Hirdetés

Hogyan tudták őseink elkerülni a rákot?

A rák – így vagy úgy – mindannyiunk életét érinti. Mindnyájunknak van több olyan ismerőse, aki ebben a betegségben szenved, és a rák előfordulási aránya évről-évre növekszik. A számok növekedésének nagyrészt az az oka, hogy a népesség folyamatosan öregszik, de köze van hozzá az egészségtelen életmódnak, a dohányzásnak és az elhízásnak is.

rák, gyakoriság, előfordulási arány, hosszabb élettartam |

InforMed Hírek 2004 ;2   InforMed | Dobos, L.

És vajon őseink? Az ő életüket is a rák szakította félbe, vagy egészségesebbek voltak, mint a mai kor embere?

A több ezer éves csontvázak tanulmányozásakor kiderült, hogy őseinknél a rák nem volt gyakorinak mondható.

Dr. Mario Slaus, a Horvát Tudományos Akadémia kutatója több mint 3 ezer csontvázat vizsgált meg abból a szempontból, felleli-e bennük daganatos betegség nyomait.

A Horvátország különböző régészeti lelőhelyein feltárt csontok az i. e. 5300 és az i. sz. 19. század közötti időből származnak.
Az elemzés során mindössze négy esetben talált a kutató daganatot a 3-4-tól 50-60 éves emberek csontvázaiban, ezek mind csontdaganatok voltak, és kivétel nélkül jóindulatúak.

Nem találtak bizonyítékot csontáttétre egyetlen egyednél sem, ezt az a tény magyarázhatja, hogy a vizsgált minták átlagéletkora 35,6 év volt. Dr. Slaus szerint őseink korán meghaltak más betegségekben, nem érték meg azt az életkort, amikor a rák kialakulhat.

A 21. században magasabb a várható élettartam, mint valaha is volt a történelem folyamán, ami főként a tartalmasabb táplálkozásnak, a fokozott egészségtudatosságnak, a jobb gyógymódoknak és a szélesebb körben hozzáférhető egészséggondozásnak tudható be.

A hosszabb élet azonban a rák lényegesen gyakoribb előfordulásával jár.

A nyugati világban a rák kialakulásával kapcsolatba hozható tényezők a dohányzás (amely a rákban való elhalálozások mintegy 30 százalékáért felelős), az elhízás és más étkezési faktorok (további 30 százalék).

Mindezek a tényezők azonban sok év alatt vezetnek tüneteket okozó daganat kialakulásához, így a korosodó populációban természetes, hogy gyakoribb a betegség előfordulása.

– A horvátországi csontváz-gyűjtemény egyedeinél olyan betegségek fordultak elő, mint a szifilisz, a tuberkulózis vagy a lepra, ezek jelentősen hozzájárultak őseink halálozásához– mondja a kutató. A „régi” betegségek felcserélődnek „modern” betegségekre.

Brit rákkutatók szerint nem csoda, hogy alacsony a rák előfordulása olyan egyedek körében, akiknek az átlagéletkora 35 év.

A rák elsősorban az idősek betegsége, a DNS-nek az élet során felhalmozódó károsodása okozza. – Az összes rákos esetek 65 százaléka 65 évesnél idősebbek körében fordul elő. Mivel a 19. század közepe óta Nagy-Britanniában közel megkétszereződött a várható élettartam, természetes, hogy nőtt a veszélyeztetettek száma is.

A rák kockázatát befolyásolja a környezet és az életmód is. A dohányzás a rák egyik legfőbb oka, a cigaretta tömeggyártása a 19. végén kezdődött el. A kockázatot csökkenteni lehet azzal, ha abbahagyjuk a dohányzást, sok friss gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, csökkentjük az alkoholfogyasztásunkat, egészséges testsúlyt igyekszünk tartani, és óvjuk bőrünket a nap káros hatásaitól.

Igaz, hogy a mai kor emberének élete sok szempontból könnyebb lett, de gyakran nem törődünk egészségünkkel, ezért ki vagyunk téve a rák veszélyének.

BBC News
rák, gyakoriság, előfordulási arány, hosszabb élettartam

2005-06-10 11:21:36

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop