Hirdetés

Meghalt egy második ebolafertőzött is Libériában, ahol a vírus újra felütötte a fejét

Meghalt a második ebolavírussal fertőzött beteg a májusban egyszer már ebolamentessé nyilvánított Libériában - közölte Tolbert Nyenswah, a nyugat-afrikai ország egészségügyi miniszterhelyettese szerdán.

ebola, járvány, fertőzés, Libéria |

MTI Hírek12

A húszas éveinek elején járó nő július 12-én vesztette életét. A beteg kapcsolatban állt a betegség előző áldozatával, a múlt hónap végén meghalt tizenhét éves fiúval - mondta Nyenswah. Hozzátette, még három másik embert kezelnek a vírusos megbetegedéssel a libériai fővárosban, Monroviában.

Libériában több mint 4800 halálos áldozatot követelt a járvány, mielőtt májusban ebolamentesnek nyilvánították az országot.

A miniszterhelyettes emellett közölte, több mint 120 embert tartanak megfigyelés alatt a fővárostól délkeletre fekvő Nedowein településen.

Emellett hangsúlyozta, hogy a hatóságok gyorsan reagáltak az újabb megbetegedésekre, urai a helyzetnek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a május óta első halálos áldozattól, a június 28-án meghalt tizenhét éves fiútól vett minták alapján arra jutott, hogy a fiatal halálát okozó vírus genetikailag hasonló ahhoz a vírushoz, amely hat hónappal korábban terjedt Libériában. Ez arra utal, hogy a jelenlegi vírus nem a továbbra is ebolajárvány sújtotta szomszédos Guineából vagy Sierra Leonéból, és nem egy állati gazdatestről terjedt át.

Az ebolavírus legfőképpen vér és más testnedvek útján terjed, a halálos áldozatok holttestei pedig nagyon fertőzőek. Az egészségügyi hatóságok szerint habár a gyógyult betegek nem ragályosak, spermájukban megmaradhat a vírus.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2014 márciusa óta több mint 27 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 200 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt.

ebola, járvány, fertőzés, Libéria

2015-07-16 12:34:39

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop