A feldolgozott húskészítmények nem a legegészségesebbek

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) e témában megjelent jelentése a szakemberek számára nem tartalmazott új megállapításokat - mondta Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OGYÉI) főigazgató- helyettese.

hús, bélrendszer, rák, daganat | MTI Hírek12
Régóta ismert, hogy a füstölt termékek, a kolbász, szalonna fogyasztása kockázatot jelent egyes daganatos betegségek szempontjából. A húsféleségek közül a vörös hús is belefér az étrendbe, de nem ez az elsősorban ajánlott termék.

Az élelmiszerekbe a feldolgozás során adalékanyagok kerülnek vagy kémiai, fizikai eljáráson esnek át, így például a pácolt húsok esetében a nitrites pácoló só, a füstölt húsok esetében pedig a füstaroma nem egészséges.

Nem arról van szó, hogy a szóban forgó készítményeket nem lehet elfogyasztani, de ne ezek képezzék az étrend alapját, a jelentés nem azt mondja, hogy ne együnk húst, feldolgozott húskészítményt, de mértékletesség ajánlott.

Az egészséges étrend alapjai a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek, a gyümölcsök, a tej, a tejtermékek legyenek, a húsok és húskészítmények ebbe nem tartoznak bele.

Szó nincs arról, hogy vegetáriánus étrendre kellene áttérni, vagy a gyereknek nem adható hús, de elsősorban a baromfit és halat ajánlott fogyasztani. Kétségkívül riasztó lehet, hogy egy megalapozott tudományos vizsgálatot egy nagy presztízsű intézmény nyilvánosságra hoz. A daganatos betegek táplálkozási ajánlása szerint például a felvágottakat ki kell hagyni az étrendből, mondta Martos Éva.

A birodalom visszavág

A WHO tanulmány megjelenését követően a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára Menczel Lászlóné az MTI-nek felháborítónak, tudománytalannak nevezte a WHO megállapítását a vörös húsokról. Hangsúlyozta, a sertéstartás Magyarországon is alkalmazkodott az elvárásokhoz, és a sertések zsírtartalma a minimálisra csökkent. Több vizsgálat is kimutatta, hogy a sertéshús fehérjében gazdag, koleszterint jóformán nem tartalmaz, a sertésből előállított termékeknél pedig figyelembe veszik a fogyasztói elvárásokat és betartják az egészséges táplálkozás követelményeit - mondta.

| hús, bélrendszer, rák, daganat
2015-10-28 20:50:09


Nyálkahártya beültetésével tették könnyebbé egy rákból gyógyult férfi életét

Nyálkahártya beültetésével javítottak egy nyelőcsőrákból felgyógyult páciens életminőségén berlini orvosok, a férfi sokkal könnyebben eszik és iszik azóta - kö...


Leheletből lehet kimutatni a nyelőcsőrákot

Olyan eszközt fejlesztettek ki a Hofeji Fizikatudományi Intézet és a Kínai Tudományos Akadémia kutatói, amely a lehelet elemzéséből képes szinte azonnal diagnosztizáln...


A vastagbélrák

A vastagbél- és végbélrák az egyik leggyakoribb daganatféleség. A világ fejlett országaiban évtizedek óta a második leggyakoribb daganatos halálokként szerepel.


A vastagbélrák genetikai okait térképezték fel

Az eddigi legrészletesebben tárták fel a vastagbélrák genetikai okait brit kutatók több mint ezer vastagbélrákos beteg génetikai vizsgálatával. A vizsgálatot a londoni...


Értetlenül fogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a WHO új besorolását

Értetlenül fogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC - az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szakosodott ügynöksége) új...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^