A betegség gyógyítható, de orvoshoz kell fordulni és tájékozódni kell, például a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületénél.

HCV fertőzöttnek lenni más volt régen, mint ma. A betegséggel kapcsolatos közgondolkodás folyamatosan változik. Sokan tudják, hogy a HCV fertőzés nem a „rosszéletű emberek bélyege”.

A különböző hepatitises betegek érdekeit képviselő betegszervezetek, többek között a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) is, rengeteget tesznek a társadalom tájékoztatása érdekében. Elég a www.vimor.hu-ra kattintani, hogy az ember információhoz jusson.

Emlékszem, nagynénémnek milyen sokat jelentett az, hogy a fertőzéssel kapcsolatos kérdéseire választ kaphatott és sok fontos, a fertőzéshez kapcsolódó témát elolvashatott. „A portált böngészve döbbentem rá először, hogy nem vagyok egyedül és nincs mit szégyellnem” – mesélte.

A VIMOR egyik előadásán tudta meg, hogy Magyarországon a fertőzöttek száma akár 70 000 is lehet. Spontán gyógyulás az érintettek 20-25 %-ánál következik be. Ez az első hat hónapban történhet meg, tájékoztatott dr. Makara Mihály, a Szent László Kórház hepatológus főorvosa. Sokan vannak, akik fertőzöttek, de mivel a vírus nem okoz panaszt, nem mennek orvoshoz.

Ez a kórkép akár évtizedekig sem okoz speciális tüneteket, egyszerűen „nincs miért orvoshoz fordulni”

A kezeletlen betegség előre haladásával azonban egyre közelebb kerül az a pont, amikor elkerülhetetlenné válnak az életveszélyes szövődmények, a májszövet pusztulásával és kötőszövetes átépülésével járó májzsugor, vagy akár a vírus legrettegettebb következménye: a májrák.

Korábban még az orvosok sem voltak tisztában azzal a ténnyel, amit ma, a tudomány fejlődésének köszönhetően már szakmai irányelvekben rögzítenek: ha nincs tünet, akkor is fontos a vírusirtás, mert számít a későbbi szövődmények kialakulása szempontjából, hogy minél kevesebb időt töltsön el a kórokozó a szervezetben.

Nagynéném azt már tényleg csak nagyon sokára vallotta be, hogy már azon a délutánon, mikor közölték vele, hogy HCV fertőzött, utánanézett mindennek. Tisztában volt vele, hogy évtizedekig tünetmentes lehet, de azzal is, hogy ha nem tesz semmit, ennek a betegségnek a súlyos szövődményei „viszik majd el”.

Sajnos a szégyen és a félelem meggyőzte, hogy „addig nincs gond, amíg nem fáj”és nem ment szakemberhez. De nemcsak a betegséggel járó megbélyegzés tartotta vissza. Keveset tudott az elérhető terápiákról, esélyekről, hozzáférhetőségről.

„Kilátástalannak érzem ezt az egészet” – mondogatta akkoriban. Hogy mégis tegyen valamit önmagáért, csatlakozott a VIMOR-hoz. Hogy én is tegyek érte valamit, elkísértem a rendezvényekre.

Először a Semmelweis Egyetem II. sz. Belklinika előadójába jártunk meghallgatni a VIMOR elnöke, dr. Werling Klára docens asszony és dr. Nemesi Krisztina alelnök által szervezett előadásokat, aztán tagjai lettünk a VIMOR Klubnak is, ahol az előadások meghallgatása mellett sorstársakra is leltünk.

A vírus kiirtása egyéni és társadalmi szinten sem álom, hanem reális lehetőség, amellyel jó eséllyel megelőzhető a májdaganat és az összes többi halálos szövődmény is. A legújabb terápiák elérése ugyanakkor korlátozott: egy szakmai szempontok mentén felállított várólista alapján juthatnak hozzá a betegek. A várólistára kerülésről a hepatológia centrumokban dolgozó szakorvosok döntenek a betegek általános egészségi állapota és helyzete alapján. Mindenki számára eljött az idő: lépni kell!

Jelen cikk az AbbVie Kft. Támogatásával készült.

Jelen dokumentum általános tájékoztatási céllal készült és nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Konkrét panasz, kérdés esetén kérjük, forduljon kezelőorvosához!

HUHCV160198l Lezárás dátuma: 2016.08.22.