A magasvérnyomás-betegség (hipertónia)

A vérkeringést a bal kamra összehúzódása során a rugalmas érrendszerben létrehozott folyadéknyomás tartja fenn. Ez a nyomás az összehúzódást (melyet latin kifejezéssel kamraszisztolénak nevezünk) követően a legmagasabb, ez a szisztolés nyomás. A kamra elernyedésekor mért nyomás a diasztolés vérnyomás.

magas vérnyomás, vérnyomásbetegség, hipertónia | A szív sokat ér 1995 ;   SubRosa Kiadó | Váradi, A.
A szívkamra összehúzódásának erején kívül a vérnyomás szintjét egyéb tényezők is meghatározzák, így a kis verőerek feszültségi állapota, tónusa (vagyis az érfal izomzatának összehúzódása nyugalmi helyzetben), valamint az érrendszer egészének rugalmassága, továbbá a keringő vér összmennyisége.

Azt a betegséget, melyben a vérnyomás egészében megemelkedik, magasvérnyomásbetegségnek, hipertóniának nevezzük. Jelentősége óriási: részben önmagában tüneteket, másodlagos betegségeket okozhat, de a magas vérnyomás egy sor szív- és érbetegség - megelőzhető - oka is. Széles körű - országokra, illetve egész kontinensekre (Ausztrália) vonatkozó - felmérések bizonyítják, hogy a kezeletlen magas vérnyomás növeli a korai halálozás, a katasztrofális agyi keringészavarok, az agyvérzés, a szívinfarktus, a vakságig fokozódó látászavarok, a keringési, valamint a veseelégtelenség előfordulásának gyakoriságát. A hipertónia önmagában is növeli az előbbiekben felsorolt betegségek rizikóját, egyéb kockázati tényezők (magas vérzsírszint, dohányzás, cukorbetegség) egyidejű fennállása esetén pedig a kockázat hallatlanul magasra emelkedik.

A vérnyomás mérése egyszerű feladat, az emelkedett vérnyomás kezelésére igen sokféle gyógyszer áll rendelkezésre, a kockázati tényező ilyen irányú csökkentése tehát elvileg lehetséges.

Eredményessége (például a fejlett országokban) a gyakorlatban igazolt. Magyarországon 1986-ban 486 000 egyén tudott arról, hogy a vérnyomása magas. Sajnos azonban az ún. "feles szabály" értelmében a hipertóniás betegeknek csupán nagyjából a fele esetében ismert a magas vérnyomás ténye, mintegy felük áll orvosi kezelés alatt, és a kezelteknek csupán a fele részesül megfelelő terápiában. Ez azt jelenti, hogy a magasvérnyomás-betegségben szenvedők csupán egynyolcada részesül hatásos kezelésben. Ez a riasztó törtszám nem csupán az egészségügy mulasztására világít rá.

A hatásos kezelés elmaradásában része van a betegek nemtörődömségének, a javasolt gyógyszerek következetlen, ötletszerű szedésének, egyszóval az alacsony általános egészségügyi kultúránknak is. Becslések szerint az Amerikai Egyesült Államokban is kb. 58 millió hipertóniásnak csak a 35%-a részesül megfelelő kezelésben. A többi 65% mintegy harmada nem is tud arról, hogy magasvérnyomás-betegsége van!

Pedig a hipertónia igen könnyen, percek alatt kideríthető betegség. A mindenki által ismert vérnyomásmérés nem igényel nagy idő- és eszközráfordítást - az esetek túlnyomó részében a betegség egyszerű vérnyomásmérővel pillanatok alatt bizonyítható vagy kizárható. Tekintettel az izgalom okozta állapotra (szimpatikotonia, lásd fent), előfordul, hogy az orvosi rendelő légköre, az izgalom vagy félelem, egyáltalán: az orvos jelenléte miatt kórosan magas a mért vérnyomásérték. A - képszerűen kifejezve - "fehér köpenyes hipertóniát" kiszűrendő, a hipertónia kórisméje csak három, különböző időpontban mért emelkedett vérnyomásérték alapján állapítható meg, különösen határértékek esetén.

Az Amerikai Egyesült Államok Országos Hipertónia Bizottsága a 90 higanymilliméter (Hgmm) fölötti diasztolés vérnyomást hipertóniának, a 85-90 Hgmm közötti eredményt magas normálisként értékeli, de - az egészséges népességgel szembeállítva - az utóbbi eredménynek is fokozott kockázatot tulajdonít. Ha a diasztolés nyomás normális, a 160 Hgmm fölötti szisztolés nyomást hipertóniának, a 140-159 Hgmm közötti vérnyomást határértéknek tekinti.

Az adatok ellentmondók a tekintetben, hogy azelőzőkben részletezett betegségeknél a kockázat elsősorban az emelkedett szisztolés vagy a diasztolés vérnyomáshoz kapcsolódik-e. A legújabb, széleskörű fölmérések szerint a szív- és érbetegségek okozta halálozás szorosabb összefüggést mutat a szisztolés nyomásértékkel, ennek megfelelően az újabb ajánlások kiemelik a szisztolés hipertónia erélyes kezelésének szükségességét.

A magasvérnyomás-betegségek messze legtöbbjében, mintegy 85-90%-ában nincs egyéb kórok a háttérben, amelynek következménye lenne a vérnyomás emelkedése. Ilyenkor a betegség maga a hipertónia: az állapotot elsődleges vagy lényegi (esszenciális) hipertóniának nevezzük.

Számos tényező játszik szerepet az elsődleges hipertónia kialakításában, de nem tekinthető tisztázottnak, melyik tekinthető közülük a legfontosabb kiindulópontnak. A szimpatikus idegrendszer túlsúlya, a vese által előállított bizonyos hormonok (renin, angiotenzin) túlzott termelődése, a csökkent sóürítés, illetve adott esetben a képtelenség a sókiválasztás fokozódására, valamint a sejteken belüli nátriumszint emelkedése a legfőbb, tisztázott tényezők.

A magas vérnyomás biztosan súlyosbító tényezői a túlzott testsúly (kövérség), a fokozott alkoholfogyasztás, a dohányzás, valamint - nem ennyire egyértelműen - a fizikai terhelés, illetve a rendszeres testmozgás hiánya.

Mint láttuk, a magasvérnyomás-betegségben szenvedők csupán mintegy 10-15%-ában áll a hipertónia hátterében valamely elsődleges betegség. Ebből messze a leggyakoribb (10%) az idült vesebetegségek kóroki szerepe. Vese eredetű, de voltaképpen nem a vese betegsége által okozott hipertónia alakulhat ki a vesét ellátó verőér veleszületett vagy kedvezőtlen elhelyezkedésű érelmeszesedéses plakk által okozott szűkületének következményeként.

A vese csökkent vérellátásának helyreállításával - a veseartéria ballon-tágítása vagy a szűkület áthidaló műtéte útján - a magasvérnyomás-betegség az esetek jelentős részében teljesen és véglegesen meggyógyítható. A vesebetegségeken kívül azonban hormonális és bizonyos érrendszeri betegségek irányában is kell ilyenkor vizsgálatokat végezni.

Magas vérnyomást okozhat ugyanis néhány mellékvese-hormon fokozott termelődése, továbbá olyan fejlődési rendellenesség, melynek kapcsán a főverőér (aorta) szűkülete tartja fenn a szűkület fölötti szakaszból kiinduló erekben a magas vérnyomást.

Ez az utóbbi kórkép könnyen földeríthető, ha a vizsgálóorvos nem csupán a szokásos módon, a karon méri a vérnyomást, hanem az alsó végtagon is, ahol a főverőér beszűkülése miatt a fölső végtagon mért, igen magas vérnyomással szemben lényegesen alacsonyabb a mért érték. Az az alapszabály, hogy minél magasabb a vérnyomás és minél fiatalabb a beteg, annál részletesebb vizsgálatokat kell végezni az esetleges elsődleges betegség fölkutatása céljából. Bár - mint láttuk - a másodlagos hipertónia gyakorisága elenyésző az elsődleges (esszenciális) hipertóniához képest, az egyéb betegséghez társuló magas vérnyomás elkülönítő diagnózisának felállítása igen nagy jelentőségű. Egyrészt a hipertónia ilyenkor általában különösen magas értékekkel jár, és a szokásos gyógyszeres kezelésre nem vagy nem a megszokott módon reagál. Másrészt, ha a hipertónia okát időben megállapítják, és a betegséget gyógyítják, a másodlagos magas vérnyomásban szenvedő betegek egy része elvileg teljesen és véglegesen meggyógyítható.

A magasvérnyomás-betegség a szövődmények fellépése előtt általában nem okoz tüneteket. Ez az alattomos tendencia teszi igen fontossá a rendszeres szűrővizsgálatot, illetve azt a gyakorlatot, mely szerint bármely egyéb okból orvoshoz kerülő betegnek rutinszerűen megmérik a vérnyomását. A tünetek és panaszok nem feltétlenül hipertóniából adódnak: fejfájás, fáradékonyság, szédülés, idegesség igen gyakran jelentkezik hipertónia nélkül is, másrészt, mint föntebb említettük, a szövődménymentes magasvérnyomás-betegség nem okvetlenül jár ilyen tünetekkel. A diagnózis alapja az ismételten magasabbnak mért vérnyomás (lásd föntebb). A kiinduló vizsgálatok részben a háttérben megbúvó elsődleges betegség kiderítését célozzák (5-15%o), részben a hipertónia által okozott szervi károsodások (szív, vese, érrendszer, szem) tisztázását. A részletes kórelőzmény áttekintésén kívül ilyenkor orvosi rutinvizsgálatra, vérkép- és vizeletvizsgálatra, továbbá a veseműködésre jellemző anyagok, a zsírok és a cukor vérszintjének meghatározására, elektrokardiográfiára (EKG), valamint szemfenékvizsgálatra kell hogy sor kerüljön. A ritkább, hormonális, vese, illetve ér eredetű hipertónia diagnózisa céljából - az esetek sokkal kisebb részében, főként fiatalabb egyéneken - a fentieknél lényegesen bonyolultabb vizsgálatok, hormonmeghatározások, illetve különféle képalkotó eljárások (izotóptechnika) alkotják a kivizsgálás lépéseit.

A magas vérnyomás kezelése

A betegek 5-10%-ának kivételével a hipertóniát nem lehet véglegesen meggyógyítani, kezeléssel azonban kedvezően befolyásolható és - főként - a szövődményei is kivédhetők. A kezelés első lépése nem (vagy nem csupán) gyógyszer adása, hanem az életmód és táplálkozási szokások lehetőség szerinti megváltoztatása.

Sajnos, a nyugtatás, pihentetés, a szorongásról való "lebeszélés", valamint a felemás súlycsökkentési próbálkozások ritkán helyettesítik a gyógyszeres kezelést. Helyes dolog ilyenkor a sóbevitel csökkentése napi 2 g alá. Ezt egyrészt azzal érhetjük el, ha az étrendből kiiktatjuk a tudottan erősen sózott ételeket (konzervek, szardínia, füstölt húsételek), másrészt nem sózzuk még tovább az asztalra kerülő ételeket (a jelszó: el a sótartóval az asztalról!). Igen jelentős hatású étrendi megszorítás az alkoholfogyasztás mérséklése, és elengedhetetlen a próbálkozás a dohányzás kiiktatására. A nem versenyszerű, enyhe-közepes testedzés nem káros, sőt, hatása kedvező.

Amennyiben a hipertónia - másodlagos szervi károsodások létrehozásával - tüneteket okoz, illetve szövődmények fenyegetnek, továbbá ha a diasztolés vérnyomás 95 Hgmm-nél magasabb, feltétlenül el kell kezdeni a gyógyszeres kezelést. A tünetmentes ún. határérték-hipertónia kezelésének hasznosságáról nem egyértelműek a széles körű felmérések adatai. Évtizedekig kérdéses volt azoknak az idős betegeknek a kezelése is, akiknek csupán szisztolés vérnyomásértékük magas (160 Hgmm fölötti). Közelmúltbeli kiterjedt vizsgálatok azonban ezen betegcsoport kezelésének jelentős hasznát mutatták ki.

A magas vérnyomás kezelésében óriási a jelentősége a betegek által otthon, saját vérnyomásmérővel mért és rendszeresen följegyzett adatoknak. Ezáltal nem csupán a rendelőben való várakozás és egyéb stresszhatások ("fehér köpenyes hipertónia") kapcsolhatók ki, de a gyakori, rendszeres mérés adatai igen értékes támpontot jelentenek a kezelés folyamán. Az utóbbi években egyre inkább elterjedt a betegre fölhelyezhető, 24 órán át automatikusan 10-15 percenként mérő és a mérési adatokat memóriájában tároló készülékek használata. Ezzel a vizsgálómódszerrel a gyógyszerbeállítás során hasznosítható, igen értékes adatokon kívül számos új ismeretre tettünk szert a hipertónia lényegével kapcsolatban is. Kiderült például, hogy a vérnyomás egészségesekre jellemző napi ingadozásának mérséklődése, az éjszakai vérnyomáscsökkenés elmaradása óriási jelentőségű a szívbetegség kialakulása szempontjából, továbbá a napi ingadozás megszűnése igen gyakran a magas vérnyomás hátterében megbúvó valamely elsődleges betegségre, leggyakrabban vesebetegségre utal.

A gyógyszeres kezelés első szintje - az Amerikai Egyesült Államok Hipertónia Bizottságának 1988-as ajánlása alapján négy gyógyszercsaládból választható valamely vegyülettel kezdődik. Ezek: a szimpatikus blokkolószerek, a vizelethajtók, a kalciumcsatorna-blokkolók és az érösszehúzódást létrehozó angiotenzin termelődését gátló szerek.

A különböző lehetőségek közül való ésszerű választás orvosi feladat, a gyógyszerek következetes szedése és a vérnyomás rendszeres ellenőrzése azonban elsősorban a betegeken múlik.

Amennyiben az elsőként választott szer önmagában - monoterápiásan - nem hozza létre a kívánt hatást, a többi csoportból mellé adott gyógyszerrel való kombinációra van szükség. Súlyosabb esetben a gyógyszerek adagjának emelésére, illetve a kezelés további, lépcsőzetes kiterjesztésére lehet szükség, egyéb gyógyszercsoportokba tartozó szerekkel. A kezelés okozta mellékhatások, illetve a vérnyomás eredményes csökkentése következtében jelentkező - legtöbbször átmeneti - panaszok értékelése, a terápiás stratégia megfelelő átalakítása tekintetében a betegeknek feltétlenül ki kell kérniük kezelőorvosuk tanácsát. Az átmenetileg kellemetlen mellékhatásoktól szenvedve se feledjük azonban, hogy a tét igen nagy: a magas vérnyomás következetes, eredményes kezelésével súlyos szív- és érrendszeri szövődmények előzhetők meg, és a hipertóniás beteg élettartama az egészséges népességéhez közelíthető. A hirtelen vérnyomás-emelkedést azonnal kezelni kell. Első lépésben a szokásos szerek rendkívüli bevételét tanácsoljuk (a föntebb felsorolt négyfajta szer bármelyike, legalkalmasabban valamely kalcium antagonista, például Corinfar vagy szimpatikus blokkolószer, például Propranolol vagy Betaloc bevétele segíthet). Ha ez nem használ, vagy olyan hirtelen szövődmények lépnek fel, mint például valamilyen agyi keringészavar, heveny szívelégtelenség, elhúzódó angina pectoris, illetve fenyegető szívizominfarktus, azonnali kórházi befekvésre és ott injekciós kezelésre van szükség.

| magas vérnyomás, vérnyomásbetegség, hipertónia
2002-12-30 17:33:30


Megduplázódott a magas vérnyomásban szenvedők száma a világon

Az elmúlt negyven évben csaknem kétszeresére, 1,1 milliárdra nőtt a magas vérnyomásban szenvedők száma a világon.


A légszennyezettség fokozza a magas vérnyomás kockázatát

Fokozottabb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata azoknál, akik hosszú ideig vannak kitéve a szennyezett városi levegőnek - állapították meg a kutatók egy több ...


Hipertónia-regiszter: a magas vérnyomás a leggyakoribb betegség Magyarországon

Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma, ez a szám a lakosság idősödése miatt folyamatosan nő, a ...


Hipertónianap Debrecenben

Több mint ezer szakember - családorvos, belgyógyász és gyógyszerész - vesz részt a debreceni hipertónianapon, amelyet már tizenharmadszor szervezett meg a Debreceni Egyet...


A couplerrel készített shunt csökkenti a vérnyomást egy tanulmány szerint

Egy véna és artéria között a lágyéktájon készített művi összeköttetés, mely katéterrel is kialakítható, és egy gemkapocs nagyságú kapocs (coupler) tart nyitva, ...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^