon nagyra növekedett esetekben használjuk. Osztályos kezelést követően a teljes gyógyulás eléréséig ambulanciánkon járóbeteg rendelésen gondozzuk prosztata túltengéses betegeinket.

prosztata, nehézvizelés, jóindulatú prosztata megnagyobbodás, BPH

2007-11-20 13:45:07

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop