Hirdetés

Szív működése, a szívbetegség tünetei

A szívüregek minden szívdobbanás alkalmával elernyednek, eközben feltelődnek vérrel. Ezt a periódust hívjuk diasztolénak. Ezután a kamrák összehúzódnak, a vért kipumpálják magukból, amit szisztolénak nevezünk. Előbb a két pitvar ernyed el és húzódik össze, majd a két kamra ernyed el és húzódik össze egyszerre.

szívműködés, erek, szívbetegség, tünetek |

InforMed Hírek20   InforMed | Sándor, K

Íme, így halad a vér a szíven keresztül (lásd az ábrán). Először az oxigénben szegény, szén-dioxidban gazdag vér a szervezetből a két fő gyűjtőéren (vena cava) át a jobb pitvarba folyik. Amikor megtelődik, a vért a jobb kamrába továbbítja. A megtelődött jobb kamra a vért a tüdőverőér billentyűjén át, a tüdőverőereken keresztül - amelyek a tüdőt látják el - a tüdőbe pumpálja.

A tüdőben ezt követően a vér vékony kapillárisokon áramlik át. A kapillárisok a léghólyagocskákat veszik körül, a vér itt dúsul oxigénnel, és itt adja le a szén-dioxidot, amit kilehelünk. Az oxigénnel feldúsult vér a tüdővénákon keresztül a bal pitvarba áramlik. A szív jobb fele, a tüdő, valamint a bal pitvar közötti érszakaszokat együttesen pulmonális (tüdő-) keringésnek (kis vérkörnek) nevezzük. Amikor a bal pitvar megtelik, az oxigénben gazdag vért a bal kamrába üríti. Ez az üreg telődés után az aortabillentyűn keresztül az aortába (főverőér) pumpálja a vért, ami a szervezet legnagyobb ütőere. Ez az oxigénben gazdag vér látja el - a tüdőket kivéve - az egész szervezetet.

szívműködés, erek, szívbetegség, tünetek

2009-03-05 22:43:22

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop