Hirdetés

Újabb megbetegedés Franciaországban a tavaly felfedezett koronavírustól

Egy második betegnél is diagnosztizálták Franciaországban a koronavírust, amely közel áll egy korábbi pusztító betegség, a súlyos akut légzőszervi szindróma kórokozójához - közölte vasárnap a francia egészségügyi minisztérium.

koronavírus, SARS, fertőzés |

MTI Hírek10

A férfi négy napig szobatársa volt az észak-franciaországi valenciennes-i kórházban annak a 65 éves betegnek, akinél szerdán, a hirtelen jelentkező légzési zavarokat követően állapították meg a ritka betegséget. A két személy ezt megelőzően tartózkodott közös szobában.

Jelenleg mindkét beteget a lille-i egyetemi kórház intenzív osztályán ápolják, ahova az elsőt csütörtökre virradóra, a másodikat vasárnap hajnalban szállították át, miután az állapota hirtelen romlásnak indult. Az első beteggel ellentétben azonban az újabb beteg nem szorul gépi léglegeztetésre. Mindkét férfit egy-egy különlegesen kialakított szobában, teljesen elkülönítve ápolják.

Ezzel francia szakértők szerint beigazolódott, hogy a betegség cseppfertőzéssel a levegőben terjed. Ugyanakkor viszonylag lassan, hosszú és tartós közvetlen kapcsolattartás során kapható csak el.

Pénteken felmerült a gyanú, hogy a diagnózis felállítása előtt az első beteget ápoló orvos és két egészségügyi dolgozó, valamint egy családtag is megbetegedett a koronavírustól, azóta azonban bizonyossá vált, hogy ők nem érintettek.

Az egészségügyi hatóságok összesen 124 olyan embert azonosítottak az első beteg környezetében és azokban a kórházakban, ahol korábban ápolták, akik közvetlen kapcsolatban voltak vele és ezáltal megfertőződhettek. A férfi április 9. és 17. között Dubajban járt, hazatérését követően 23-án került emésztési zavarokkal kórházba Valenciennes-ben. Itt kapta el tőle a második beteg a koronavírust. Április 29-én Douai-ba szállították át, itt diagnosztizálták nála a betegséget, és ezért továbbszállították Lille-be.

A SARS (Severe Acute Respiratory Syndrome: súlyos akut légzőszervi szindróma) 2002-ben jelent meg Kínában, majd mintegy 800 ember halálát okozta világszerte, mielőtt sikerült ellenőrzés alá vonni. Az új vírus abban különbözik a SARS-tól, hogy gyors ütemű veseelégtelenséghez vezet, viszont sokkal lassabban terjed.

A két francia esettel 33-ra emelkedett a 2012 közepén felfedezett vírus által megfertőzöttek száma, amely eddig 18 ember életét követelte, ebből csak Szaúd-Arábiában eddig 11-en haltak meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. A WHO jelenleg nem rendelkezik elég információval ahhoz, hogy biztosat tudjon mondani a koronavírus eredetéről és terjedésének módjáról, ezért óvatosságra intett. Eddig Szaúd-Arábiából, Jordániából, az Egyesült Királyságból és Németországból érkezett hír fertőzésekről.
koronavírus, SARS, fertőzés

2013-05-13 07:03:52

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop