Hirdetés

Meghalt az ebolával fertőzött libériai tizenéves

Meghalt az a 15 éves libériai fiú, akit a minap szállítottak kórházba ebolafertőzéssel - két hónap óta ő első beteg, aki belehalt a kórba a szeptemberben ebolamentessé nyilvánított nyugat-afrikai országban - közölte Francis Kateh tiszti főorvos kedden.

ebola |

MTI Hírek12

Az egészségügyi hatóságok pénteken közölték, hogy a 15 éves fiú, Nathan Gbotoe ebolafertőzést kapott. A beteg két családtagjának - édesapjának és testvérének - a szervezetében is megtalálták a vírust, ezért őket is kórházba szállították, illetve 153 embert helyeztek megfigyelés alá. További 25 egészségügyi dolgozó is megfigyelés alatt áll, közülük tíznél nagyon magas a fertőzöttség kockázata - mondta Kateh.

Az újabb vírus megbetegedések forrását vizsgálják, és Libéria ehhez az Egyesült Államok betegségellenőrző és megelőző központja (CDC) két szakértőjének segítségét is kérte.

Libériát először májusban nyilvánították ebolamentessé, miután 42 napig, azaz a vírus 21 napos lappangási idejének kétszereséig nem észleltek új megbetegedést. Ezt követően azonban ismét felütötte a fejét az ebola az országban, bár a megbetegedések száma a korábbiaknál jóval alacsonyabb volt.

A nyugat-afrikai országot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptemberben ismét ebolamentessé nyilvánította, azóta ez az első ismert eset Libériában.

A WHO adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2013 decembere óta több mint 28 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 300 ember halt bele a betegségbe. Csak Libériában 4 800-an haltak meg, az utolsó halálesetet az országban júliusban jelentették. Szinte az összes megbetegedés Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt. Guineában és Sierra Leonéban továbbra is fertőz a járvány. Guineában még közel 500 embert tartanak megfigyelés alatt, akik kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel.
ebola

2015-11-24 21:24:32

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop