Hirdetés

Folyamatosan fáradt?

Ha mindig fáradtak vagyunk, általában azt mondjuk, hát hogyne, hiszen sok a dolgunk, kész rohanás az élet, nincs egy szabad percünk sem. A fáradtság nagyrészt valóban ennek is betudható, de nem minden esetben.

fáradtság, cukorbetegség, vérszegénység, pajzsmirigy, RA, alvási apnoé, depresszió |

InforMed Hírek14   InforMed | Dobos, L.


Figyeljünk oda, ha állandóan fáradtnak érezzük magunkat. Legelőször is próbálkozzunk néhány életmódbeli változtatással, és nézzük meg 2-3 hét múlva, segített-e.

Aludjunk többet, csináljunk kevesebb programot, étkezzünk egészségesebben, igyunk több folyadékot, szedjünk multivitamint, és csökkentsük a kávé- valamint alkoholadagunkat.

Ha ezek után még mindig fáradtak vagyunk, szakemberhez kell fordulnunk, mert a túlzott vagy folyamatos kimerültség valamilyen komolyabb betegség jele is lehet.
Az alábbiakban közöljük a fáradtság néhány főbb lehetséges okát.

1. Vérszegénység

Gyakoribb nőknél (az erős menstruáció miatt), és azoknál, akiknek a szervezetébe nem jut elég vas.

A vérszegénység okozta fáradtság a vörös vértestek hiányának a következménye. A vörös vértestek szállítják az oxigént a tüdőből a szövetekbe és a sejtekbe, ezért érezhetjük magunkat gyengének, és lehet légszomjunk is.

A vérszegénység lehetséges okai: vas- vagy vitaminhiány, vérveszteség, belső vérzés, krónikus betegség (pl. rheumatoid arthritis, rák vagy veseelégtelenség).

A tünetek: a legjellemzőbb a fáradtság, de megfigyelhető ezen kívül nagyfokú gyengeség, alvászavar, a figyelemösszpontosítás hiánya, szapora szívverés, mellkasi fájdalom, fejfájás. Kifáradáshoz vezethetnek akár az olyan egyszerű mozgásformák is, mint a lépcsőmászás vagy egy rövid séta.

A vizsgálatok: Teljes vérkép, valamint székletvizsgálat a belső vérzés kiszűrésére.

2. Diabétesz

A 2. típusú diabéteszben szenvedők szervezete nem képes megfelelően hasznosítani a glükózt, ezért az a vérben felgyülemlik. Mivel nincs elég energiájuk a szervezet zökkenőmentes működtetéséhez, a cukorbetegség első jele gyakran éppen a fáradtság.

A tünetek: a kimerültség mellett előfordul még szomjúság, gyakori vizelés, éhség, fogyás, ingerlékenység, hüvelyi gombafertőzés és homályos látás.

A vizsgálatok: Két főbb vizsgálat létezik, az éhomi vércukorvizsgálat, és az orális glükóztolerancia-teszt.

3. Pajzsmirigy-betegség

Ha a pajzsmirigy nem működik megfelelően, még a legegyszerűbb napi tevékenység is megerőltető lehet.

A pajzsmirigy termeli az anyagcserét szabályzó hormonokat, ha ezekből túl sok van (hyperthyroidizmus), az anyagcsere felgyorsul, ha túl kevés (hypothyroidizmus), akkor lelassul.

A tünetek: A pajzsmirigy túlműködése izomfáradtságot és -gyengeséget okoz, elsősorban a combokban. További tünetek a fogyás, a folyamatos meleg érzet, a felgyorsult szívritmus, rövidebb ideig tartó és ritkább menstruáció, továbbá fokozott szomjúság. Általában az 20-as, 30-as éveikben levő nők betegsége.

A pajzsmirigy alulműködése szintén fáradtságot okoz, továbbá az összpontosítás hiányát, izomfájdalmakat még a legkisebb megerőltetés esetén is. További tünetek a vízvisszatartás miatt súlygyarapodás, fázékonyság, erősebb, gyakoribb menstruáció, székrekedés. Általában az 50 körüli nőknél gyakoribb.

A vizsgálatok: A pajzsmirigy rendellenességeit laboratóriumi vizsgálatokkal lehet megállapítani. A betegség kezelhető, ezért minden fáradtságra panaszkodó betegnél el kell végezni a vizsgálatot.

4. Depresszió

A depresszió több mint rosszkedv, kezelés nélkül sokáig tarthat és súlyosbodhat, tehát komolyan kell venni.

A tünetek: Mindenki másképp éli meg a depressziót, de általában csökkent energia, az alvási és étkezési szokások megváltozása, memória- és koncentrációs zavarok, reménytelenség, értéktelenség érzete és negatív gondolatok jellemzik.

A vizsgálatok: a depresszióra nincsenek tesztek, de az orvos néhány kérdés feltevésével a válaszok elemzése után azonosíthatja. Ha az alább felsorolt tünetek közül 5-öt vagy annál többet több mint 2 héten át észlel, keresse fel az orvost.
  • fáradtság, az energia hiánya
  • alvászavarok, túl sok vagy túl kevés alvás
  • folyamatos szomorúság, szorongás, ürességérzet
  • csökkent étvágy, fogyás vagy fokozott étvágy, hízás
  • a valaha élvezett dolgok iránti érdeklődés hiánya
  • nyugtalanság, ingerlékenység
  • makacs fizikai tünetek, amelyek nem reagálnak a kezelésre (fejfájás, krónikus fájdalom, székrekedés vagy más emésztési zavarok)
  • a figyelemösszpontosítás nehézségei
  • bűntudat, reményvesztettség, értéktelenség érzése
  • öngyilkos illetve a halál körül forgó gondolatok.
5. Reumatoid artritisz

Autoimmun betegség, amelyet nem mindig könnyű hamar diagnosztizálni. Úgy jön létre, hogy az immunrendszer saját maga ellen fordul, és megtámadja az ízületek egészséges szöveteit, ami gyakran visszafordíthatatlan károsodást okoz a csontokban és a porcokban is.

A tünetek: Sok tünet (fáradtság, étvágytalanság, fáradékonyság, ízületi fájdalmak) közös más betegségek tüneteivel, ráadásul a vérszegénység és a pajzsmirigy-betegségek gyakoribbak RA-betegeknél.

Az RA diagnózisához az alábbiak közül legalább négy megléte szükséges: az ízületek legalább egy órán át tartó reggeli merevsége, legalább 3 ízület egyidejű duzzanata, gyulladása, vizenyője, azonos ízületek duzzanata mindkét oldalon egyszerre, csomók a bőr alatti szövetekben, a csukló vagy a kéz ízületeinek porckopása.

A vizsgálatok: fizikai vizsgálat, valamint a reuma faktor megállapítása vérmintából.

6. Alvási apnoé

Ha azt hisszük, kialudtuk magunkat, mégis fáradtan ébredünk, lehet, hogy alvási apnoé okozza.

Ezt a betegséget a lélegzetvételnek az alvás közbeni megszakadása jellemzi. A leggyakoribb típusnál, az ún. obstruktív apnoénál a felső légutak néhány másodpercre elzáródnak, amitől viszont az agy riasztást kap, hogy ébressze fel a beteget, aki így újra levegőt tud venni. Ez a folyamat egy éjszaka alatt akár néhány százszor is lejátszódhat.

A tünetek: az alvási apnoét gyakran kíséri horkolás, és a beteg általában fáradtan ébred reggel. Mivel szívbetegséghez, magas vérnyomáshoz és stroke-hoz vezethet, fontos kivizsgálni.

A vizsgálatok: Egy éjszakát kell eltölteni egy alvásklinikán, ahol az ún. poliszomnográfiás vizsgálat során megnézik az alvási mintákat, a légzés változásait és az agyműködést.

7. Krónikus fáradtság szindróma

Ez a kellemetlen állapot erős fáradtságérzettel és fáradékonysággal jár. A betegek képtelenek sokszor a legegyszerűbb feladatok ellátására is.

A tünetek: kísérheti még fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak, gyengeség, érzékeny nyirokcsomók, a figyelem-összpontosítás nehézségei. Nincs ismert oka.

A vizsgálat: általában úgy történik, hogy az orvos a tünetek és vizsgálatok alapján kiszűr minden egyéb betegséget.

Kapcsolódó rovatok:
fáradtság, cukorbetegség, vérszegénység, pajzsmirigy, RA, alvási apnoé, depresszió

2017-03-07 10:14:21

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop