Hirdetés

Tanácsok asztmás gyermekek szüleinek

Az amerikai tüdőgyógyászok szövetsége felmérést készített 2010 szülő megkérdezésével, akik között 73-nak asztmás volt a gyermeke. A megkérdezettek közel háromnegyede mondta, hogy aggódik, amiért a gyerek betegsége miatt nem fog jól teljesíteni az iskolában, illetve nem tud majd az iskolai tevékenységekben részt venni.

asztma, gyermek, iskola |

InforMed Hírek 2006 ;4   InforMed | Dobos, L.

A szülők is sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék a bajokat, és ne csak a gyerekeknek segítsenek, hanem az iskolában tanítóknak és dolgozóknak is.

Az asztmás gyerekek felmérésben résztvevő szülei közül

– 10-ból 6 beszélt már a gyerek tanáraival a betegségről
– 10-ből 3 nem gondoskodik róla, hogy a gyerek számára hozzáférhető legyen a gyógyszer az iskolában
– kevesebb mint a fele gondoskodik arról, hogy a gyerek orvosi felügyelet alatt legyen az iskolában
– nem egész egyharmaduk mondta, hogy beszélt az igazgatóval vagy iskolatitkárral gyermeke asztmájáról

Az iskolakezdés előtt néhány jó tanács asztmás gyerekek szüleinek:

– Vizsgáltassa meg a gyereket az iskolakezdés előtt
– Legyen tisztában azzal, mi váltja ki a gyereknél az asztmás rohamokat
– Kezeltesse az iskolakezdés előtt a gyerek asztmáját
– Ossza meg ismereteit az asztmásokra vonatkozó teendőkről az iskola személyzetével
– Oltassa be influenza ellen a gyereket, ez segíthet a rohamok megelőzésében.

WebMD
asztma, gyermek, iskola

2006-08-28 09:26:48

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop