Hirdetés

A vöröskereszt vezetője szerint legalább négy hónap kell az ebola-járvány megfékezéséhez

Legalább négy hónapra lesz szükség az ebolajárvány megfékezéséhez, még akkor is, ha minden szükséges intézkedést meghoznak - jelentette ki szerdán a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) főtitkára. Hozzátette: a "tétlenség" sokba fog kerülni.

Ebola, vírus, fertőzés, ebolajárvány |

MTI Hírek11

Egy pekingi tanácskozáson felszólalva a szenegáli Elhadj As Sy felsorolta, mit kell tenni az Ebola afrikai folyóról elnevezett vérzéses láz visszaszorítása érdekében. Ezek között szerepeltek a megfelelő módon működtetett karanténok, a bebizonyosodott megbetegedések megbízható kezelése, valamint az elhunytak megfelelő, biztonságos és az emberi méltóságot tiszteletben tartó eltemetése.

"Ha mindez megtörténik, a járvány - a múltbeli egészségügyi katasztrófákhoz hasonlóan - négy-hat hónap alatt megfékezhető" - mondta az IFRC főtitkára.

E cél érdekében "mindent megteszünk a forrásaink és lehetőségeink mozgósításáért" - mondta a genfi székhelyű szervezetet tavaly nyár óta vezető Elhadj As Sy. A főtitkár figyelmeztetett, hogy "a tétlenségnek mindig ára van".

A hét országban regisztrált 9200 ebolás megbetegedés túlnyomó többsége Libériában, Sierra Leonéban, Guineában történt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi adatai szerint eddig 4500-an haltak meg a betegségben. A WHO elismerte, ezek az adatok időnként jóval a tényleges számok alatt lehetnek.

Ebola, vírus, fertőzés, ebolajárvány

2014-10-22 22:06:24

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop