Hirdetés

Néha egy is sok

A Dzsidda-i Fejszál Király Kórház és Kutatóintézet munkatársainak egy nemzetközi orvostudományi kongresszuson tartott előadása szerint a többnejű férfiaknál négyszer nagyobb a szívbetegség kialakulásának kockázata, mert a poligámia több háztartás egyidejű szervezésének stresszével, valamint olyan érzelmi igénybevétellel jár, amely túlzottan megterheli a szívet.

többnejűség, férfi, pligámia, szívbetegség |

InforMed Hírek13   InforMed | MTI


A 687 szaúd-arábiai és Egyesült Arab Emírségekben élő férfit vizsgáló kutatás szerint minden egyes feleséggel nőtt a szívbetegség kockázata. A vizsgált személyek átlagéletkora 59 év volt, 68 százalékuk monogámiában, 19 százalékuk kettő, 10 százalékuk három, 3 százalékuk pedig négy feleséggel élt.

"Kapcsolatot találtunk a feleségek száma, valamint a szívkoszorúér elzáródások száma és súlyossága között. Ennek oka az lehet, hogy az egyszerre több egymástól független háztartás fenntartása megsokszorozza az anyagi terheket, és az érzelmi igénybevételt is" - mondta el a tanulmány egyik szerzője, aki hozzátette: komoly stresszt jelenthet a többnejűségben élő férfiak számára, hogy minden egyes - általában külön házban lévő - háztartást egyenlőként és méltányosan kell kezelniük. "Arra van bizonyíték, hogy a nős férfiak általában egészségesebbek és tovább élnek, azonban mostanáig nem vizsgálták a többnejűségnek a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásait".

A többnejűség főleg Afrika nyugati és északi területén, a Közel-Keleten, valamint Közép- és Délkelet-Ázsiában elterjedt. Leginkább az idősebb és tehetősebb férfiak tartanak egyszerre több feleséget is.

The Telegraph

többnejűség, férfi, pligámia, szívbetegség

2015-04-29 19:51:03

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop