A jelenlegi beosztás két típust különít el.

Az 1-es típusú az immunrendszer betegsége, mely tévedésből rátámad az inzulintermelő sejtekre, így nincs elég inzulin a vércukorszint szabályozására.

A 2-es típusú diabéteszt leginkább a helytelen életmód következményének tartják, mivel a testzsír befolyásolhatja az inzulin működését.

A kutatók 14 775 beteg adatait elemezték. Az eredmények szerint a betegeket öt csoportba lehet osztani.

Az első csoportba kerültek a súlyos autoimmun betegségben szenvedők az 1-es típusú diabéteszesek, akiknél látszólag egészségesen, fiatal korban jelentkezik a betegség, a hasnyálmirigy az immunhiba miatt nem tud inzulint termelni.

A második csoportba a szintén súlyos inzulinhiányos betegek tartoznak, akik eleinte ugyanolyannak tűnnek, mint az első csoport tagjai, egészséges testsúlyuk volt, inzulinhiánnyal küzdöttek, de az immunrendszerük nem volt hibás.

A harmadik csoportba sorolták a súlyosan inzulinrezisztens betegeket, akik általában túlsúlyosak voltak, az inzulintermelés nem állt le, de szervezetük már nem reagált rá.

A negyedik csoportban azok voltak, akiknek enyhébb diabétesze az elhízással összefüggésben alakult ki, de anyagcsere szempontjából közelebb álltak a normálishoz, mint a harmadik csoport tagjai.

Az ötödik csoportba az enyhe, időskori cukorbetegeket sorolták, akiknél akkor jelentkeztek a tünetek, amikor lényegesen idősebbek voltak, mint a többi csoport betegei, és állapotuk általában jobb volt náluk.

"Ideális esetben a diagnózis tartalmazza, melyik csoportba tartozik a beteg, így a kezelést is pontosabban lehet meghatározni. Az első három súlyos típust agresszívebben lehet kezelni, mint a két enyhébbet" - mondta az egyik kutató.

A második csoport betegeit jelenleg 2-es típusú diabétesszel diagnosztizálnák, mivel nincs autoimmun betegségük, az új kutatás szerint azonban a betegségüket valószínűleg az inzulin termelő bétasejtek elégtelensége okozza, nem a túlsúly, ezért kezelésüknek az 1-es típusú diabéteszhez kellene közel állnia.

A cukorbetegség, mely a világon 11 felnőttből egyet érint, fokozza a szívroham, a stroke, a vakság, a vesebetegség és a végtag-amputáció kockázatát.

A második csoportnál nagyobb volt a vakság kockázata, a harmadiknál a vesebetegségé, tehát az ő esetükben a gyakoribb szűrés lehet hasznos.