Hirdetés

Az amerikai parti őrség kapcsolatba lép az Ebolával fertőzött országokban járt hajókkal

Az amerikai parti őrségnek a New York és Connecticut állam partvidékének egy részéért felelős parancsnoksága közölte, hogy kapcsolatba lép azokkal a hajókkal, amelyek megfordultak az Ebola-járvány által sújtott országokban, és rákérdez az utasok egészségi állapotára, mielőtt beengedné őket a kikötőkbe.

Ebola, vírus, fertőzés, járvány |

MTI Hírek11 | Pogár, D.

A parancsnokság hétfőn kiadott, az amerikai sajtóban kedden megjelent közleménye arra nem tért ki, hogy az eljárásrendet országosan is, vagy csak helyi szinten vezették be. A parti őrség a közlemény szerint minden beérkező hajó esetében ellenőrizni fogja, hogy útvonalának utolsó öt kikötője között volt-e olyan, amelyik Ebola-sújtotta országban található. Az ilyen járművek esetében rá fognak kérdezni, hogy van-e a fedélzeten olyan beteg, akinél az Ebolára jellemző tüneteket tapasztalnak.

Ha van ilyen, akkor rá fognak kérdezni a beteg(ek) állapotára, az ápolás módjára, valamint arra is, hogy valaki el akarja-e hagyni a hajót a kikötőben. Az Egyesült Államokba tartó hajók a közlemény szerint kötelesek jelenteni az amerikai parti őrségnek, ha a tervezett kikötés előtt 15 nappal a legénység vagy az utasok közül valaki fertőző betegségben szenved, vagy annak következtében halt meg.

A kommüniké szerint a parti őrségnél az Ebola miatt válságcsoportot állítottak fel, amely felül fogja vizsgálni az eddig alkalmazott eljárásrendet. Az Egyesült Államok vizein található vízi járműveken egyébként eddig nem találtak Ebolával fertőzött személyt.

Barack Obama amerikai elnök hétfőn jelentette be, hogy a szövetségi hatóságok szigorúbban fogják szűrni az Egyesült Államokba érkező légi utasokat. Chuck Schumer demokrata szenátor kedden közölte, hogy az új intézkedéseket, beleértve a veszélyeztetett országokból érkezett utasok testhőmérsékletének mérését, még a héten be fogják vezetni.

Schumer azt javasolta Thomas Friedennek, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) igazgatójának, hogy intenzíven szűrjék az amerikai teherkikötők alkalmazottjainak egészségi állapotát is, mert a járvány által legjobban sújtott Libériáé a világ második legnagyobb kereskedelmi flottája. A szenátor sürgette, hogy a belbiztonsági minisztérium létesítsen adatbázist a Nyugat-Afrikából érkezett utasokról, amit hozzáférhetővé tennének az amerikai kórházak számára is.

Az Egyesült Államok Afrikai Parancsnokságnak vezetője kedden Washingtonban bejelentette, hogy a biológiai kockázatok elhárításában jártas katonai szakemberek és vérvizsgáló mobil laboratóriumok érkeztek Libériába. David Rodriguez tábornok szerint a laborok - eddig három ilyen érkezett a nyugat-afrikai országa - azért nagyon fontosak, mert a segítségükkel ki lehet választani a lázas betegek közül azokat, akiket el kell különíteni. Egy-egy laboratórium segítéségével 24 órán belül mintegy 100 mintát lehet kiértékelni.

Az Egyesült Államok csaknem négyezer katonát vezényel Nyugat-Afrikába az Ebola elleni küzdelemre. A kontingens parancsnoka Gary Volesky, a 101-es légi szállítású hadosztály tábornoka lesz, aki a tervek szerint október 18-án érkezik majd meg Libériába. Az amerikai katonák Ebola elleni bevetésének első fél éve az előzetes számítások szerint 750 millió dollárba kerül.

Ebola, vírus, fertőzés, járvány

2014-10-07 23:41:56

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop