Hirdetés

Elfogadták az ENSZ Ebola-missziójának 49 millió dolláros költségvetését

Az ENSZ illetékes bizottsága jóváhagyta a világszervezet Ebola elleni harcra létrehozott vészhelyzeti missziójának 49 millió dolláros (mintegy 12 milliárd forintos) költségvetését. Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szerdán az MTI-nek adott interjúban kijelentette: Európában továbbra is csekély a valószínűsége egy Ebola-járvány kialakulásának és annak is, hogy a megerősített spanyolországi fertőzésből kiterjedt fertőzés alakuljon ki.

Ebola, járvány, fertőzés |

MTI Hírek11

Az ENSZ Közgyűlésének költségvetési bizottsága határozott arról, hogy támogatja Ban Ki Mun főtitkárnak a misszió (UNMEER) finanszírozására vonatkozó beadványát, amely várhatóan az év végéig fedezheti a nyugat-afrikai Ebola-járvány megfékezésére irányuló műveletek költségét.

A ghánai központú ENSZ-missziónak a járvány által leginkább érintett három nyugat-afrikai államban - Libériában, Sierra Leonéban és Guineában - lesz kirendeltsége. Jakab Zsuzsanna az MTI-nek telefonon elmondta: azt valószínűsíteni lehet, hogy a következő hetekben, hónapokban lesz egy-egy behurcolt fertőzött, de ezek elszigetelt esetek lesznek. Továbbá az is elképzelhető, hogy lesznek olyan esetek, mint most Spanyolországban, hogy az ebolás betegeket ápoló egészségügyi személyzet kapja el a vírust. A WHO európai regionális igazgatója kiemelte: egy esetleges járvány kialakulásának gátat vet a magas európai közegészségügyi és járványügyi felkészültség, a jó laboratóriumi kapacitás, a jó egészségügyi feltételrendszer, a beteg(ek) elkülönítésére és gyógyítására alkalmas kórházak, és a beteggel kapcsolatba kerültek felderítésének lehetősége, és a jól képzett szakembergárda.

A WHO európai szervezetéhez tartozó térség több országában kezeltek már olyan ebolás betegeket, akiket Nyugat-Afrikából szállítottak haza. Ilyen például Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia és Spanyolország. Spanyolországban az Ebolával megfertőződött ápolónő mellett szerdáig további öt embert különítettek el abban a madridi kórházban, ahol korábban már ketten belehaltak a vírus okozta vérzéses lázba. Az elkülönítettek közül két fő - egy másik ápoló, illetve egy, a nyugat-afrikai Ebola-járvány által érintett Nigériából hazatért spanyol - esetében negatívak lettek a tesztek, ezért ők hamarosan távozhatnak a kórházból.

Spanyolország hétfőn jelentette be, hogy Ebola-vírussal fertőződött meg egy ápolónő a madridi III. Károly kórházban. Ő az első, aki Afrikán kívül kapta el a betegséget. Az ápolónő korábban tagja volt annak a kórházi csoportnak, amely egy Sierra Leonéból Ebola-fertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelt, aki a múlt hónapban belehalt a betegségbe. Az ápolónő úgy kaphatta el a kórt, hogy véletlenül megérintette arcát azzal a védőkesztyűvel, amelyet a karanténban kezelt ebolás pap ápolásához vett fel - mondta szerdán egy spanyol egészségügyi tisztségviselő.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő a megbetegedésekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva azt hangoztatta szerdán, hogy az ország egészségügyi rendszere "az egyik legjobb a világon", és "hagyni kell, hogy az orvosok tegyék a dolgukat". Egyúttal "teljes átláthatóságot" ígért az esetleges járványhelyzettel kapcsolatban.

Közös európai uniós stratégiát szorgalmazott szerdán az Ebola-járvány európai elterjedésének megakadályozására Beatrice Lorenzin, az olasz egészségügyi tárca vezetője, aki mindenekelőtt az európai repülőterek szigorúbb ellenőrzését sürgette. Beatrice Lorenzin azt kérte, hogy az EU azonnal hívja össze az egészségügyi bizottságot - jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.

Szerdán meghalt a Dallasban kezelt Thomas Eric Duncan libériai állampolgár, akit a mostani járvány során az Egyesült Államokban elsőként diagnosztizáltak Ebolával. Duncan szeptember 20-án érkezett az Egyesült Államokba, s néhány nappal később elhatalmasodott rajta a betegség. A férfi elhallgatta, hogy néhány nappal Libériából történt elutazása előtt segédkezett egy Ebolában szenvedő beteg szállításában.

A hétvégétől kezdve kötelező szűrésnek fogják alávetni az Ebola sújtotta nyugat-afrikai országokból az Egyesült Államokba érkező légi utasokat - közölte szerdán amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió. Az amerikai repülőterekre érkező utasoknak a bevezetendő szabályok értelmében kérdésekre kell majd válaszolniuk és kézi szkenneres testhőmérséklet-mérésnek kell alávetniük magukat. A járvány sújtotta országok elvileg eddig is kötelesek már a felszállás előtt megszűrni a tőlük kiutazókat. Az új amerikai intézkedéseket a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkező utasokkal szemben alkalmazzák majd - jelentette Pogár Demeter, az MTI tudósítója.

Az Ebola-fertőzés miatt meghalt emberek holtteste hever az utcákon Sierra Leonéban, ahol sztrájkolnak a halottszállítók, mert a hatóságok nem fizették ki munkabérüket - jelentette szerdán a nyugat-afrikai országban működő állami média. A freetowni egészségügy-minisztérium szóvivője közölte, hogy a helyzet "nagyon kínos", és már átcsoportosították a megfelelő összeget a halottszállító csapatok járandóságának kifizetésére.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) múlt heti adatai szerint a februárban Nyugat-Afrikában kitört járvány eddig 7500 embert fertőzött meg, és közülük több mint 3400-an életüket vesztették. A WHO adatai szerint Sierra Leonéban több mint hatszázan vesztették életüket a vérzéses láz miatt.

A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik többek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik.

Ebola, járvány, fertőzés

2014-10-09 21:45:28

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop