Bélrendszerünk egyes baktériumai több millió évesek

Bélrendszerünk egyes baktériumainak eredete mintegy 15 millió évre nyúlik vissza, még az emberré válás előtti korra - derítették ki amerikai kutatók.

bélrendszer, baktérium, bélflóra | MTI Hírek13 | MTI
Ez a felfedezés azt sugallja, hogy az evolúció a korábban véltnél nagyobb szerepet játszott az emberi bélflóra összetételében - írták a kutatók a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

A szakemberek által tanulmányozott baktériumok a belek korai kialakulásához járulnak hozzá, megtanítják az immunrendszerünket a kórokozókkal való harcra, sőt hatással vannak hangulatunkra, viselkedésünkre.

"Kutatásunk megmutatta, hogy az emberi bélflóra bizonyos baktériumai közvetlenül olyan sejtekből származnak, amelyek jelen voltak a majmokkal közös őseinkben is" - hangoztatta Andrew Moeller, a Kaliforniai Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

"Meglepő, hogy a bélben lévő mikrobák, amelyek a környezetünkben lévő számos forrásból kerülhetett szervezetünkbe, ilyen hosszú időn keresztül együtt fejlődtek bennünk" - tette hozzá Howard Oschman, a Texasi Egyetem biológusa, a tanulmány vezető szerzője.

Ahogyan az ember és az emberszabású majmok a közös őstől eltérő fajjá fejlődtek, a közös ősben jelen lévő baktériumok szintén eltérő törzzsé fejlődtek.

A szakemberek genetikai bizonyítékot találtak arra is, hogy a baktériumok nagyjából ugyanabban az időben váltak szét eltérő törzsekké, amikor gazdaszervezeteik különálló fajokká alakultak.

Az egyik ilyen bakteriális szétválás 15,6 millió évvel ezelőtt ment végbe, amikor a gorillák családja elvált a többi hominidától, a másik 5,6 millió éve, amikor az emberek ága elvált attól, amely a csimpánzok és a bonobók fejlődéséhez vezetett.

Régóta tudjuk, hogy az embereknek és legközelebbi rokonaiknak, az emberszabású majmoknak vannak ilyen bélbaktériumaik, a nagy kérdés az volt, hogy honnan erednek ezek a baktériumok, a környezetünkből vagy evolúciós történelmünkből. Illetve az, hogy mióta léteznek ezek a gazdaszervezetekben - magyarázta Moeller.

A kérdés megválaszolására a kutatók Afrikában élő csimpánzok, bonobók és gorillák és amerikai emberek ürülékmintáit vizsgálták. A kutatok génszekvenálással elemezték az ürülékmintákban talált egy bizonyos baktérium különféle változatait. Ezekből az adatokból megalkották az emberi mikrobiom több mint 20 százalékát alkotó három bélbaktérium-csoport evolúciós fáját. Két baktériumcsoportnak az evolúciós fejlődése nagyon hasonló a hominidák evolúciós fájára - írták a szakemberek.

| bélrendszer, baktérium, bélflóra
2016-07-25 12:41:15


Ne szedjen probiotikumot feleslegesen!

Egészséges étrend mellett a probiotikumok, tehát a „jó baktériumokat” tartalmazó táplálékkiegészítők szedése károsíthatja a kognitív funkciókat - állapított...


Bélrendszerünk egyes baktériumai több millió évesek

Bélrendszerünk egyes baktériumainak eredete mintegy 15 millió évre nyúlik vissza, még az emberré válás előtti korra - derítették ki amerikai kutatók.


A jövő év közepén indul az országos vastagbélszűrő program

Országossá terjesztik ki a vastagbélszűrést, a jövő év közepén induló program keretében két és fél millió 50-70 éves férfit és nőt szólítanának meg - közöl...


Pusztulnak a bélbaktériumok

A gyorséttermi ételeken alapuló egyhangú táplálkozás megöli az elhízás, a szívbetegségek, a cukorbetegség és a rák ellen védő bélbaktériumokat - derült ki egy k...


Eltűnnek a „jó baktériumok”

A nyugati életforma az emésztőrendszerben található mikroorganizmusok sokféleségének csökkenéséhez vezet - közölték kanadai és ausztrál kutatók, akik az amerikai ...


+ További hírek
+ További egészségpolitika
hirdetés
^