Fertőzés és a bioritmus

A betegség súlyosságát befolyásolja, melyik napszakban fertőzi meg a szervezetet a vírus - állítják állatkísérletek alapján a Cambridge-i Egyetem kutatói, közleményük az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában jelent meg.

betegség, napszak, fertőzés, bioritmus | InforMed Hírek14   InforMed | MTI

A kutatók egereket fertőztek meg a herpeszvírus egyik változatával. A pihenőidejük elején, tehát az éjjel aktív rágcsálóknál reggel - a bejutott kórokozók mintegy tízszer gyorsabban szaporodtak, mint az aktív napszakban beadottak.

Azoknál a genetikailag módosított egereknél, amelyeknek hiányzott a "belső órájuk", vagyis a napi bioritmust szabályozó kulcsgénjük (BMAL1), ott a napszak nem befolyásolta a vírus szaporodását. Amikor sejttenyészeteken vizsgálták a vírusok szaporodását, ugyanezt tapasztalták: a sejtkultúrában, melyből a bioritmus génje hiányzik, a herpeszvírus folyamatosan szaporodott, ugyanígy később vizsgált influenzavírus is.

Az eredmények megmagyarázhatják, hogy az éjjeli műszakban is dolgozók miért lesznek gyakrabban krónikus betegek és miért gyakoribbak náluk a vírusfertőzések. A kutatók azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a BMAL1 jelű gén az embernél télen kevésbé aktív, így sok vírus télen gyakrabban okoz fertőzést.

| betegség, napszak, fertőzés, bioritmus
2016-08-17 22:58:01


Több kórházban tilos a látogatás az influenzás megbetegedések miatt

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) információi szerint az influenzás megbetegedések halmozódása miatt országszerte több egészségügyi int...


A szokásosnál hat héttel hamarabb kezdődött az influenzajárvány Spanyolországban

A szokásosnál hat héttel korábban kezdődött az influenzajárvány Spanyolországban - közölte a spanyol epidemiológiai figyelőhálózat csütörtökön.


A fertőtlenítő szappan nem véd a vírusok ellen

Az antibakteriális szappanok és háztartási tisztítószerek nem csökkentik a fertőzés veszélyét, egy vizsgálat során kiderült, hogy ugyanolyan gyakran lettek betegek, k...


Influenzajárvány van Magyarországon

Magyarországon influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.


Túlterheltek a francia kórházak az influenzajárvány miatt

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter a nem sürgős beavatkozások elhalasztását kérte a kórházaktól, amelyek túlterheltté váltak az influenzajárvány miatt...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^