Hirdetés

Gyógyultan kiengedték a kórházból az ebolás amerikai orvost

Gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból azt a két amerikai állampolgárt, akiket azután szállítottak haza kezelésre az Egyesült Államokba, hogy a nyugat-afrikai Libériában megbetegedtek az Ebola-vírustól - közölték segélyszervezetek csütörtökön.

Ebola, ZMapp, fertőzés |

MTI Hírek11

A 33 éves Kent Brantlyt augusztus eleje óta az atlantai Emory Egyetemi Kórházában gyógyították egy addig csak majmokon tesztelt, ZMapp elnevezésű kísérleti gyógyszerrel. A doktor kiengedéséről szóló híreket Brantly munkaadója, a Samaritan's Purse (a szamaritánus erszénye) elnevezésű protestáns nemzetközi segélyszervezet jelentette be.

Eközben az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy egy másik amerikai fertőzöttet, Nancy Writebolt már kedden kiengedték az atlantai kórházból, ahol kezelték. Az 59 éves Writebol férje közölte, hogy bár állapota még meglehetősen gyenge, az asszony meggyógyult.

Az Emory Egyetemi Kórház tisztségviselői csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót, amelyen dr. Bruce Ribner, az intézmény egyik osztályvezetője kijelentette, hogy a két gyógyult beteg kiengedése nem jelent közegészségügyi kockázatot. A rendezvényen Brantly is felszólalt és "csodálatos napnak" nevezte a mait.

Három libériait a hazájukban próbálnak meggyógyítani ugyanezzel az orvossággal. A felépülés nagyon pozitív jeleit mutatják - közölte a libériai tájékoztatási minisztérium. Afrikában ők az egyedüliek, akik ezt a gyógyszert kapják. Egy spanyol misszionárius viszont meghalt augusztus 12-én egy madridi kórházban, noha szintén ezzel a szerrel kezelték.

A gyógyszert gyártó amerikai cég csütörtökön bejelentette, hogy a szer kifogyott, s egyelőre nem tud szállítani belőle.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbb azt közölte, hogy meghaladta az ezerháromszázat a járvány halálos áldozatainak száma.

A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ebola, ZMapp, fertőzés

2014-08-22 02:34:52

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop