Hirdetés

A kullancsbetegségek aktualitása

A természet ébredésével együtt megkezdődött a kullancsok tavaszi nyüzsgése, aktívvá váltak, szaporodnak, amelynek során az embert áldozatul szemelik ki és nemcsak rontják a természet szépségeinek kikapcsolódást adó, gondűző hatását, de még komoly betegségeket is közvetítenek.

kullancs , fertőzés, Lyme-kór, agyvelőgyulladás |

Gyógy-ír   Kisalföld | Nagy, M.

Mivel a kullancsbetegségek általában jól gyógyíthatók, a helyes kórisme megfordíthatja a beteg sorsát. Ebből következően tanácsos tapasztalat, hogy a kullancsbetegségeket jól ismerő orvoshoz forduljunk minél előbb.

A kullancsveszély ma már nemcsak a településeken kívüli bokros helyeken van, sajnos a városi, illetve civilizált környezet parkjai is rejtenek kullancsokat. Ezek közül a legveszélyesebb és a fertőzés terjesztéséért elsősorban felelős a piros hasú kullancs, az Ixodes ricinus.

A piros hasú kullancs csípését nem érezzük, s akkor lesz igazán feltűnő, ha már jól megszívta magát vérrel.

Mivel a kullancscsípést érezni nem lehet, látni kell. A kullancsveszélyes helyen járt egyén saját magát, illetve a nem jól átvizsgálható helyeken a környezetéből valaki nézze át a bőrét.

A pici, mákszemnyi fejlődési alakok, lárvák, nimfák alig észrevehetők, emiatt a legveszélyesebbek lehetnek. Ha a kullancs négy óránál többet van a bőrben, már fertőzést adhat át a nyálával. Legelső teendő tehát a kullancs szakszerű eltávolítása (részletesen később). A kivett kullancs helyén allergiás bőrreakció is keletkezhet, melyet nem szabad összetéveszteni a Lyme-kór vándorló bőrpír jelenségével.

Lyme-kór

A vándorló bőrpír legkorábban a kullancscsípés után 48 órával keletkezik, égő érzést okoz, általános rossz közérzettel, fáradtsággal, esetleg a környéki nyirokcsomók duzzanatával. Mindig szükséges kezelni, ezáltal nemcsak az eltűnését, hanem a betegség további kifejlődését is legtöbb esetben megakadályozhatjuk.

További tünetek a Lyme-kórnál: néhány héttel a kullancscsípés után arcidegbénulás (elsősorban a gyermekeknél), a környéki idegek változatos gyulladása, amelyek kisebb-nagyobb fokban visszatérő, vándorló izomfájdalmak, zsibbadás, égő érzés formájában tűrhetetlenül jelentkeznek. A központi idegrendszer gyulladása agyvelő-, agyhártyagyulladás formájában, láz, fejfájás, hányások, görcsök lépnek fel. A görcsroham életveszélyt jelent, a lehető leggyorsabban szakszerű segítséget igényel. Ezért minél hamarabb kórházba kell küldeni a beteget. Kísérhetik még a központi idegrendszeri gyulladást pszichés funkciózavarok is, mint különböző fokú feledékenység, szótalálási nehézség, lelassult gondolkodás. Komoly szívpanaszok is jelentkezhetnek, így ingervezetési zavar szívelégtelenséggel, de előfordulhat szívmegállás is.

A korai és késői reumatológiai tünetek vándorló ízületi fájdalmakkal először inkább a kisízületek gyulladásos tünetei, majd a nagyízületek - térd, boka, váll, könyök - vándorló, de nem egy időben jelentkező gyulladásával. A reumatológiai formák a leglassabban és a legnehezebben befolyásolhatók, sajnos a rokkantságig is eljuttathatják a beteget. Évek múlva - eltelhet 8-10 év is - a kezeletlen esetekben jelentkezhetnek a késői bőrtünetek: a kéz és a láb bőrének lilás színű gyulladását, majd sorvadását okozzák. Ezen bőrgyulladás csak későn és nem is mindig kerül felismerésre, mert keringési zavarnak tartják. Pedig a betegség ezen stádiuma is gyógyítható, a sorvadásos tüneteket azonban nem lehet visszafejleszteni.

Mint tudjuk, a Lyme-kór a leggyakoribb, kullancs által terjesztett fertőző betegség. Sajnos a betegek sok kellemetlen élménnyel rendelkeznek a Lyme-kór jóvoltából. Azonban az is előfordul, hogy minden panaszt indokolatlanul a Lyme-kórnak tulajdonítanak és emiatt egyéb komoly betegség nem kerül felismerésre. Ezt elkerülendő, fontos a tapasztalt, gyakorlott orvos részvétele, irányító szerepe a gyógyításban.

A beteg gyógyításában, kezelésében majdnem mindig orvoscsoport vesz részt, az éppen fennálló tüneteknek megfelelően: az infektológuson kívül reumatológus, ideggyógyász, szemész, kardiológus, bőrgyógyász, gyermekgyógyász, hajgyógyász, pszichiáter és szülész-nőgyógyász is, ha éppen terheseknél jelentkezik a Lyme-betegség. A betegek általában több intézményt, orvost is felkeresnek, hiszen nem mindig elégedettek a gyógyulással, ami jogos is, hiszen még van tanulnivaló a Lyme borreliosisról. A kórokozót - Borrelia burgdorferi - 1982-ben W. Burgdorfer izolálta.

A fertőző agyvelőgyulladás

A következő, kullancs által átvitt fertőző betegség a kullancs-encephalitis (fertőző agyvelőgyulladás), amelyet már 1954-ben Magyarországon is kimutattak és azóta is előfordul, súlyosságából semmit sem veszítve. Magyarországon több vidéken szokványos előfordulással, mint a nyugati határszél, elsősorban Zala megye, de megyénk is felzárkózott a veszélyes helyek sorába. Közel sem olyan gyakori, mint a Lyme-kór.

A kórokozó vírus megtámadja az agyvelőt, a gerincvelő mozgatósejtjeit, aminek következménye gyulladás és bénulás. Megbénulhat a légzőközpont, légzőizmok, emiatt halállal is végződhet. Minden esetben, gyanú esetén is, kórházba kell szállítani a beteget, ahol a halálos szövődmény megelőzésének, kivédésének megvan a lehetősége. A Lyme-kórt baktériumok, a kullancs-encephalitist vírusok okozzák. A kullancs-encephalitis ellen aktív és passzív hatékony védőoltás létezik és elérhető recepttel a gyógyszertárakban!

Az aktív forma 3 alapoltásból, majd 3 évenkénti emlékeztető oltásból áll. Az aktív védőoltás esetén a szervezet maga termeli az ellenanyagot, a passzív védőoltásnál pedig kész ellenanyagot juttatunk a szervezetbe. Ez utóbbit elsősorban a kullancscsípés okozta fertőzésre. A védőoltások korhatár nélkül adhatók, bár egy éven alul nem szükséges, mivel csecsemőkben gyakorlatilag nem fordul elő. Az oltóanyag elég drága, 50 százalékos tb-támogatás jár hozzá. Kullancsveszély esetén azonban indokolt adni. (A Lyme-kór megelőzésére nincs védőoltás. Amerikában kutyákon már végeztek kísérleteket, de emberi alkalmazása még várat magára. Magyarországon Lymevax néven kutyák részére beszerezhető.)

A Lyme-kór kezelése

A Lyme-kór gyógyítása megfelelő, sokszor extrém magas adag, hosszú ideig tartó antibiotikummal lehetséges, amelynek beállítását és eldöntését tapasztalt, a betegség kezelésében járatos orvosra ajánlott bízni és lehetőleg a beteg további gondozását, illetve a betegség gyógyításának irányítását is. Néha reménytelennek látszó esetek is gyógyuló irányt vehetnek.

Egyéb betegségek

Van még több fertőző betegség, melyet kullancsok terjeszthetnek, például a tularémia (nyúlpestis), ami késő nyári, őszi szezonalitást mutat, ezért most nem aktuális vele foglalkozni. További betegségek még a kullancsok által terjesztett vérzéses lázak, melyek hazánkban eddig nem fordultak elő. Továbbá a babeosis és az erhlichosis, melyeket sokáig csak állati megbetegedésnek (szarvasmarha, kutya) tartottak, egyre gyakrabban diagnosztizálják azonban embereknél is.

Gyakori kérdések

Mit lehet várni a már elérhető vérvizsgálat eredményétől Lyme-kórban?

A fertőződés első, egy hónapos szakaszában még jelennek meg bizonyító ellenanyagok, következésképpen negatív lesz a vizsgálat. A klinikai tünetek alapján azonban legtöbb esetben eldönthető a fertőzés jelenléte, hangsúlyozottan gyakorlott orvost kíván, aki a gyógyszeres kezelésről is dönt. A kullancscsípés után nem ajánlatos rutinszerűen Doxycyclin-terápiát kezdeni, illetve megelőzés céljából adni, mert az antibiotikum mellékhatásainak nagyobb lehet a veszélye, mint a Lyme-kór kialakulásának.

Ki vegye ki a kullancsot és hogyan?

Aki megtalálta és jól hozzáfér. Vannak megfelelő kullancsszedő csipeszek, használati utasítással. A kullancsot ne rángassuk, ne nyomogassuk a potrohát, mert átnyomjuk a bőrbe a fertőző anyagot és csak segíthetünk vele a kullancsnak a fertőzés átvitelében. Enyhe csavaró mozdulatokkal, ha lehet, a hátára fordítva távolítsuk el. Csipesz hiányában éles hegyű tárggyal, például bicskával is eltávolíthatjuk. Amennyiben a feje bentszakad, ne próbálkozzunk tovább, pár nap múlva kilökődik a bőrből, de ha nagy ijedséget okoz, akkor sebésszel kell eltávolíttatni, mert esetleg idegentest-reakciót okoz. Tehát hasznos minél előbb eltávolítani a kullancsot, s nem várni a szakemberre.

Sajnos megyénk az átlagosnál kullancsveszélyesebb, illetve fertőzöttebb területek közé tartozik, ezt tudva kell a kullancsveszélyt kezelni, nem feledve, hogy a kullancsbetegségek jól gyógyíthatók, ha gyors és jó a kórisme, azaz időben kezdődik a szakszerű gyógyítás és a betegek gondozása.

kullancs , fertőzés, Lyme-kór, agyvelőgyulladás

2007-11-27 22:26:54

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop