Hirdetés

Rák - sürgősségi állapotok

A daganat hirtelen jelentkező szövődményei közé tartozik a szívtamponád, valamint a mellhártya lemezei között megjelenő folyadékgyülem, a vena cava superior (felső főgyűjtőér) elzáródása, a gerincvelő megnyomódása és a magas kalciumszinttel járó tünetegyüttes.

rák, sürgősség, szívtamponád, pleura folyadék, vena cava elzáródás, gerincvelő kompresszió, hipercalcémia |

InforMed Hírek20   InforMed | Sándor, K

A szívtamponád nem más, mint a szív körül elhelyezkedő zsákszerű képződményben, a szívburokban (perikardium, illetve a perikardiumzsák) felszaporodó folyadék, mely nyomást gyakorolva a szívre akadályozza a vér továbbítását. Folyadék gyűlhet fel a szívburkon belül, ha a daganat a szívburkot is beszűri, és így egyúttal izgatja is azt. A leggyakoribb daganatfajták, melyek a szívburokra is ráterjedhetnek: a tüdőrák, mellrák és a nyiroksejtes rák (limfóma).

Szívtamponád akkor keletkezik, amikor hirtelen olyan nagy mennyiségű folyadék szaporodik fel, amely miatt a szív nem tud megfelelően kitágulni a vér befogadásához, vagyis a kamrai diasztolé akadályozott. A szívtamponád kialakulása előtt a beteg rendszerint bizonytalan mellkasi fájdalmat vagy nyomást érez, mely fekvéskor erősödik, felüléskor enyhül. Amint a szívtamponád kialakul, súlyos nehézlégzés jelentkezik, a nyaki vénák a belégzés alatt kidomborodnak.

Az orvos a szívtamponádot mellkasröntgennel, EKG-val és szívultrahanggal mutatja ki. A nyomás csökkentése érdekében tűt vezet a szívburok üregébe, és a folyadékot fecskendővel szívja le (szívburokcsapolás). A lecsapolt folyadékból vett mintát mikroszkóp alatt is megvizsgálják, tartalmaz-e daganatos sejteket. Ezután az orvos egy ablakot készít a szívburkon, hogy megakadályozza egy újabb szívtamponád kialakulását. A kiegészítő kezelés a rák fajtájától függ.

A mellűri folyadékgyülem - a tüdőket körülvevő zsákszerű képződményben felhalmozódott folyadék - légzési elégtelenséget okozhat. A mellűrbe számos ok következtében kerülhet folyadék, többek között daganat miatt is. Az orvos ezt a folyadékot is tűvel ellátott fecskendővel szívja le, melyet a bordák között vezet be a mellhártyák közti térbe. Ha a lecsapolás után a folyadék újra igen gyors ütemben kezd termelődni, az orvos egy csövet vezet be a mellkasfalon keresztül a mellűrbe, és bent is hagyja, egészen addig, amíg a beteg állapota javulást nem mutat. Különböző kémiai anyagokat lehet a mellűrbe juttatni, melyek a mellhártyák nem bakteriális (steril) gyulladását idézik elő, így a rétegek egymással összetapadhatnak. Ennek következtében megszűnik az a tér, ahová a folyadék bekerülhetne, és így a kiújulás valószínűsége is csökken.

Felső főgyűjtőér tünetegyüttes: akkor keletkezik, ha a daganat részlegesen vagy teljesen elzárja azt a nagyvénát (vena cava superior), ami a felső testfél vérét vezeti a szívbe. Az elzáródás következtében a felső mellkasfél és a nyak vénái kidomborodnak, az arc, a nyak és a felső mellkasfél megduzzad.

A gerincvelő megnyomatásának tünetegyüttese akkor keletkezik, ha a daganat nyomást gyakorol a gerincvelőre vagy a gerincvelői idegekre, ami fájdalommal és működészavarral jár. Minél hosszabb ideje állnak fenn a betegnél idegrendszeri tünetek, annál kisebb a normális idegműködés visszatérésének esélye. Általában elmondható, hogy a tünetek megjelenésétől számított 12-24 órán belül megkezdett kezeléstől várható a legjobb eredmény. Ilyenkor a duzzanat csökkentésére az orvos vénán keresztül kortikoszteroidokat ad (pl. prednizolont), és a kezelést besugárzással egészíti ki. Ritkán, ha a gerincvelő megnyomatásának okát nem sikerül kideríteni, a sebész állíthatja fel a diagnózist, és oldhatja meg a problémát azzal, hogy felszabadítja a gerincvelőt a nyomás alól.

A vér kálciumszintjének megemelkedésével járó tünetegyüttes akkor alakul ki, ha a daganat olyan hormont termel, mely a vér kalciumszintjét emeli, illetve ha a rák közvetlenül ráterjedt a csontra. A beteg zavarttá válik, később kómába eshet, és meg is halhat. Különböző gyógyszerek segítségével a vér kalciumszintje azonnal lecsökkenthető.

rák, sürgősség, szívtamponád, pleura folyadék, vena cava elzáródás, gerincvelő kompresszió, hipercalcémia

2009-03-05 22:40:36

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop