Hirdetés

Kisebb a nők esélye

Gyakrabban halnak meg a nők szívinfarktus után, mint férfi, és ritkábban kapnak megfelelő kezelést, ritkábban végeznek náluk angioplasztikát derült ki egy több mint 11 ezer beteg bevonásával készített vizsgálatból.

szívroham, infarktus, nő |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


A szerzők olyan Párizsban és környékén élő 11 ezer 420 ember adatait elemezték, akiknél kórházon kívül következett be azívmegállás, a túlélési arány a nőknél 18, a férfiaknál 26 százalék volt, míg az angioplasztikán átesettek aránya a nőknél 26, a férfiaknál 36 százalék volt.

Ez az eltérés részben magyarázható azzal, hogy a nők általában idősebb korban és gyakran egyéb betegségük is van, például cukorbetegek. A lehetséges okok közé tartozik ugyanakkor az orvosok "helytelen hozzáállása" és az, hogy a nőbetegeknek nem javasolják a szükséges beavatkozásokat.

A szívinfarktus általában szívkoszorúér betegség miatt következik be, évente nagyjából 73 ezer ember halálát okozza Nagy-Britanniában és a vezető halálozási ok mindkét nemnél. Nagyjából 850 ezer brit nőt érint a betegség, és sokan közülük nem is tudnak róla. Szakértők szerint növelni kellene a lakosságban a betegséggel szembeni tudatosságot.

The Telegraph

szívroham, infarktus, nő

2015-08-31 21:29:01

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop