Hirdetés
Halálos bánat
Minél inkább igyekszik modern társadalmunk, hogy elűzze a halál tudatát a mindennapokból, annál nagyobb lesz a haldoklók és hozzátartozóik félelme és magánya: a súlyosan betegeket ma gyakran hagyják egyedül meghalni, mintha a halál valamiféle veszélyes fertőző betegség lenne…
Rokonok között…
Saját haláluktól való félelmükben az élők megtagadják távozó embertársaiktól a méltóságteljes halált…
Nem így a zsidóság körében, ahol mások a szokások, rituálék. Ha közeleg a vég, a rokonok összegyűlnek a haldokló körül. A rabbi meggyóntatja a távozót, s az a halál közeledtével elmondja hitvallását. Ezt követően a rokonok lezárják a szemét, megmossák, felöltöztetik halotti ruhájába, és egy-két hozzátartozó virraszt a halott mellett, tehát a távozót elkísérik útján.
Az iszlám hagyomány szerint is egybegyűlnek a rokonok a haldokló körül. Beszélgetnek vele, imádkoznak. A távozó itt is elmondja hitvalló imáját. A halál pillanatában a hozzátartozók nem érinthetik őt, hogy lelkét vissza ne tartsák. Mivel a lélek még a holttest felett lebeg, a temetésig nem hagyják egyedül, a távozót elkísérik.
Tanulahtó-e az együttlét?
„A halál megértésének legnagyobb akadálya valószínűleg abban rejlik, hogy tudatalattink nem tudja elképzelni, hogy életünknek vége szakadhat.” Ezt nyilatkozta Dr. Elisabeth Kübler-Ross, aki a haldoklók körében végzett terápiás munkája során megpróbálta az emberi félelmek egyik legnagyobbikát, a haláltól való félelmet enyhíteni. E tényező befolyását nem szabad alábecsülni. A tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzését leginkább személyes okok váltják ki.
Olyan érzések ezek, amelyek a haldoklással és a haldoklóval függnek össze. Részét képezik az általános emberi kapcsolatoknak. Aki haldoklókkal érintkezik vagy velük foglalkozik, gyakran meghasonlást él meg azzal kapcsolatosan, hogy mit szeretne a távozóért tenni és mire érzi képesnek magát. Ezért óhatatlan a kérdés: tanulható-e annak a módja, hogyan legyünk együtt velük, hogyan segítsük az elmenni készülőket?
Mindez lehetséges, de természetesen csak abban az esetben, ha a segíteni akarás, a szolidaritásra való készség valóban megvan bennünk.
Fontos! A haldoklóval való együttlét, az ő támogatása nem feltétlenül e feladatra specializált szakemberek küldetése. Normális esetben „egyszerű”, másokon segíteni akaró emberek is betölthetik ezt a feladatot.
Természetesen senki számára sem jelent hátrányt, ha az ezzel az élethelyzettel kapcsolatos problémákkal mélyebben foglalkozik, és fejleszti azon képességeit, hogy nehéz helyzetben levő embertársaival bánni tudjon; elmélkedik és beszélget erről a témáról, vagy akár részt vesz egy olyan tréningen, amely a beszélgetés képességét igyekszik fejleszteni.
Aki segít a haldoklóknak, az nagyon sokat tanulhat az életről, de megtanulja megérteni a halált is, és a haldoklás során tanúsított magatartásával megtapasztalhatja a lelki közösséget.
Karnyújtásnyira a haláltól
A valódi iskola azonban maga a gyakorlat, s a valódi oktató maga a haldokló. A halál folyamat, amelyben nem csak a távozó vesz részt, de mindenki körülötte: közelségével és segítségével, menekülési próbálkozásaival, igenlésével és ellenkezésével egyaránt.
Jelenlét a haldoklásnál
Az emberek 90%-a otthon szeretne meghalni, de csak egytizedüknek teljesítik a kérését. A méltóságteljes halálhoz való joggal kapcsolatos ilyen mértékű lényegbeli különbség reakciókat vált ki. Ezért olyan kurzusokat szerveznek, amelyekben a családtagok vagy a hozzátartozókat támogatni akaró önkéntesek megtanulhatják, hogyan legyenek együtt, hogyan segítsék a súlyos betegeket és haldoklókat. A kurzus, illetve a csoportos beszélgetések során megismerkedhetnek a támogató búcsú fájdalmas folyamatával.
A résztvevők megélhetik, hogy a tanfolyam őket is segíti abban, hogy saját életüket filozófiai szemszögből vizsgálják, s hogy nem utolsósorban megtanulják elfogadni azt - hiszen, ha támogatunk másokat, az egyben azt is jelenti, hogy saját magunkat invesztáljuk, beleadjuk a munkába, a kapcsolatba.
Teremtsünk közösséget!
A halál 30-40 évvel ezelőtt még társadalmi esemény volt. Vidéken élt az a szokás, hogy harangoztak, amikor valaki elhunyt, így az egész falu részt vehetett a gyászban. Manapság azonban a kórházakban és klinikákon csak rövid időre engedik a látogatókat a haldoklóhoz, de akár meg is tilthatják nekik a találkozást. A halált diszkréten kezelik. A haldoklók és hozzátartozóik viszont valószínűleg kevésbé éreznék gyámoltalannak, tehetetlennek önmagukat, ha környezetük jobban támogatná őket érzelmileg.
A haldoklók és az idős emberek gyakran teszik fel a kérdést: ugye nem kell kórházba vagy otthonba mennem, ha itt az idő? A haldoklás tartamát firtató kérdést kivéve ezek olyan felvetések, amelyek minden nehézség nélkül megválaszolhatók, s amelyeket meg is kell válaszolni.
Jegyezzük meg! Az orvos sok félelmétől és szorongásától megszabadíthatja a beteget, ha biztosítja arról, hogy mindent megtesz, hogy a haldokló ne érezzen fájdalmat.
A halál lelki megértése
Egy súlyos beteget meghallgatni elkötelezettséggel jár. A meghallgatás pedig feltételezi, hogy a figyelő ember kész arra, hogy magára vállalja az együttlét konzekvenciáit. A betegek és haldoklók között léteznek beszélő és hallgató típusok, de mindegyikük számára Fontos a csend. Azok számára, akiknek nehezére esik a beszéd, a csend azért jelentős, mert így időhöz juthatnak saját hallgatagságuk küszöbének átlépéséhez.
Ha a két ember, a haldokló és segítője között bizalom alakult ki, akkor a mostanra baráttá vált segítő érintésével érzékeltetheti jelenlétét, támogatását és együttérzését. Az ölelésnek, szeretetteljes simogatásnak vagy a kéz tartásának nagyobb hatása van, mint a folyamatos beszédnek. Az együtt érző, szeretetteljes tekintet, a meditatív hallgatás és az idő is jó támasza ehet a betegnek. Ha a távozó nem jelzi semmilyen konkrét igényét, akkor remélhetjük, hogy rokona, hozzátartozója vagy segítője egyéni érzékenységére hagyatkozva kellő időben a megfelelőt teszi.
Mercz Mária
2006-11-13 09:31:12