“diagnosis” tag cikkei
Találatok száma: 407
1. Szűrőprogramok a szájüregi rák korai felismerésére és megelőzésére
(2014-09-11)
A szájüregi rák fontos egészségügyi probléma világszerte, előfordulása egyre szaporodik és késői észlelése is nagyon gyakori....
InforMed EBM11
2. Mammográfia: a radiológus szeme jobb, mint a számítógép
(2011-09-01)
Manapság már az USA-ban négy mammográfia közül hármat számítógép program segítségével értékelnek ki. Viszont a leletezés mi...
Informed Referátumok 2010 ;9
3. Gyors vizeletpróba a prosztatarák kimutatására?
(2010-11-08)
Az egész genomra kiterjedő, asszociációs tanulmányok özöne most először vezetett egy diagnosztikus teszt kifejlesztéséhez. Ugyani...
Informed Referátumok 2010 ;9
4. Gyakori a helytelen diagnózis.
(2004-05-13)
Egy, a nagyobb brit kórházakban végzett tanulmány szerint az intenzív osztályokon sok beteg azért hal meg, mert az orvosok nem diagno...
IHN magyar kiadás 2004 ;13(5)
5. Atypusos thymus carcinoid és malignus somastatinoma mint a MEN-I syndroma része - esetismertetés
(2003-12-03)
Az ismertetett eset egyedülálló az angol nyelvű szakirodalomban – mindeddig nem közöltek olyan esetet, ahol a thymus carcinoid ...
Informed Referátumok 2003 ;2
6. A finasterid hatása a PSA szintjére PSA>4ng/ml és korábbi negatív prostata-biopszia esetén – előzetes tanulmány
(2003-01-20)
Az 1 évig alkalmazott finasterid hatására bekövetkező serum-PSA-változás (PSA: prostata-specifikus antigén) hasznos információ a p...
Informed Referátumok 2003 ;2
7. Nem differenciált collagenosisban szenvedő betegek ötéves követésével nyert megfigyelések: 578 beteg klinikai és immunszerológiai sajátossága, kórlefolyás, terápia
(2002-02-03)
Bevezetés: Az autoimmun betegség diagnózisát megelőzően a betegeknek sokszor hónapokkal vagy évekkel korábban vannak olyan panaszai...
Orvosi Hetilap 2002 ;143(5):229-233
8. Cutan lymphomák diagnosztikája
(2001-12-30)
A cutan lymphomák diagnosztikája a klinikai képen és a szövettani vizsgálaton alapul, kiegészítve immunhisztokémiai és a génátre...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(52):2903-2906
9. Gastrointestinalis fekély a lumboischialgia differenciáldiagnosztikájában
(2001-12-16)
A szerzők egy eset kapcsán rámutatnak a lumboischialgia differenciáldiagnosztikai nehézségére és a Head-zóna jelentőségére. A be...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(50):2791-2793
10. Immunthrombocytopeniás purpura (ITP)
(2001-12-09)
Az immunthrombocytopeniás purpura (ITP) a hematológia klasszikus kórképeinek egyike, mely átlagos esetben, a kizárásos közelítési ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(49):2723-2730
11. Első lépéseink a praeimplantatiós genetikai diagnosztikában: genetikai vizsgálatok
(2001-11-11)
A praeimplantatiós genetikai diagnosztika (PGD) lehetővé teszi a fokozott genetikai kockázattal rendelkező házaspárok számára, hogy...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(45):2487-2492
12. A fokális dystoniák tünettana, diagnosztikája és kezelése
(2001-10-21)
A fokális dystoniák viszonylag ritka, de a betegek életminőségét jelentősen rontó kórképek. Ezek közé tartozik a blepharospasmus...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(42):2293-2297
14. Első lépéseink a praeimplantatiós genetikai diagnosztikában: blastomerabiopsia
(2001-10-04)
A családok egyre fokozódó igénye, hogy a súlyos genetikai rendellenességek az embrionális fejlődés minél korábbi szakaszában fel...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(44):2427-2430
15. Mágneses rezonancia vizsgálat szerepe az emlőelváltozások diagnosztikájában
(2001-09-30)
A szerzők az emlő mágneses rezonanciás vizsgálatáról és a módszerrel e területen szerzett tapasztalataikról számolnak be. A tanu...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(39):2123-2131
16. A hasnyálmirigyrák patológiai diagnosztikája - tények, buktatók, kihívások
(2001-08-26)
A jól differenciált pancreasrák és a krónikus fibrotizáló pancreatitis elkülönítése a differenciáldiagnosztika egyik nehéz ter...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(35):1885-1890
17. Súlyos microangiopathiás szövődmények a diabetes mellitus felismerésekor
(2001-08-05)
A szerzők 59 éves férfi betegük irodalmi ritkaságnak számító kórtörténetéről tudósítanak. Az eset érdekességét a diabetes ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(31):1687-1690
18. Felnőttkori Kawasaki-szindróma a májbetegségek differenciáldiagnózisában
(2001-07-08)
A szerzők felnőtt Kawasaki-szindrómás betegük esetét ismertetik, akit icterus, hepatomegalia és kóros transzaminázértékek miatt m...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(27):1457-1458
19. A subcorticalis arteriosderoticus encephalopathia (Morbus Binswanger)klinikai jellemzői
(2001-06-10)
A subcorticalis arterioscleroticus encephalopathia (Binswanger-betegség) rendszerint 50 éves kor felett kezdodo, klinikailag lassú progre...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(23):1221-1226
20. Ductus choledochus-tumor kialakulása fiatal colitis ulcerosás nobetegben
(2001-06-10)
A colitis ulcerosa egyik ritka szövődménye az epeúti carcinoma. Általában primer sclerotisáló cholangitssel együtt, idosebb férfia...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(23):1231-1234
21. A központi idegrendszer fibroosseosus laesiója
(2001-06-03)
A szerzők 53 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinek fejfájása és jobb oldali látásromlása hátterében komputertomográfiás képa...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(22):1165-1167
22. Molekuláris genetikai vizsgálatok szerepe az akut leukaemiák diagnosztikájában és a maradék leukaemia kimutatásában
(2001-05-27)
A szerzők akut leukaemiában a betegségek molekuláris alapjaként ismert kiméra gének termékeit mutatták ki és követték mennyiség...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(21):1097-1102
23. Multiplex lymphomatosus polyposis gastrointestinalis vérzés ritka esete
(2001-05-20)
A bemutatott 57 éves férfibeteg szurokfekete székürítés miatt került felvételre a belgyógyászati osztály gastroenterologiai rész...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(20):1055-1058
24. A legionellák epidemiológiája és laboratóriumi diagnosztikája
(2001-05-20)
A különbözo Legionella speciesek belégzése következtében létrejövo pulmonalis betegséget Legionella-pneumoniának nevezik, míg a ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(20):1035-1043
25. A neurosyphilis kezelése 1876
(2001-05-20)
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(20):1069-1071
26. Súlyos beteg újszülöttek sürgősségi ellátása
(2001-05-13)
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):1030
27. A görögdinnyegyomor, mint a felso gastrointestinalis vérvesztés ritka oka - sikeres hormonterápia
(2001-05-13)
A görögdinnyegyomor a gyomor ritka, ismeretlen eredetu vascularis malformatióinak egyike. Leggyakrabban autoimmun betegségekkel társul,...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):1007-1009
28. Analgetikum-nephropathia elofordulása krónikus veseelégtelenség miatt dializált betegekben Magyarországon
(2001-05-13)
Az elmúlt években az analgetikum-nephropathia képalkotó eljárással történo diagnosztikájának kidolgozása nagy fokban növelte a b...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):1001-1005
29. 13-as trisomia praenatalis diagnózisának megerosítése comparativ genomialis hybridisatio (CGH) módszerrel
(2001-05-13)
Genetikai amniocentesissel igazolt 13-as trisomia miatt került sor vetélésindukcióra az 50 éves betegnél. A magzat cyclopiát, probosc...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(19):997-1000
30. Vese és uréterkövek a hasi diagnosztikában 1926
(2001-05-06)
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(18):961-964
31. Gyors diagnosztikai módszer a Down-szindróma újszülöttkori kimutatására
(2001-04-29)
A szerzők tanulmányukban azt vizsgálták, hogy alkalmas módszer-e a szájnyálkahártya és perifériás vérkenet-preparátumokon tört...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):895-897
32. Az epehólyag rendellenes helyzete
(2001-04-29)
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):931-932
33. A gépjárművezető alkalmasságának megítélése
(2001-04-29)
A gépjárművezetés sajátos tevékenység, melyre vonatkozóan orvosilag felvetődik a kérdés, hogy az adott személy képes-e ellátni...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):905-907
34. A mononucleosis infectiosa diagnózisának és ellátásának gyakorlata az alapellátásban és az infektológiai osztályokon
(2001-04-29)
A szerzők áttekintették két megyei kórház infektológiai osztályain 1990 és 1996 között mononucleosis infectiosa miatt ápolt 342 ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(17):899-903
35. Májkárosodás, mint kockázati tényezo a sebészetben. Belgyógyászati vonatkozások
(2001-04-22)
Akut és krónikus májbetegségben szenvedo betegeken a műtéti beavatkozás fokozott morbiditással és mortalitással jár. A szerző ir...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(16):839-843
36. Granularis sejtes tumor a nyelocsoben
(2001-04-08)
A granularis sejtes tumor egy viszonylag ritka, leggyakrabban benignus elváltozás, amely a legtöbb szervben elofordulhat, de az esetek cs...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(14):733-735
37. Az arteria uterina és az arteria umbilicalis Doppler-ultrahangvizsgálatának szerepe a kóros terhesség korai felismerésében
(2001-04-08)
A hypertonia a terhesség anyai és magzati szövődményeinek legfontosabb oka. A lepényi elégtelenség patofiziológiájának részletes...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(14):727-731
38. Barrett-oesophagus szisztémás sclerosisban
(2001-04-01)
A szisztémás sclerosis egy több szervrendszerre kiterjedo autoimmun betegség, melyben a nyelocso-érintettség egyik formája, a reflux ...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(13):671-674
39. Cukorbeteg vesepapilla-necrosisa
(2001-03-25)
A szerzők akut pyelonephritisre utaló tünetekkel jelentkezo fiatal cukorbetegrol számolnak be. A célzott és tartós antibiotikus kezel...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(12):617-620
40. Virtuális bronchoszkópia: új noninvazív vizsgálati lehetőség a pulmonológiában
(2001-03-18)
A háromdimenziós digitális radiológiai képalkotó eljárások és a számítógépes háttér fejlodése lehetővé tette az emberi tes...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(11):565-569
41. A colorectalis rák multidiszciplináris kezelése*
(2001-03-18)
A szerzők a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán összeállított, a colorectalis daganatos betegek gyógykezelésé...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(11):547-555
42. A sella-tájék koleszterin-granulomája: új alternatíva a craniopharyngeoma elkülöníto kórisméjében?
(2001-03-04)
A koleszterin-granulomák daganatszeru elváltozások, melyek keletkezésében és autonóm növekedésében ismétlodo vérzések és az az...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(9):451-457
43. Humán calicivírus-járvány kórházi osztályon
(2001-03-04)
A Caliciviridae családba tartozó humán calicivírusok (HuCV) világszerte, életkortól függetlenül az akut, nem bakteriális gastroent...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(9):459-463
44. Meningealis melanocytoma
(2001-02-25)
A szerzők 59 éves férfi craniocervicalis átmenetébol eltávolított melanocytoma esetét ismertetik. Bár az excízió nem lehetett tel...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(8):399-404
45. Szemléletváltozás a kután lymphomák klasszifikációjában
(2001-02-25)
A szerzők ismertetik az EORTC (European Organization for Research and Treatment of Cancer) Kután Lymphoma Munkacsoportja által 1996-ban l...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(8):393-398
46. Konduktorszurés indirekt géndiagnosztika alkalmazásával B haemophiliában
(2001-02-18)
A szerzők az indirekt géndiagnosztika gyakorlati alkalmazása során nyert eredményeikrol és tapasztalataikról számolnak be haemophili...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(7):341-344
47. Plazmaferézis és kombinált immunmoduláns terápia hatása súlyos tünetekkel járó Guillain-Barré-szindrómás betegek kórlefolyására
(2001-02-18)
A szerzők 20 súlyos Guillain-Barré-szindrómás beteg klinikai adatainak retrospektív feldolgozását végezték el. Az 1986 és 1998 k...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(7):335-339
48. Intraabdominalis sclerotisáló panniculitis malignitást utánozni képes myofibroblast-proliferáció
(2001-02-11)
Az intraabdominalis sclerotisáló panniculitis a hasüregi zsírszövet ismeretlen eredetu fibroinflammatoricus elváltozása. A szerzők k...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(6):273-276
49. A fiatalkori primer vénás thrombosis fokozott magzati kockázata
(2001-02-04)
A szerzők hipotézise az volt, hogy a fiatalkori primer mélyvénás thrombosisban szenvedokben a thrombosishajlam az uteroplacentaris keri...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(5):219-221
50. A húgyhólyagi és a paraurethralis endometriosisról
(2001-02-04)
A szerzők egy hólyagi és egy paraurethralis endometriosisos betegük kórlefolyását ismertetik. Az egyik betegüknél TUR-ral (transure...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(5):241-244
51. Korai nemi érést okozó here Leydig-sejttumor
(2001-01-28)
A heretumorok nagyon ritkán fordulnak elo gyermekkorban, ezek kb. 1,5%-a Leydig-sejttumor. A szerzők egy 4,5 éves kisfiú baloldali heret...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(4):179-182
52. A szindrómák kombinálódása, átmenetek, súlyossági fokozatok?
(2001-01-21)
A szindrómák felismerése és elkülönítése napjainkban is a nehéz diagnosztikai feladatok közé tartozik. Ezt bizonyítja az is, hog...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(3):133-136
53. Olanzapin és terhesség
(2001-01-21)
A terhesség alatt jelentkező pszichotikus epizódok mind az anya, mind a magzat számára fokozott veszélyeztetettséget jelentenek, mely...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(3):137-138
54. Tapasztalataink a kardiális Troponin I és CK-MB tömeg-meghatározással akut coronaria-szindrómában
(2001-01-14)
Az akut coronaria-szindróma diagnosztikája és a betegek prognózisának megítélése nagy kihívás az évezred kardiológusainak. E kom...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(2):67-70
55. Dr. Fauszt Imre (1908-1981)
(2001-01-14)
...
Orvosi Hetilap 2001 ;142(2):79-81
56. Az MR szerepe a daganatok diagnosztikájában
(2001-00-00)
A képalkotó vizsgálómódszerek fontos szerepet játszanak abban, hogy a daganatot megtaláljuk, diagnosztizáljuk, meghatározzuk a stá...
LAM 2001 ;11(1):12-25
57. A fibromyalgia kóreredete, előfordulása, tünettana, kórismézése és kezelése - Irodalmi áttekintés
(2001-00-00)
A fibromyalgia krónikus, nem gyulladásos fájdalomszindróma, amelyet főleg diffúz izomfájdalom, bizonyos tenderpontok fokozott nyomás...
LAM 2001 ;11(1):45-57
58. Az antifoszfolipid-szindróma klinikai és laboratóriumi jellemzőinek összehasonlító vizsgálata
(2000-12-24)
1986-1999 között a Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 1519 beteg esetében...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(52):2821-2825
59. Raynaud-szindróma és Helicobacter pylori-eradikáció
(2000-12-24)
Ezen munkában a szerzők Helicobacter pylori-fertőzött primer Raynaud-szindrómás betegekben a baktérium eradikációjának a tünetekr...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(52):2827-2829
60. Dipyridamol-teszt az agyi keringészavarok korai felismerésében?
(2000-12-10)
A tranziens ischaemiás attakok felismerése javarészben a beteg elmondása alapján történik, hiszen a tünetek gyakran rövid ideig tar...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(50):2717-2722
61. A hepatitis C vírus-infekció és B-sejtes non-Hodgkin-lymphoma
(2000-12-03)
A szerzők non-Hodgkin-lymphomában (NHL) szenvedő betegekben vizsgálták a hepatitis C vírus (HCV)-infekció prevalenciáját, egyidejű...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(49):2649-2651
62. Irányzatok a pathologiában
(2000-11-26)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(48):2632-2634
63. A coeliakia napjainkban: a bővülő ismeretek áttekintése
(2000-11-26)
A coeliakia a vékonybél leggyakoribb malabsorptióhoz vezető betegsége, melyet a gabonafélék (búza, rozs, árpa és lehetségesen a z...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(48):2583-2593
64. Hereditaer angioneuroticus oedema gyermekkorban
(2000-11-19)
A hereditaer angioneuroticus oedema a C1-észteráz inhibitorfehérje hiányában kialakuló, autoszomális dominánsan öröklődő kórké...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(47):2541-2547
66. Rectumcarcinomával társult agyi mélyvénás thrombosis
(2000-11-12)
A szerzők vastagbélrák agyi áttéte mellett kialakult agyi mélyvénás thrombosisban szenvedő betegük esetét ismertetik, valamint á...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(46):2493-2496
67. Immunfenotípus vizsgálata akut leukaemiákban: a minimális reziduális betegség kimutatási lehetősége
(2000-11-12)
Az immunfenotípus-meghatározás jelentősen hozzájárul az akut leukaemiák osztályozásának pontosításához és különösen hasznos...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(46):2487-2492
68. Hydrocephalus interna a gyermekgyógyászatban 1950
(2000-11-12)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(46):2503-2506
69. Turner-szindróma familiáris előfordulása
(2000-11-05)
A szerzők a Turner-szindróma nagyon ritka családi előfordulásáról számolnak be, a 45,X/46,X,r(X) karyotypusú anya gyűrűkromoszóm...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(45):2443-2446
70. Növekedési hormon pótló kezelés felnőttkorban
(2000-10-29)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(44):2381-2382
71. Küszöbértékek haszna a klinikumban
(2000-10-29)
A progresszíven emelkedő intenzitású fizikai terhelés során egyes élettani mutatók nem lineárisan változnak a terheléssel és az ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(44):2383-2388
72. A dipyridamol-terheléses transoesophagealis echokardiográfia segítségével számított coronaria-áramlási rezerv klinikai értéke ischaemiás szívbetegségben
(2000-10-22)
A szerzők 152 beteg dipyridamol-terheléses transoesophagealis echokardiográfiával meghatározott coronariaáramlási rezerv (CFR) érté...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(43):2327-2331
73. A Down-szindróma praenatalis szűrésének néhány etikai vonatkozása
(2000-10-15)
A Down-szindróma súlyos mentális és gyakran többszörös szervi fejlődési rendellenességgel járó, a 21-es kromoszóma triszómája...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(42):2293-2298
74. Hypophysistumor képében jelentkező ritka kórkép: a sinus sphenoidalis invazív aspergillosisa
(2000-10-15)
Az invazív aspergillosis központi idegrendszeri manifesztációjának egyik lehetősége, amikor a sinus sphenoidalis falán keresztül a ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(42):2299-2301
75. Méhen kívüli terhességgel szövődött, sikeresen kiviselt méhen belüli ikerterhesség esete
(2000-10-08)
A szerzők méhen kívüli szimultán terhességgel szövődött, méhen belüli ikerterhesség esetéről számolnak be. Ilyen kórképről...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(41):2251-2253
76. A nagy nyíróerejű áramlási viszonyokat vizsgáló módszerek szerepe a von Willebrand-betegség szűrésében és diagnosztikájában
(2000-10-08)
A von Willebrand-betegség a von Willebrand-fehérje minőségi vagy mennyiségi zavara által jellemzett örökletes vérzékenység. A bet...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(41):2245-2250
77. A szív és a szívburok nyílt sérüléseinek kezelése: az időfaktor és a diagnosztikus feladatok összefüggésének elemzése
(2000-09-24)
A szerzők 35 év alatt ellátási területükön előfordult nyílt szív- és szívburoksérült betegeik gyógykezelésével kapcsolatos ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(39):2127-2131
78. Fluoreszcencia in situ hibridizációval szerzett tapasztalataink a krónikus myeloid leukaemia diagnosztikájában és követésében
(2000-09-24)
A krónikus myeloid leukaemia klonális myeloproliferativ őssejtbetegség. Citogenetikai markere a Philadelphia-kromoszóma (Ph) vagy a BCR...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(39):2133-2137
79. Humán calicivírus-fertőzés első magyarországi igazolása
(2000-09-17)
A humán calicivírusok (HuCV) az akut virális eredetű gastroenteritisek gyakori kórokozói világszerte, életkortól függetlenül. A s...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(38):2071-2074
80. Sjögren-szindróma és myeloma multiplex
(2000-09-17)
Szerzők jelen tanulmányukban Sjögren-szindróma és myeloma multiplex társulásának 2 esetét mutatják be. Nagy beteganyag vizsgálat...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(38):2087-2089
81. MR-vezérelt diagnosztikus és terápiás beavatkozások (Áttekintés és saját kezdeti tapasztalatok)
(2000-08-27)
Az intervenciós radiológia viszonylag új módszerei közé tartoznak a mágneses rezonancia elvén alapuló, MR-képalkotással vezérelt...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(35):1923-1927
82. Anyai Trichomonas vaginalis okozta (újszülöttkori) veleszületett légzészavar
(2000-08-13)
A szerzők két, súlyos légzészavart és következményes gépi lélegeztetést is igénylő, veleszületett Trichomonas vaginalis-fertő...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(33):1821-1822
83. Foetalis pulzoxymetria alkalmazásával nyert tapasztalataink
(2000-07-30)
A szerzők rövid időre referencia-vizsgálatra kapott magzati pulzoxyméterrel végeztek vizsgálatot húsz olyan esetben, amikor hagyomá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(31):1721-1724
84. A t (14;18) transzlokáció jelenlétének kimutatása és diagnosztikus jelentősége a follicularis lymphoma minimális reziduális betegségében
(2000-07-30)
A minimális reziduális betegség a tumoros elváltozások- lymphomák (például follicularis lymphoma) vagy szolid tumorok- kezelése ut...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(31):1715-1719
85. Felnőttkori Hirschsprung-betegség előfordulása mentalis retardatio, microcephalia mellett
(2000-07-23)
A Hirschsprung-betegség felnőttkori előfordulása ritka. Az újszülöttkori, kisgyermekkori esetekben 5-21 %-ban ún. Hirschsprung-asszo...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(30):1673-1676
86. Az idült perklór-etilén-mérgezés
(2000-07-09)
A szerzők az idült perklór-etilén-mérgezés képét ismertetik 7 saját esetük (2 nő, 5 férfi) kapcsán. A két nő vegytisztítás,...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(28):1567-1570
87. Fenyegető paradox embolia esete
(2000-07-02)
A szerzők egy 49 éves nőbeteg káresetét mutatják be, akinél lábszár-varicositas miatti műtétet követően pár nappal súlyos tü...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(27):1517-1521
88. Polychondritis recidivans sokszínű klinikai megjelenése hat eset kapcsán
(2000-06-18)
A recidiváló polychondritis ritkán diagnosztizált megbetegedés, melyre jellemző a porcszövet rohamokban visszatérő, fokozatosan des...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(25):1397-1401
89. A minimális reziduális betegség kimutatása B-sejtes tumorok esetében az immunglobulin nehézlánc génre specifikus polimeráz láncreakció segítségével
(2000-06-18)
14-sejtes non-Hodgkin-lymphomában (NHL) szenvedő betegeknél az immunglobulin nehézlánc (IgH) gén klonális átrendeződése markerkén...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(25):1403-1406
90. A hörgőnyálkahártya ultrastrukturális vizsgálata ciliaris dyskinesia gyanúja esetén
(2000-06-11)
Ciliaris dyskinesiában (immotilis cilia szindróma) a hengerhámot borító csillók szerkezetének elváltozása, alkotóelemeinek részle...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(24):1349-1353
92. A Gardner-szindrómáról több eset kapcsán
(2000-05-21)
A szerzők 3 eset kapcsán ismertetik a hazánkban kevéssé ismert Gardner-szindrómát, melynek legfőbb jellemzői a malignizálódó vas...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(21):1139-1141
93. Lipomatosus meningeoma: két eset ismertetése és irodalmi áttekintés
(2000-05-14)
A lipomatosus meningeoma adipocyták és meningeoma-szigetek keveredése vagy a meningothelialis tumorsejtek zsírtermelése és lipoblastsz...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(20):1079-1083
94. A pajzsmirigy papillaris carcinomájának korszerű diagnózisa
(2000-05-07)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(19):1048-1050
95. Eosinophil cystitis
(2000-04-30)
A szerzők két ritka eosinophil cystitises betegük kórlefolyását ismertetik. A rendelkezésükre álló irodalmi adatok alapján rövid...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(18):967-970
96. A Helicobacter pylori-fertőzést kimutató eljárások összehasonlítása
(2000-04-23)
A H. pylori kimutatása a gyomornyálkahártyában számos módszerrel lehetséges. Vizsgálataink célja az volt, hogy ezeknek a módszerek...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(17):911-914
97. Helicobacter fertőzés gyermekkorban
(2000-04-09)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(15):777-782
98. Felnőttkori, I. típusú Gaucher-kór esete
(2000-03-26)
A szerzők fiatal nőbeteg esetét ismertetik, akit hónapok óta tapasztalt thrombocytopenia miatt vizsgáltak. Fizikális statusában mér...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(13):669-673
99. Sentinel nyirokcsomó kimutatása primér hepatocellularis carcinomában
(2000-03-26)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(13):696
100. A myocardialis ischaemia molekuláris, celluláris és klinikai vonatkozásai
(2000-03-12)
A szerzők a szívizom-ischaemia-reperfúzió molekuláris és celluláris hátterének alapjait és aktuális kérdéseit foglalják össze...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(11):539-546
101. Chiari I. malformáció, egy új gyermekbetegség?
(2000-03-12)
Intézetünk csecsemő- és gyermekidegsebészeti ambulanciáján 1994 júliusától 1997 végéig 17 gyermeket láttak Chiari I. malformác...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(11):567-570
102. Együttes leptospira- és hantavírus-fertőzés ugyanabban a betegben
(2000-03-05)
A leptospirosis, valamint a hantavírus-fertőzés világszerte elterjedt zoonózisok, amelyeknek mind az epidemiológiája, mind a klinikai...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(10):499-502
103. A transtubularis káliumgradiens jelentősége a kálium-anyagcsere rendellenességeinek diagnosztikájában
(2000-02-20)
A transtubularis káliumgradiens (TTKG) meghatározása élettani alapokon nyugvó egyszerű klinikai módszer a vese kálium-kiválasztás...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(8):385-391
104. Prostataszövet az ovarium dermoid cystájában
(2000-02-13)
A szerzők egy fiatal lány esetét ismertetik, akinek jobb ovariumából eltávolított érett cysticus teratomájában (dermoid cysta) ér...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(7):355-356
105. Exostosis cartilaginea multiplex két esete egy családban
(2000-02-06)
Az exostosis cartilaginea multiplex autosomalis domináns öröklésmenetű betegség. A betegség genetikailag heterogén, három különb...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(6):289-293
106. Akut appendicitis fokozott ólomfelszívódásban szenvedő betegen
(2000-02-06)
A szerzők fokozott ólomfelszívódás kezelése közben fellépett heveny ulcerophlegmonosus appendicitis esetét ismertetik. Az idejében...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(6):285-287
107. Megemlékezés dr. Veres Jánosról
(2000-02-06)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(6):296-298
108. Glükokortikoid-indukált osteoporosis
(2000-01-30)
A tartós glükokortikoid-kezelés a szekunder osteoporosisok leggyakoribb oka. A betegek csontásványianyag-tartalmának csökkenésére v...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):219-223
109. Az égéskezelés hazai problémái a fél évszázados szemléletváltozás tükrében
(2000-01-30)
A XX. század közepéig az égési sérültek kezelése elsősorban bőrgyógyászati osztályokon történt, konzervatív sebkezelés utá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):231-235
110. Dermatomyositis: klinikai megfigyelések 34 betegen
(2000-01-30)
A Semmelweis OTE Bőr és Nemikórtani Klinikán 1971 és 1998 között kezelt, majd gondozott 34 dermatomyositises beteg adatait dolgozták...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):225-229
111. A femoralis régióra terjedő retroperitonealis pancreatogen abscessus
(2000-01-30)
A szerzők akut femoralis abscessus diagnózissal felvett 47 éves férfibeteg esetét ismertetik. A sürgősséggel elvégzett vizsgálatok...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(5):241-244
112. Pszichiátriai kórképek bőrtünetei
(2000-01-23)
A pszichoszomatikus bőrtünetek az autonóm idegrendszer és az emocionalitás működészavarán alapulnak. Leggyakrabban a családorvos t...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(4):169-172
113. Gyermekkori diabeteses ketoacidosis
(2000-01-23)
Az inzulindependens diabetes mellitus legsúlyosabb akut szövődménye és a cukorbeteg gyermekek kórházi kezelésének, valamint mortali...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(4):173-177
114. Diffúz alveolaris haemorrhagia szisztémás lupus erythematosusban
(2000-01-23)
A szerzők 120 gondozott szisztémás lupus erythematosusos (SLE) betege közül kettőben keletkezett diffúz alveolaris haemorrhagia. Cél...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(4):179-183
115. Csattanómaszlag-mérgezés esete a differenciáldiagnózis gyakorlati kérdései
(2000-01-16)
Az elmúlt években a hazai kábítószer-fogyasztás gyakoriságának ugrásszerű növekedésével párhuzamosan a klasszikus drogok haszn...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(3):133-136
116. Az emlő dinamikus MR-vizsgálata - szövettani korreláció
(2000-01-16)
A szerzők az emlőelváltozások nagy érzékenységű diagnosztikai módszerét, a dinamikus MR-mammográfiát (dMRM) ismertetik. Retrospe...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(3):119-123
117. Harmadik kamrai kolloid cysta neuroendoszkópos eltávolítása
(2000-01-16)
A jóindulatú és csak enyhén tünetképző, de elhelyezkedésüknél fogva a beteg életét potenciálisan veszélyeztető laesiók eltá...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(3):125-127
118. A Lyme kór kezelése
(2000-01-09)
...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(2):106-111
119. A papillaris pajzsmirigy-carcinoma korszerű kivizsgálása, prognózisbecslése és kezelése: az orvostudományi egyetemek és az Országos Onkológiai Intézet ajánlása
(2000-01-02)
A papillaris pajzsmirigy (pm.)-carcinoma (cc.) műtét előtti kivizsgálásának legfontosabb eszköze a fizikális vizsgálat, a nyaki ult...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):5-16
120. Refsum-kór
(2000-01-02)
A szerzők Refsum-kóros betegük bemutatása kapcsán az irodalomban elsőként értelmezik a kórképet pseudo- A-hipervitaminózisként. ...
Orvosi Hetilap 2000 ;141(1):31-34
121. Kezdődő diabéteszes osteoarthropathia korai diagnosztikája MRI-vel juvenilis diabetesben
(2000-00-00)
A diabéteszes osteoarthropathia (továbbiakban DOAP) fogalmán az osteoporosis, hyperostosis, a Charcot ízület és a spontán csonttöré...
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2000 ;43(3):197-201
122. Tompa hasi trauma okozta extrahepaticus epeút sérülésről egy esetünk kapcsán, Esetismertetés
(2000-00-00)
A szerzők hasi trauma következtében kialakult ritka, extrahepaticus epeútsérülések diagnosztikus és terápiás problémáival foglal...
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 2000 ;43(4):299-304
123. Az achondroplasia komplex egészségügyi ellátása
(2000-00-00)
Az achondroplasia a leggyakoribb, autoszomális dominánsan öröklődő osteochondrodysplasia. Oka a fibroblastnövekedési faktor 3-as rec...
LAM 2000 ;10(1):8-15
124. Az irritábilis bél szindróma diagnózisa és komplex kezelése
(2000-00-00)
Az irritábilis bél szindróma diagnózisának alapja a beteg tüneteinek értékelése. A korábban elterjedt, az organikus eltérés lehe...
LAM 2000 ;10(4):327-331
125. A köpenysejtes lymphoma patológiai diagnózisa hisztológiai, citológiai, immunhisztológiai és genetikai jellemzők alapján
(1999-12-26)
A köpenysejtes lymphoma (KL) egy klinikopatológiai entitás, amely változatos hisztológiai és citológiai megjelenése alapján széles...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(52):2907-2912
126. A primer szűrővizsgálatok bizonyítékokon alapuló értékelése
(1999-12-26)
A preventív orvostudomány magában foglalja a betegségek kialakulásának megelőzését (primer prevenció), csakúgy, mint a korai feli...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(52):2899-2905
127. Newcastle betegség oltóanyag (MHT-68/H) súlyos glioblastomás betegeknél
(1999-12-26)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(52):2950
128. Az antiarrhythmiás farmakoterápia alapelvei az ezredfordulón
(1999-12-19)
A szerzők összefoglalják az antiarrhythmiás farmakoterápia terén az elmúlt évtizedben bekövetkezett paradigmaváltás főbb okait. ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(51):2851-2859
129. Valsalva-manőver kiváltotta pitvarfibrilláció
(1999-12-12)
A vegetatív idegrendszer és egyes arrhythmiák kapcsolata régóta ismert. A szerzők a cikkben egy olyan beteg esetét ismertetik, akiné...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(50):2811-2812
130. Beszédaktivációs SPECT vizsgálatok a féltekei dominancia meghatározásában
(1999-12-12)
Kognitív aktivitás során a regionális agyi vérátáramlás (regional cerebral blood flow, rCBF) és a metabolizmus fokozódik. Vizsgál...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(50):2805-2809
132. Synovalis sarcoma kettős jelölésű fluorescens in situ hibridizációs vizsgálata
(1999-11-28)
A synovialis sarcomák mintegy 95%-ában jellegzetes és diagnosztikus értékű reciprok kromoszóma-transzlokáció t(X; 18) (p11,2; q 11,...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(48):2691-2694
133. Tünetmentes peteűrfertőződés kapcsolata a szüléskimenetellel
(1999-11-21)
A szerzők 1995-1998 között lezajlott 984 szülésből (758 érett, 226 koraszülés) származó magzati mellékrészek hisztológiai vizs...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(47):2627-2631
134. Az aortadissectio klinikai tüneteinek differenciáldiagnosztikai jelentősége
(1999-11-14)
Az acut aortadissectio nem túl ritka betegség, amelyben bármely, az aortából induló artéria érintve lehet, és ennek következtében...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(46):2569-2574
135. A pozitronemissziós tomográfia a korszerű onkológiai ellátás hatékony eszköze
(1999-11-14)
Az Országos Onkológiai Intézetbe utalt betegek körében a szerzők az elmúlt 5 évben 399 pozitronemissziós tomográfiás (PET)-vizsg...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(46):2555-2562
136. Új, molekuláris genetikai módszer az öröklődő haemochromatosis differenciáldiagnosztikájában
(1999-11-07)
Az öröklődő haemochromatosis a vasanyagcsere autosomalis, recesszíven öröklődő betegsége. A kórkép 6-os kromoszómára lokalizá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(45):2517-2522
137. Az otosclerosis patogenezisének és klinikumának modern szemlélete: a gyógyszeres terápia lehetőségei
(1999-10-31)
Az otosclerosis multifaktoriális kórkép, amelynek kialakulási mechanizmusaira nézve számos elmélet született az elmúlt egy-két év...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(44):2435-2440
138. A T-sejt receptor gamma-génátrendeződés vizsgálata lymphoproliferativ kórképekben polimeráz láncreakció segítségével
(1999-10-31)
A T-sejtes non-Hodgkin-lymphomák (NHL) többségében a T-sejt receptor (TCR) gének klonálisan átrendezettek. A TCR ?-génátrendeződé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(44):2441-2444
139. Malignus tumor képében jelentkező hasi actinomycosis - esetismertetés és irodalmi áttekintés
(1999-10-31)
A gastrointestinalis traktus normális flórájához tartozó Actinomyces israelii ritkán okoz megbetegedést. Az actinomycosis incidenciá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(44):2453-2456
140. Malignus lymphomákhoz társuló angiooedema
(1999-10-24)
A malignus lymphomák incidenciája folyamatosan nő. Ez indokolja, hogy azon esetekben is kívánatos gondolni lehetőségükre, amikor az ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(43):2405-2407
141. Az inzulinszerű növekedési faktort kötő fehérje-3 helye az acromegalia aktivitásának megítélésében
(1999-10-17)
A szerzők megvizsgálták az inzulinszerű növekedési faktort kötő fehérje-3 meghatározás diagnosztikus értékét az inzulinszerű ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(42):2345-2347
143. Vérző renalis arteriovenosus fistula perkután embolizációja
(1999-09-26)
A szerzők 67 éves férfibeteg macroscopos haematuriájának kezelését ismertetik. A betegnél a vérzés fellépése előtt két héttel...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(39):2177-2179
144. Új diagnosztikai lehetőségek a bőrgyógyászati kórképekben
(1999-09-26)
A szerző irodalmi adatok és saját vizsgálatai alapján röviden ismerteti azokat a legfontosabb immunológiai módszereket, amelyek megk...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(39):2167-2171
145. Multiplex agytályog noninvazív kezelése. Esetismertetés és irodalmi áttekintés
(1999-09-19)
A cerebrum fehérállományában és a cerebellumban elhelyezkedő, subduralis empyemával szövődött multiplex agytályog esetét és non...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(38):2111-2115
146. A mastocytosis három különböző esete
(1999-09-12)
A szerzők három, egymástól igen különböző klinikai képpel, kórlefolyással észlelt mastocytosisos betegük kapcsán bemutatják e...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2057-2062
147. Polycystás májbetegekben véletlenszerűen felismert máj Echinococcus-cysták percutan drainage kezelése
(1999-09-12)
A szerzők egy - jelenlegi ismereteink szerint - Magyarországon viszonylag kis számban diagnosztizált betegség nem széles körben elter...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2047-2050
148. Endometrialis polypusok hiszteroszkópos diagnosztikája és terápiája
(1999-09-12)
A szerzők 1900 hiszteroszkópos vizsgálat során talált 163 endometrialis polypus kapcsán elemzik az elváltozás előfordulását, az a...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(37):2041-2045
149. A kockázat meghatározása és a várható revascularisatiós igény felmérése residualis ischaemia kimutatása alapján az első acut myocardialis infarctus korai fázisában dobutamin stressz echocardiographia segítségével
(1999-08-29)
A közlemény célja az acut myocardialis infarctus igen korai szakában alkalmazható olyan korszerű módszer bemutatása, melynek eredmé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(35):1941-1945
150. Változások az epilepszia szemléletében
(1999-08-29)
Az utóbbi évtizedekben valószínűtlen mértékű fejlődés ment végbe az epilepszia kivizsgálásában és terápiájában. Ez a folya...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(35):1923-1933
151. A széklet elasztáz-teszt diagnosztikus értéke exokrin pancreas-elégtelenségben
(1999-08-22)
A szerzők egy új direkt pancreasfunkciós teszt, a széklet elasztáz-1 meghatározás diagnosztikus értékét vizsgálták krónikus pan...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(34):1887-1890
152. 49,XXXXY syndroma újszülöttkori esete
(1999-08-08)
A szerzők az újszülöttkorban diagnosztizált 49,XXXXY syndroma esetét mutatják be. Az átmeneti jellegű külső nemi szervek kivizsg...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(32):1787-1790
153. A gyomorrák új prognosztikai tényezői
(1999-08-08)
A gyomorrák világszerte az egyik leggyakoribb szolid daganat. Annak ellenére, hogy kórismézésében és a kezelésében történtek el...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(32):1771-1777
154. Nyugalmi és aktivációs agyi vérátfolyás SPECT-vizsgálatok krónikus schizophreniában szenvedő betegekben
(1999-08-08)
Krónikus schizophreniában szenvedő betegben agyi vérátfolyás eltérések mutathatók ki. Az agyi működészavar, aktivációs tesztek...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(32):1783-1786
155. Neuromuscularis choristoma
(1999-08-01)
A neuromuscularis choristoma harántcsíkolt izomsejtekből és perifériás idegekből felépült daganatszerű fejlődési rendellenesség...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(31):1743-1746
156. Appendix carcinoid tumor és Crohn-betegség társulása (Esetismertetés és irodalmi áttekintés)
(1999-07-18)
A szerzők ritkán előforduló appendix carcinoid és Crohnbetegség (CD) együttes előfordulását ismertetik. Nőbetegük esetében a ca...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1635-1639
157. Hozzászólás a Szagok az orvoslásban cikkhez
(1999-07-18)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(29):1657
158. A tüdőszűrés jelenlegi helyzete
(1999-07-04)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(27):1552
159. Sepsis és septicus shock
(1999-06-20)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(25):1437-1438
160. A fetopathologiai feldolgozás gyakorlata
(1999-06-20)
A szerzők összefoglaló tanulmányban foglalkoznak az embryo-fetopathologia genetikai tanácsadásban felmerülő legfontosabb kérdéseiv...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(25):1411-1416
161. Az allergiás conjunctivitis különböző formáinak pathogenesise
(1999-06-20)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(25):1438-1439
162. Pszichoszomatikus tünetek és a szubjektív egészségértékelés epidemiológiája középiskolások körében
(1999-06-06)
A szerző a szegedi középiskolások körében vizsgálta a leggyakoribb pszichoszomatikus tünetek előfordulását és az egészség ön...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1297-1304
163. Amikacinnal kezelt gyermekek objektív audiológiai vizsgálata
(1999-06-06)
A szerzők 14, húgyúti fertőzésben szenvedő, amikacinnal kezelt gyermek hallásvizsgálatáról számolnak be. A gyógyszert 7,5 mg/kg/...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1305-1307
164. Epehólyag adenomyomatosis
(1999-06-06)
A szerzők egy 64 éves férfibeteg esetét ismertetik, áttekintik az adenomyomatosis radiológiáját és patológiáját. A képalkotó v...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(23):1309-1310
165. Transbronchialis biopszia diffúz infiltratív tüdőbetegségekben
(1999-05-30)
A szerzők ismeretlen eredetű diffúz kétoldali disszeminált tüdőbetegség miatt 1990 és 1997 között 208 betegen összesen 224 alkal...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(22):1239-1243
166. Polysomnographia- csecsemőhalálozás
(1999-05-23)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(21):1202-1203
167. A Helicobacter pylori előfordulása gastroesophagealis tumoros betegeknél
(1999-05-09)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(19):1049-1052
170. Emberi 6-os és 7-es típusú herpesvírusok elleni antitestek megjelenése magyarországi gyermekekben
(1999-04-25)
A HHV-6A és B változatai, valamint a HHV-7 magyarországi előfordulásáról, az elsődleges fertőzés idejéről nincsenek adatok. Ezé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(17):935-940
171. CT-vezérelt szövethenger biopszia jelentősége gócos tüdőelváltozások diagnosztikájában átvilágítás ellenőrzésével végzett transthoracalis biopsziával és bronchoscopos mintavétellel összehasonlítva
(1999-04-25)
A CT-vezérelt szövethenger biopszia rendszeresen alkalmazott eljárás gócos tüdőelváltozások természetének tisztázására. A tanu...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(17):931-933
172. Helicobacter heilmannii (Gastrospirillum hominis) asszociált gastritis: az első Magyarországon leírt esetek
(1999-04-18)
Két beteg, egy 55 éves férfi és egy 30 éves nő felső gastrointestinalis panaszok miatt végzett gyomorbiopsiás anyagában spirális ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(16):887-890
173. Loratadine terápia értékelése rhinitis allergicában szenvedő betegekben rhinomanometriával
(1999-04-11)
A szerzők anterior rhinomanometriás eljárással értékelték 21 parlagfű allergiás gyermekben a szezon ideje alatt a nazális áramlá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(15):829-832
174. Szívfejlődési rendellenességek és szívműködési zavarok: hogyan változtatta meg a praenatalis diagnosztika a túlélés esélyeit
(1999-04-11)
Az ultrahangtechnika fejlődése számos új adattal gazdagította a magzati keringés fejlődéséről, a fejlődési rendellenességek mé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(15):815-818
175. A húgyhólyag schistosomiasisa
(1999-04-11)
A szerzők betegük kórlefolyását ismertetik, akinek húgyhólyagra lokalizált schistosomiasisa volt. A folyamat bal oldali uréterelzá...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(15):835-838
176. Gyermekkori koponyaalapi törések. A CT szerepe a diagnózis pontosításában
(1999-03-28)
1995. január és 1997. június között a kórházunkban bevezetett protokoll szerint 51 beteget kezeltünk koponyaalapi töréssel. A komp...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(13):703-709
177. Az arteria carotisok atheroscleroticus laesióinak vizsgálata diabetes mellitusban szenvedő cerebrovascularis betegekben
(1999-03-28)
A szerzők célja az volt, hogy megállapítsák, milyen arányban fordulnak elő különböző súlyosságú carotis laesiók stroke-os dia...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(13):697-700
178. A fejlődési rendellenességek primér megelőzése
(1999-03-28)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(13):739-741
179. A reflux oesophagitis kezelének költségei
(1999-03-14)
...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(11):625-627
180. Ismétlődően jelentős vérzést okozó jóindulatú vékonybéldaganat
(1999-03-14)
A szerzők 56 éves férfi esetét ismertetik, akiben ismétlődő jelentős emésztőszervi vérzést észleltek. A vérzés forrása az il...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(11):603-604
181. Leukocyta szcintigráfia az akut pancreatitis diagnosztikájában
(1999-02-28)
A szerzők a 99mTc-HM-PAO leukocyta szcintigráfia (LS) diagnosztikus értékét vizsgálták az akut pancreatitises betegek diagnosztikus s...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(9):483-488
182. Stroke betegek klinikai és patológiai jellemzői (felmérés 1990-1994-ből)
(1999-02-28)
A szerzők oktatókórházuk 50 ágyas belosztályán dolgozták fel 1990-1994 között stroke betegeik adatait. Ebben az 5 évben 1184 bete...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(9):475-481
183. A szérum eritropoetin szint vizsgálatának diagnosztikai jelentősége
(1999-02-21)
Az eritropoetin (Epo) a vörösvérsejtképzést szabályozó hormonszerű glikoprotein. Normális vérképzésnél szerepe van az erythroid...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(8):411-415
184. Retroperitonealis malignus fibrosus histiocytoma
(1999-02-14)
A szerzők az áttekintett irodalmi adatok alapján a ritkán előforduló malignus fibrosus histiocytomás (MFH) betegük kórlefolyását ...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(7):359-362
185. A gyomor ún. mucosa asszociált, MALT lymphoma klinikai sajátosságai
(1999-02-07)
A gyomor ún. mucosa asszociált lymphoma (MALT) kóreredete vonatkozásában az elmúlt években számos új és fontos felismerés törté...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(6):291-294
186. A csontvesztés mértéke rheumatoid arthritisben
(1999-02-07)
A szerzők 72 rheumatoid arthritises betegben vizsgálták a csontvesztés mértékét osteodenzitometriával. Kontroll csoportot korban és...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(6):281-284
187. Muir-Torre-szindróma
(1999-01-31)
A Muir-Torre-szindrómában szenvedő betegekben többszörös visceralis tumor mellett a bőrben sebaceus tumorok és keratoacanthomák for...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(5):251-254
188. A pozitron emissziós tomográfia helye a korszerű betegvezetésben
(1999-01-24)
A pozitron emissziós tomográfia (PET) az élő szervezetben zajló folyamatok kvantitatív méréséről értékes információt nyújt. A...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(4):171-178
189. Human papillomavírus-fertőzés kimutatás nukleinsav hibridizációs módszerrel (multicentrikus tanulmány)
(1999-01-17)
A méhnyakrák kialakulásában a human papillomavírusfertőzés fontos kockázati tényezőnek bizonyult. A szerzők multicentrikus felmé...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(3):115-120
190. Szűrő módszerek alkalmazása a herediter protein C hiány genetikai diagnosztikájában
(1999-01-17)
A szerzők 18 család 22 tagjánál végeztek részletes véralvadási és genetikai vizsgálatokat, akikben véralvadási vizsgálat során...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(3):125-132
191. A CT szerepe az idült empyema thoracis diagnosztikájában és kezelésében
(1999-01-03)
A krónikus mellűri gennyedések eredményes sebészi kezelése az esetek jelentős részében nagy műtéttel vagy nagy mellkasi műtétek...
Orvosi Hetilap 1999 ;140(1):9-14
192. A tonsillopharyngitisek differenciáldiagnózisa és kezelése
(1999-00-00)
A szerző a heveny tonsillopharyngitisek kóreredetét, jellegzetes klinikai megjelenési formáit tárgyalja, valamint kitér a streptococc...
LAM 1999 ;9(4):280-284
193. Fokozott csonttörési hajlammal járó ritka kórkép post mortem diagnózisa tanulságokkal
(1999-00-00)
A szerzők egy sokszoros patológiás csonttörést követően, légzési elégtelenség, valamint chylothorax tünetei között elhunyt gye...
LAM 1999 ;9(10):726-728
194. Diffúziós és perfúziós mágneses magrezonanciás képalkotás - Új képalkotó eljárások a stroke diagnosztikájában
(1999-00-00)
Két új mágneses magrezonanciás technika, a diffúziósúlyozott (DWI) és perfúziósúlyozott (PWI) képalkotás juthat fontos szerephe...
LAM 1999 ;9(11):818-823
195. Diffúz infiltratív tüdőbetegségek nagy felbontóképességű komputertomográfiás vizsgálata
(1998-12-27)
A szerzők 17 hónap alatt 101 olyan betegüket vizsgálták nagy felbontóképességű komputertomográfiával, (HRCT) akiknél a mellkasr...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(52):3107-3112
197. Fragilis X szindróma szűrésére alkalmas molekuláris biológiai (PCR) eljárás
(1998-12-27)
A fragilis X szindróma a leggyakoribb öröklődő szellemi retardáció. A betegség oka a fragilis X szellemi retardáció gén első exo...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(52):3121-3123
198. Az idiopathiás hypercalciuria gyermekkorban
(1998-12-06)
A dolgozat az idiopathiás hypercalciuria etiológiai szerepét, feltételezett patomechanizmusát és az ajánlható kezelési módokat tek...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(49):2957-2962
199. Az interfázis citogenetika alkalmazási lehetőségei az onkopatológiai diagnosztikában
(1998-12-06)
A kilencvenes években a specifikus DNS szekvenciák citológiai, valamint paraffinos metszet preparátumok interfázis magjain is elvégezh...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(49):2939-2946
200. A gyomor és a duodenum intramuralis haematomája: két eset ismertetése
(1998-12-06)
A szerzők intramuralis duodenum- és gyomorhaematoma egy-egy esetét ismertetik. A két-40, illetve 58 éves -férfi beteg krónikus pancre...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(49):2963-2967
201. Multiplex endokrin neoplasia típusú medullaris pajzsmirigy-carcinoma egy család három generációjában
(1998-11-29)
A szerzők bemutatják a multiplex endokrin neoplasia (MEN) 2a típusú pajzsmirigy-carcinoma familiáris halmozódását egy család kórt...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(48):2883-2888
202. Változások a sclerosis multiplex megítélésében
(1998-11-29)
A szerző összefoglalja azokat az új ismereteket, amelyek az utolsó 10 évben megváltoztatták a ma még mindig gyógyíthatatlan sclero...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(48):2875-2881
203. Analgetikum-nephropathia
(1998-11-22)
Az analgetikum-nephropathiát legalább kétféle analgetikumot, nem szteroid gyulladásgátlót és hozzászokást kiváltó szereket (coff...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(47):2839-2843
204. Ectopiás gyomornyálkahártyát tartalmazó Meckel-diverticulum felismerése vékonybél-passage vizsgálattal
(1998-11-22)
A Meckel-diverticulum radiológiai módszerrel való kimutatása nehéz feladat. Esetünkben vékonybél-passage vizsgálattal sikerült ezt...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(47):2845-2847
205. Az emlőrákok prognózisa a kórszövettani leletek tükrében (42 hazai patológiai osztály adatai alapján)
(1998-11-22)
Az emlőrákszűrés hazai modellprogramja elindult. Az országos bevezetés előtt, az alapállapot rögzítése céljából, a közlemény...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(47):2819-2827
206. Supraventricularis tachycardiát utánzó kamrai tachycardia
(1998-11-15)
A supraventricularis és ventricularis tachycardiák elkülönítése széles QRS tachycardia esetén komoly diagnosztikus problémát jelen...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(46):2779-2781
207. Chlamydia trachomatis infekciók
(1998-11-15)
Az iparilag fejlett országokban a szexuális úton terjesztett bakteriális megbetegedések közül a Chlamydia trachomatis infekciók a le...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(46):2767-2773
208. Az Orvosi Hetilap 100 éve: Fogászat Hippokratész korában
(1998-11-15)
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(46):2789-2790
209. Az endokrin szervek képalkotó vizsgálatának jelentősége mutációvizsgálattal igazolt multiplex endokrin neoplasia 2A típusának esete kapcsán
(1998-11-08)
A multiplex endokrin neoplasiák ritkán előforduló, örökletes betegségek. A szerzők multiplex endokrin neoplasia 2A típus esetét is...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(45):2713-2717
210. Vese oncocytoma
(1998-11-08)
A szerzők három vesetumor miatt operált betegük kórlefolyását ismertetik. Két esetben radikális nephrectomiát, egy betegnél szerv...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(45):2719-2721
211. A krónikus szívelégtelenség kezelése
(1998-10-25)
Az utóbbi években a krónikus szívelégtelenség kezelésének elvei és módszerei alapvetően megváltoztak. A korábbiakhoz képest so...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(43):2555-2565
212. Hypomelanosis Ito (incontinentia pigmenti achromians)
(1998-10-25)
A szerzők ritka neurocutan dysplasiában szenvedő betegük esetét ismertetik. A gyermeknek már születésekor macrocraniája, jobb oldal...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(43):2587-2591
213. A spontán retroperitonealis vérzések felismerésének és kezelésének problémái
(1998-10-04)
A szerzők osztályukon fél év alatt észlelt négy spontán retroperitonealis haematoma esetét ismertetik. A betegek átlagosan három n...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2369-2371
214. Paracetamol indukálta akut tubulointerstitialis nephritis krónikus alkoholfogyasztó betegben
(1998-10-04)
A paracetamol májkárosító hatása jól ismert, szórványosak az ismeretek vesekárosító hatásáról. Krónikus alkoholfogyasztók es...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2385-2387
215. A gyógyszerallergia laboratóriumi vizsgálata lymphoblastos transzformáció kolorimetriás mérésével
(1998-10-04)
A gyógyszerallergia diagnózisa aprólékos anamnézisfelvételből, laboratóriumi vizsgálatokból és provokációs próbából áll. A ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2379-2382
216. Az epehólyag-kontraktilitás vizsgálata kőoldás után ceruletid infúziós cholescintigraphiával
(1998-10-04)
A szerzők a Debreceni OTE Radiológiai Klinikáján átlagosan 3,5 évvel korábban katéteres percutan kőoldással kezelt betegek közül...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(40):2373-2376
217. Szerencsés lelet- az érem másik oldala
(1998-09-27)
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(39):2353
218. Az öngyilkosság regionális különbségei a regisztrált depressziók tükrében
(1998-09-20)
A szerző a Rihmer és munkatársai által 1989-ben közölt teóriát vizsgálja meg, mely szerint a Magyarországon észlelhető öngyilko...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(38):2249-2253
219. A herebiopsiák értékelésének új szempontjai
(1998-09-20)
A szerzők 1993 és 1997 között vizsgált 185 herebiopsia alapján elemzik a klinikai diagnózisokat és a kórszövettani leleteket az az...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(38):2243-2246
220. A bőrtünetek diagnosztikus értéke
(1998-09-06)
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(36):2169
221. A kismedencei gyulladás
(1998-09-06)
A kismedencei gyulladás (PID) a legfontosabb nőgyógyászati fertőzéses megbetegedés. A súlyos klinikai tünetek és az életet veszé...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(36):2115-2120
222. Csecsemőkori osteomyelitis kezelését követő renalis candidiasis
(1998-09-06)
Szisztémás candidiasis renalis érintettséggel viszonylag ritkán fordul elő fiatal csecsemőkben. A szerzők 4,5 hónapos volt koraszü...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(36):2141-2143
223. Légúti allergiás betegek ételallergiája. Diagnosztikai lehetőségek és problémák
(1998-08-30)
A szerzők az elmúlt két évben 28 olyan beteget vizsgáltak, akiknek allergiás légúti tünetek mellett hasi panaszaik is jelentkeztek....
Orvosi Hetilap 1998 ;139(35):2065-2069
224. Pacemaker szindróma pacemaker nélkül
(1998-08-30)
Az arrhythmiák keringési következményei nem mindig nyilvánvalóak, s a tüneteket gyakran csak az egyéb hemodinamikai tényezőkkel ö...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(35):2081-2082
225. A nagy thrombocytaszámmal járó kórképek elkülönítése az O'Brien-féle filter-teszt segítségével
(1998-08-16)
A myeloproliferativ betegségekben észlelhető thrombocytosisok elkülönítése a reaktív vagy szekunder thrombocytosisoktól időnként ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(33):1961-1964
226. Nosocomialis ornithosis
(1998-08-16)
Az ornithosis általában a baromfifeldolgozó munkások körében jelentkező foglalkozási betegség, zoonosis. Sporadikus esetünk szokat...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(33):1973-1974
227. Szemléletváltás az alvási apnoe szindróma ellátásában, diagnosztikájában és kezelésében
(1998-08-09)
Az alvási apnoe szindróma az átlagnépesség 4%-ában jelentkező, kaszkádszerű, progresszív dinamikával jellemzett megbetegedés. Gy...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(32):1891-1898
228. Kearns-Sayre-szindróma
(1998-08-09)
A szerzők egy ritkán előforduló tünetegyüttest ismertetnek, mely progresszív extraocularis szemizombénulással, retinalis pigmentelv...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(32):1913-1916
229. Chlamydia pneumoniae fertőzöttség myocardialis infarctus és angina pectoris eseteiben
(1998-08-09)
Prospektiv, nyílt vizsgálatot végeztünk azzal a céllal, hogy adatokat nyerjünk ellátási területünkről myocardialis infarctus és ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(32):1909-1911
230. Az őrszem (sentinel) nyirokcsomó szövettani vizsgálatának jelentősége emlőrákban. Első tapasztalatok
(1998-08-09)
Az axillaris nyirokcsomóstatus az emlőrákok legjelentősebb önálló prognosztikai tényezője. Megítélésében csak a szövettani viz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(32):1899-1903
231. Az ultrahangvizsgálat alkalmazhatósága újszülött és csecsemőkori vesicoureteralis reflux gyanúja esetében
(1998-07-26)
Célkitűzések: A szerzők újszülött- és fiatal csecsemőkorban diagnosztizált primer vesicoureteralis reflux (VUR) eseteiben összeha...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(30):1785-1788
232. A keringő daganatsejtek és a mikrometasztázisok kimutatása molekuláris biológiai módszerekkel
(1998-07-26)
A vérkeringésbe jutott (metasztatikus) daganatsejtek kimutatása és vizsgálata már több évtizede célja az orvostudományi kutatások...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(30):1793-1797
233. Prader-Willi-szindróma diagnózisa reverz transzkripciós polimeráz láncreakcióval
(1998-07-12)
Szerzők a Prader-Willi-szindróma laboratóriumi diagnosztizálására reverz transzkripciós polimeráz láncreakciót vezettek be, amelyn...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(28):1685-1687
234. A dobüreg endoszkópos anatómiája
(1998-07-12)
A diagnosztikus eljárások fejlődésével újra szükségessé vált a dobüreg inframakroszkópos anatómiájának leírása, melynek ki ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(28):1693-1696
235. Pyrimethamin intoxikáció tömegspektrometriás igazolása
(1998-07-05)
A szerzők toxoplasmosis miatt alkalmazott pyrimethamin kezelés megkezdését követően 4 héttel betegük kontrollvizsgálata során extr...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(27):1639-1642
236. Monocytaer aleukaemiás leukaemia tutis
(1998-06-28)
A szerzők 39 éves nőbeteget mutatnak be, akinél az akut monoblastos leukaemia másfél éven keresztül csak specifikus bőrtünetekben ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(26):1585-1587
237. Glutation-S-transzferázok diagnosztikus jelentősége
(1998-06-21)
A szerzők a glutation-S-transzferáz (GST) enzim diagnosztikus értékét az irodalmi adatok alapján elemezték az orvosi gyakorlatban. A ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(25):1531-1537
238. Kezdetben foglalkozási eredetűnek imponáló familiaris alimentaris ólommérgezés ólommázas agyagedény háztartási használatát követően
(1998-06-21)
A szerzők 18 éves keramikus tanuló leányon súlyos ólommérgezést kórisméztek, melynek forrása a beteg által készített kancsóba...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(25):1539-1540
239. Komputertomográfia és intervenciós radiológiai módszerek az akut pancreatitis diagnosztikájában
(1998-06-07)
A szerzők retrospektív módon 51 akut pancreatitisben szenvedő beteg kórtörténetét tekintették át, akiket 1994. január 1. és 1996...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(23):1421-1424
240. Tranziens cerebralis ischaemiás attak képében jelentkező kinidin-syncope
(1998-06-07)
A szerzők egy 81 éves férfi beteg kórtörténetét ismertetik, akinek a felvételére jobb oldali hemiparesis és soporosus tudatállapo...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(23):1425-1428
241. Angina pectorist provokáló pacemaker-szindróma
(1998-05-31)
A pacemaker-szindróma olyan, elsőrendűen kamrai pacemaker beültetése kapcsán kialakuló tünetegyüttes, melynek hátterében a pitvar...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(22):1357-1360
242. A foglalkozási betegek ellátásának néhány aktuális kérdése hazánkban
(1998-05-31)
A szerző röviden áttekinti a foglalkozási betegek ellátását hazánkban a kezdettől napjainkig. Megállapítja, hogy a bejelentett fo...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(22):1331-1336
243. Az idült obstruktív légúti betegségek: diagnózis és terápia
(1998-05-24)
A krónikus obstruktív légúti betegségek becslések szerint hazánkban kb. félmillió embert érintenek. A betegség legfontosabb kivá...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(21):1275-1280
244. A bőrtünetek diagnosztikus szerepe
(1998-05-17)
A kültakaróra, mint a szervezetünk legnagyobb "képernyőjére" számos belső szervi betegség tünete vetülhet ki. Ezekből fontos dia...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(20):1211-1216
245. Endoszkópos leletek beszédfelismerésen alapuló számítógépes rögzítése
(1998-05-17)
A szerzők megvizsgálták a Hidden Markov model rendszerű, diszkrétszavas beszédfelismerő és a fonéma alapú beszédszintetizáló re...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(20):1225-1228
246. A tricuspidalis atresia praenatalis diagnosztikája
(1998-05-17)
A tricuspidalis atresia a harmadik leggyakoribb cyanosissal járó szívhiba, az élveszületett újszülöttek közötti veleszületett sz...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(20):1219-1222
247. Az emlőrák prognosztikai tényezői
(1998-05-03)
Prognosztikus faktornak azokat a klinikai, illetve patológiai jellemzőket nevezzük, melyek meghatározzák a rákos beteg kórlefolyásá...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(18):1067-1074
248. Lenyelt horgásznehezék okozta súlyos ólommérgezés
(1998-04-19)
A szerzők 17 éves fiú esetét ismertetik, aki lenyelt és a gyomorban retineálódott horgásznehezékből kioldódott ólom felszívód...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(16):963-965
249. Az arteriosclerosis obliterans nem invazív diagnosztikája
(1998-04-19)
A szerző áttekinti a perifériás obliterativ arteriosclerosis nem invazív diagnosztikai lehetőségeit. Ismerteti a macrocirculatio font...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(16):939-943
250. Kóros soványság ritka esete
(1998-04-12)
A 47 éves férfi beteget 3 év alatt bekövetkezett 20 kg-os fogyás, mikrociter anémia miatt vették fel. Anamnézisében említésre mé...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(15):905-907
251. Az osteoporosis diagnosztikája, prevenciója és terápiája
(1998-04-12)
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(15):889-901
252. Vulvaris melanosis és vitiligo
(1998-04-05)
Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Szeged, Bőrgyógyászati Klinika, (igazgató: Dobozy Attila dr.)2 A vulvaris melanosis, a vul...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):825-828
253. Hepatocellularis carcinoma eredményes All-transz-retinsav kezelése
(1998-04-05)
A 44 éves nőbeteget malignus lymhoma gyanúja miatt vizsgálták. A hasi ultrahang- és CT-vizsgálat multiplex májlaesiót és a v. port...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(14):811-812
254. Prognosztikus markerek a plexus chorioideus daganatainak kórszövettani diagnosztikájában
(1998-03-29)
Sejtproliferációs (MIB-1 ) és differenciálódási markerek (S-100 protein, cytokeratin, transthyretin, GFAP, EMA, CEA), valamint a CD44 ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(13):761-765
255. Fiatalkori, aneuploid papillaris pajzsmirigyrák tüdőáttéttel
(1998-03-22)
A hazai papillaris pajzsmirigyrákos betegek hosszú távú daganatspecifikus túlélési eredményei (78%) rosszabbak, mint a legjobb nemze...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(12):687-690
256. A B-sejtes krónikus lymphocytás leukaemia diagnosztikájának és kezelésének modern elvei
(1998-03-15)
A krónikus lymphocytás leukaemia az összes leukaemiák 30%-át teszi ki, a leggyakoribb malignus hematológiai megbetegedés a fehér pop...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(11):611-619
257. Nephrogen diabetes mellitus
(1998-03-08)
...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(10):559-563
258. Indirekt módszerek a haemophilia A genetikai diagnosztikájában
(1998-03-01)
A haemophilia A (HA) betegségben a leggyakoribb mutáció kimutatása (direkt módszer) mellett szükségessé vált indirekt módszerek be...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(9):487-491
259. CT vezérelt stereotaxiás agyi biopszia jelentősége és szerepe az idegsebészetben. Tapasztalataink 523 eset kapcsán
(1998-03-01)
A szerzők 1 989 és 1 996 között 523 esetben végeztek CT vezérelt stereotaxiás biopsziát CT kompatibilis Leksell és Cosman-Robert-We...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(9):475-478
260. Perianalis fekély, mint a gyermekkori Langerhans-sejtes histiocytosis vezető tünete
(1998-02-22)
A szerzők 2 éves fiúgyermek kórtörténetét mutatják be, ahol a perianalisan elhelyezkedő fekély vizsgálatából kiindulva sikerül...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(8):433-435
261. A mentális retardatio genetikai kivizsgálása
(1998-02-15)
A lakosság mintegy 3%-a mentálisan retardált. Az orvosi genetika fejlődésével egyre több fogyatékos gyermekben lehet veleszületett ...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(7):339-346
262. A prostata leiomyosarcomája
(1998-02-15)
A szerzők ismertetik egy 63 éves prostata leiomyosarcomás beteg kórtörténetét. A malignus folyamat transvesicalis adenomectomia és h...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(7):371-373
263. Gastrointestinalis tuberculosis egy majdnem elfeledett kórkép
(1998-02-01)
A gastrointestinalis tuberculosis gyakorisága a fejlett világban egyértelműen emelkedik. Magyarországon e ritka extrapulmonalis kórfor...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(5):251-254
264. Elemi vizuális funkciók vizsgálata az antipszichotikumok által előidézett extrapyramidalis mellékhatások követésében
(1998-02-01)
A schizophrenia terápiájának egyik kulcspontja azon antipszichotikum dózis meghatározása, amely még nem okoz életminőséget nagyban...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(5):235-238
265. 99mTc-MIBI mammoszcintigráfia szerepe az emlődaganatok diagnosztikájában
(1998-01-25)
Az emlő rosszindulatú daganatos megbetegedésének korai felismerése fontos kérdés. A különböző radiofarmakonokkal eddig végzett m...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(4):183-187
266. Az emlő malignus schwannomájáról
(1998-01-18)
A szerzők 67 éves nő bal oldali emlőjében észleltek malignus, solitaer schwannomát. A tumor eltávolítása után 8 hónappal a beteg...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(3):137-139
267. DNS-alapú praenatalis diagnózis epidermolysis bullosában
(1998-01-11)
A szerzők letális kimenetelű junctionális típusú epidermolysis bullosában szenvedő beteg családjában végzett praenatális diagnó...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(2):71-73
268. A központi idegrendszer teratoid/rhabdoid tumora
(1998-01-04)
A központi idegrendszer teratoid/rhabdoid tumora a közelmúltban leírt, tisztázatlan hisztogenezisű gyermekkori agydaganat, melyet klin...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(1):29-34
269. Az atrioventricularis septumdefectus praenatalis diagnosztikája és prognosztikus jelentősége
(1998-01-04)
Az atrioventricularis septumdefectus, más néven endocardialis párnadefectus súlyos szívfejlődési rendellenesség, mely gyakran társu...
Orvosi Hetilap 1998 ;139(1):23-26
270. Unicondylaris felszínpótló térdprotézisek eredményei középtávú utánkövetéssel
(1998-00-00)
Szerzők beszámolnak a Semmelweiss OTE Ortopédiai Klinikáján 1981-1994. között végzett unicondylaris felszínpótló térdízületi m...
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 1998 ;41(3):230-238
271. A sclerosis multiplex liquordiagnosztikája
(1998-00-00)
A sclerosis multiplex klinikai kórisméjének megerősítésében a liquor cerebrospinalis vizsgálata jelentős segítséget nyújthat. In...
LAM 1998 ;8(1):14-20
272. A HELLP-szindróma klinikuma, diagnózisa és terápiája
(1998-00-00)
Napjainkban a HELLP-szindróma (hemolysis, elevated liver enzymes, low platelet count) az egyik legsúlyosabb terhespatológiai kórkép. Az...
LAM 1998 ;8(9):608-611
273. Hyperthyreosis tüneteit kiváltó struma ovarii esete
(1997-12-28)
A szerzők egy 46 éves nőbeteg esetéről számolnak be, aki hyperthyreosisra jellemző panaszokkal jelentkezett az endokrinológia szakre...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(52):3307-3309
274. Intracystikus emlőtumor férfibetegnél
(1997-12-28)
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(52):3334
275. Vesetranszplantáción átesett betegek késői tüdőszövődményeinek bronchoscopos vizsgálata
(1997-12-28)
A szerzők a bronchoscopos vizsgálatok eredményességét vizsgálták 16 olyan vesetranszplantáción átesett betegben, akikben átlagosa...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(52):3293-3295
276. A toxoplasmosis szerodiagnosztikája
(1997-12-21)
A toxoplasmosis az ép immunrendszerűek körében általában enyhe tünetek kíséretében vagy tünetmentesen zajlik le. A fertőzés azo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(51):3241-3247
277. Recidiváló multiplex agytályog sikeres kezelése meropenemmel
(1997-12-21)
A szerzők egy 37 éves, multiplex pyogen agytályogban szenvedő férfi kórtörténetét ismertetik. A beteg glutealis tályogjából haem...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(51):3249-3254
278. TIBOLA - egy új, kullancs által terjesztett betegség
(1997-12-21)
A szerző 1996. május és 1997. július között 27 olyan beteget figyelt meg, aki kullancscsípés után azonos klinikai tüneteket mutato...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(51):3229-3232
279. Natural killer (természetes ölősejt) aktivitás sclerosis multiplexes betegekben
(1997-12-14)
Az immunológiai működések szabályozásában a pszichés tényezők is fontosak, a neuroimmunológiai betegségekben zajló primer immun...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(50):3167-3170
280. Familiáris adenomatosus polyposisos családok praesymptomás diagnosztikán alapuló komplex gondozása
(1997-12-14)
A szerzők regionális polyposis regiszterében 10 FAP-os család 151 tagját tartják számon, akik között 51 szövet tanilag igazolt FAP...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(50):3159-3164
281. Hyponatraemia
(1997-12-07)
A hyponatraemia a leggyakoribb elektrolitrendellenesség. Valódi és "pseudo" formáját különböztetjük meg. A normális ozmoreguláci...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(49):3087-3095
282. Intracranialis mozgóképes magmágneses rezonanciás vizsgálatok és alkalmazásaik
(1997-12-07)
A szerzők a liquorterek, a liquoráramlás noninvazív, di namikus mágneses rezonancia (MR) metodikáját mutatják be több mint száz hy...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(49):3097-3102
283. Adenozin alkalmazása a szívritmuszavarok diagnosztikájában és kezelésében
(1997-11-30)
A szerzők 78 olyan beteget vizsgáltak, akiknek adenozint vagy adenozin és adenozin-trifoszfát keveréket adtak részben a regularis tach...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(48):3037-3041
284. Hallervorden-Spatz-betegség
(1997-11-30)
A szerzők 5 éves fiúgyermekben generalizalt dystonia, dysarthria, a magatartás megváltozása és retinitis pigmentosa alapján Hallervo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(48):3055-3057
285. A CA 19-9, CA 72-4 és a CEA tumorantigének összehasonlító vizsgálata a pancreascarcinoma és az egyéb emésztőszervi malignus betegségek diagnózisában
(1997-11-23)
A szerzők 291 betegben (köztük 39 pancreas-, 32 gyomor-, 36 colorectalis carcinomás, 40 krónikus pancreatitises beteg) vizsgálták a C...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(47):2981-2985
286. Petefészek eredetű cystákkal szövődött terhességek
(1997-11-16)
Tanulmányunkban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 1991. január 1. és 1996. december 31....
Orvosi Hetilap 1997 ;138(46):2927-2930
287. A metszetképalkotó eljárások (PET/CT/MRI) képi fúziója hatékonyan elősegíti a terápiás döntést
(1997-11-16)
A képfúzió (és képi regisztráció) a háromdimenziós (3D) orvosi képfeldolgozás egyik alapvető módszere. A különböző képi mo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(46):2919-2924
288. A familiáris thrombophilia leggyakoribb okának, a Leiden mutációnak (faktor V. Q506) vizsgálata 116 thrombosisos betegben
(1997-11-02)
A szerzők vénás thrombosison átesett, random módon válogatott 116 betegben vizsgálták polimeráz láncreakcióra (polymerase chaine ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(44):2797-2800
289. A vékony glomerularis basalmembran nephropathia. Klinikopatológiai megfigyelések
(1997-10-19)
A vékony glomerularis basalmembran nephropathia (TMN) csak elektronmikroszkópos vizsgalattal igazolható, újabban definiált kórkép, me...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(42):2667-2670
291. A fiatal felnőttkori combfej elhalás korai felismerése és gyógyítása
(1997-10-05)
A combfej ischaemiás elhalásában egész sor etiológiai faktor szerepel. A korai szakaszra jellemző a combfejben az intraossealis nyomá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(40):2521-2526
292. A Kallmann-kór kórismézésének terápiás jelentősége
(1997-10-05)
Hyposmiával járó hypogonadotrop hypogonadismusban szenvedő 24 éves kétpetéjű iker nőbetegben igazolták a Kallmann-kór fennálltá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(40):2529-2532
293. Az egyes vizsgálati paraméterek értéke a metabolikus X-szindróma diagnózisában és felkutatásában
(1997-09-21)
A szerzők 5 év alatt 343 betegen nyert tapasztalataikat ismertetik a metabolikus szindróma diagnosztikájáról, és egyszerű, célzott ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(38):2407-2411
294. Cysticus csonk szindróma és a minimálisan invazív sebészet
(1997-09-21)
Cholecystectomia után a betegek 85%-a tünetmentessé válik, 5%-ban a cholecystectomia előtt észlelt súlyos görcsrohamok visszatérnek...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(38):2397-2401
295. Az Rh-D isoimmunizációról
(1997-09-21)
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(38):2445
296. Androgént termelő mellékvesekéreg adenoma gyermekkorban. A differenciáldiagnosztika buktatói
(1997-09-14)
Kétéves leány tapintható hasi terime és clitoris megnagyobbodás miatt került vizsgálatra. Képalkotó eljárások (UH, CT, szcintigr...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(37):2357-2362
297. A 24 órás vérnyomásváltozások vizsgálata a diabeteses nephropathia különböző stádiumaiban
(1997-08-31)
A szerzők vizsgálatainak célja az ABPM alkalmazásával nyerhető információk összehasonlító értékelése a normoaibuminuriás, a m...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(35):2175-2178
298. Terhesség folyamán felismert kétoldali arteria renalis stenosis
(1997-08-31)
A szerzők krónikus hypertoniás terhes nőben a 17. gestatiós héten noninvazív úton, Doppler ultrahangvizsgálattal, MRI-vel és MR-an...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(35):2187-2190
299. Az endoszkópia jelentősége a Schönlein-Henoch-purpura diagnosztikájában
(1997-08-31)
Kórházukban 10 éves periódus alatt 62 felnőttkori Schönlein-Henoch-purpurás beteget kezeltek. Bőr, vese, ízületi és elsődlegesen...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(35):2169-2173
300. Minőségellenőrzés - az első hazai gyermeksebészeti tanulmány tapasztalatai
(1997-08-31)
A közlemény a Pécsi OTE Gyermekklinikán az 1988. január 1. és 1995. december 31. között 161 appendectomián átesett gyermek sebész...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(35):2181-2183
301. Az újszülöttkori májhaemangioma diagnosztikája
(1997-08-17)
A májhaemangiomák ritka, jóindulatú, spontán regrediáló vascularis tumorok, melyek mind morphologiai, mind klinikai megjelenésükben...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(33):2061-2064
302. Molekuláris genetikai vizsgálatok alkalmazása a non-Hodgkin-lymphomák diagnózisában
(1997-08-10)
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(32):1995-1998
303. Útban a megbízható pszichiátriai diagnosztika felé
(1997-08-10)
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(32):2019-2020
304. Molekuláris genetikai vizsgálatok jelentősége a non-Hodgkin-lymphomák diagnosztikájában és osztályozásában
(1997-08-10)
Az "International Lymphoma Study Group" által javasolt revideált európai-amerikai lymphoma osztályozás (REAL) az egyes lymphoma entitá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(32):1999-2003
305. Nincs új a nap alatt
(1997-08-10)
...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(32):2042-2043
306. Agyi pozitron emissziós tomográfiai vizsgálatok systemás lupus erythematosusban
(1997-08-03)
Nyolc systemás lupus erythematosusban (SLE) szenvedő beteg és öt egészséges, kontrollszemély agyi glükóz felvételét vizsgáltuk p...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(31):1947-1952
307. Humán papillomavírus génszakaszok kimutatása laryngealis daganatokban és praemalignus elváltozásokban polimeráz láncreakcióval
(1997-07-27)
Humán papillomavírus génszakaszokat számos malignus és benignus daganatban mutattak ki. A benignus nyálkahártyatumorok kialakulásáb...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(30):1891-1895
308. Késői kezdetű I. típusú tyrosinaemia
(1997-07-13)
A szerzők a diagnózis felállításakor 3 éves, I. típusú tyrosinaemiás betegük kórtörténetét ismertetik. A kislánynál három a...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(28):1805-1808
309. Rákszűrés Magyarországon: Modellprogramok világbanki támogatással
(1997-07-13)
A 1995-ben modellprogram indult Magyarországon azzal a céllal, hogy hatásos és hatékony, szervezett szűrőprogramok megvalósítását...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(28):1801-1804
310. A Williams-szindróma genetikai diagnózisa
(1997-07-06)
A Williams-szindróma összetett fejlődési rendellenesség, melynek súlyos congenitalis cardiovascularis komponense, a supravalvularis ao...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(27):1749-1752
311. Nagy kockázatú koszorúér bypass műtét eredményességének előrejelzése pozitron emissziós tomográfiával
(1997-06-29)
A szerzők 56 éves férfi beteg esetét ismertetik, akinél két szívizominfarctust követően az invazív kivizsgálás háromér-betegs...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(26):1691-1693
312. Merkel-sejtes daganat
(1997-06-29)
A Merkel-sejtes tumor ritka, a bőr neuroendocrin sejtjeiből kiinduló daganat. Diagnózisához a klinikai képen, a kórszövettani és az...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(26):1695-1697
313. Autoszóm domináns öröklődésű polycystás vesebetegség I. típusának magzati géndiagnosztikája
(1997-06-15)
Az autoszóm domináns öröklődésű polycystás vesebetegségben szenvedő probandában géndiagnosztikával igazolták az I. típus fenn...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(24):1571-1574
314. Az IgG galaktoziláció diagnosztikai jelentősége rheumatoid arthritisben
(1997-06-15)
A glikoziláció a proteinmolekulák transzláció utáni legfontosabb változtatása. A humán immunglobulin G (lgG) egyedülálló a szér...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(24):1577-1578
315. Tapasztalataink az akut biliaris pancreatitis endoscopos diagnózisával és kezelésével
(1997-06-08)
Az epekő eredetű akut pancreatitis (ABP) esetenként súlyos, végzetes kimenetelű kórkép. Kóreredete mindmáig pontosan nem tisztázo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(23):1497-1499
316. Négyhegyű aortabillentyű okozta regurgitatio
(1997-06-08)
A szerzők 47 éves férfi coronariastenosishoz társult, ritka aortabillentyű fejlődési rendellenességének szívsebészeti kezelésér...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(23):1511-1513
317. A Vater-papilla tumoros megbetegedései diagnosztikus és terápiás dilemmák
(1997-06-01)
A Vater-papilla jó- és rosszindulatú tumora ritka diagnózis az endoscopos gyakorlatban. A tanulmányban 16 benignus és 22 malignus tumo...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(22):1387-1391
318. A háziorvosi beutalókban és a klinikai véleményekben szereplő diagnózisok összehasonlító elemzése nagy forgalmú belgyógyászati ambulancia beteganyagában
(1997-05-25)
A szerzők klinikai tanulmányukban a következő kérdésekre kerestek választ: I. Hány esetben kér az alapellátó orvos sürgős inté...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(21):1341-1345
319. A tumormarkerek diagnosztikus értéke a fül-orr-gégészeti onkológiában
(1997-05-18)
Az ismert tumormarkerek közül csak a laphám antigénnek és a lipid asszociált sziálsavnak van prognosztikai értéke. Célunk az volt,...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1261-1264
320. Systemás mastocytosis
(1997-05-18)
A szerzők, két esetük kapcsán, Magyarországon elsőként számolnak be a systemás mastocytosis előfordulásáról, a diagnózishoz ve...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1267-1271
321. Az ursodezoxikólsav-p-aminobenzoesav teszt a kontaminált vékonybélszindróma diagnosztikájában
(1997-05-18)
A kontaminált vékonybélszindróma vezető tünete a puffadás és hasmenés, amely a felszaporodott enterális baktériumok gázképződ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1255-1258
322. Magas kockázatú humán papillomavírus (HPV)- pozitív, méhnyakrákos betegek kórlefolyásának követése
(1997-05-18)
A vizsgálati populációt 30 Wertheim-műtétre került I.a.-II.b. stádiumú beteg képezi, akiknél párhuzamos hisztológiai értékelé...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(20):1249-1253
323. Magzati RhD-pozitív vércsoport praenatalis meghatározása RhD-negatív anya véréből
(1997-05-11)
Közleményünkben egy szenzibilizalt RhD-negatív vércsoportú anya véréből történő praenatalis magzati RhD vércsoport-meghatároz...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(19):1203-1205
324. A t(14;18) kromoszóma transzlokáció kimutatása follicularis lymphomában polimeráz láncreakció segítségével
(1997-05-04)
A non-Hodgkin centroblastos-centrocytás lymphomák többségében a 18-as kromoszóma bcl-2 proto-onkogénje ( 18-21 ) transzlokálódik a ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(18):1129-1132
325. Praenatalis diagnózis haemophilia B betegségben
(1997-04-27)
A szerzők Magyarországon elsőként számolnak be az X kromoszómához kötött recesszív öröklésmenetű haemophilia B betegség praen...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(17):1067-1070
326. Pleomorph xanthoastrocytoma
(1997-04-20)
A pleomorph xanthoastrocytoma (PXA) a serdülő- és "' fiatal felnőtt korban előforduló viszonylag ritka központi idegrendszeri daganat...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(16):991-997
327. Cefaclor kezelést követő szérumbetegség-szerű tünetek
(1997-04-06)
A cefaclor széles spektrumú, orális cefalosporin, mely Gram-pozitív és Gram-negatív infekciók kezelésére használatos szer. A Heim ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(14):855-858
328. Adrenoleukodystrophia
(1997-04-06)
A szerzők 7 éves, X-adrenoleukodystrophiás fiú betegük esetét ismertetik, a típusos klinikai kép és biokémiai leletek bemutatásá...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(14):867-871
329. A felnőttkori coeliakiáról - 1997-ben
(1997-04-00)
A coeliakia nemcsak gyermekkorban, felnőttkorban is a felszívódási zavarok egyik leggyakorib oka. Színes, kaleidoszkópszerű, nehezen ...
LAM 1997 ;7(4):206-213
330. Vékonybél-mesenchymoma és rectumcarcinoma együttes előfordulása
(1997-03-30)
A szerzők rectum-sigma határon lévő adenocarcinoma műtéte során mellékleletként talált, jejunum-ileum határon elhelyezkedő mesen...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(13):805-806
331. Magas vérnyomás újszülöttekben
(1997-03-30)
A hypertensio újszülött- és fiatal csecsemőkorban nehezen kerül felismerésre az odafigyelés hiánya és a detektálás nehézségei ...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(13):793-797
332. Szexuálisan közvetített (STD) betegségek (Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealyticum és Chlamydia trachomatis) szűrése fiatal nők körében
(1997-03-30)
A szerző 30 év alatti fiatal nők nemi úton közvetített (STD) kórokozók: Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma hominis és Chlamydia tra...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(13):799-803
333. Prion dementiák: A Creutzfeldt-Jakob-encephalopathia spektrum nozológiája és diagnosztikus nehézségei
(1997-03-23)
A Creutzfeldt-Jakob-betegség (CJB) a prion betegségek közé tartozó szubakut lefolyású, spongiform encephalopathia, melynek öröklete...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(12):731-737
334. Intrauterin diagnosztizált összetett szívfejlődési rendellenesség többlépcsős sikeres sebészi korrigálása
(1997-03-23)
A szerzők a 28. terhességi élethéten egy magzat echokardiográfiás vizsgálata során conotruncalis rendellenességet, kamrai septumdef...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(12):745-748
335. Tranziens Q-hullámok coronariabetegségben
(1997-03-16)
A szerzők öt esetükben demonstrálják a patológiás Q hullámok átmeneti megjelenését ischaemiás szívbetegségben. Felhívják a f...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(11):659-663
336. Időskori depressziók a mindennapi orvosi gyakorlatban
(1997-03-16)
A szerzők megállapítják, hogy bár a 65 év felettiek körében a depresszív kórképek nagy gyakorisággal fordulnak elő, ennek ellen...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(11):665-670
337. Spina bifida occulta következtében kialakuló malum perforans sikeres kezelése
(1997-03-02)
A szerzők az általuk ismertetett fiúgyermeknél, születés óta meglévő, lumbosacralisan elhelyezkedő előemelkedést észleltek. Ké...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(9):547-550
338. A Martin-Bell-kór molekuláris genetikai kórismézésének jelentősége a genetikai tanácsadásban
(1997-03-02)
Horváth Mária, Tímár László dr., Karcagi Veronika és Czeizel Endre dr. Országos Közegészségügyi Intézet, Humángenetikai és Te...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(9):541-545
339. Magzati thrombocytopenia születés előtti diagnózisa
(1997-02-23)
A szerzők idiopathiás thrombocytopeniás purpurában szenvedő nő vajúdása alatt végzett, a magzati fejbőr vérvizsgálatával igazol...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(8):485-486
340. Alapellátásban nyilvántartott cukorbetegek microalbuminuria szűrése
(1997-02-23)
A szerzők a microalbuminuria gyakoriságának megismerése érdekében a főváros XVIl. kerületében, 20 háziorvosi praxisban nyilvánta...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(8):459-465
341. Az antibiotikum-fogyasztás egyszerűbb paraméterei és a terápia diagnosztikus megalapozottsága magyar kórházakban 1995-ben
(1997-02-23)
A tanulmány 8 magyar kórház 1995. január 1. és 31. között kiírt betegeinek kórrajzaiból gyűjtött antibiotikum-felhasználási ad...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(8):473-478
342. PEHO syndroma (progresszív encephalopathia, oedema, hypsarrhythmia, opticus atrophia)
(1997-02-16)
A szerzők egy jelenleg 2 éves PEHO syndromás fíúgyermek kórtörténetével egy ritka, hazánkban még nem közölt kórképre hívják...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(7):425-428
343. Az angiodysplasia mint vérzésforrás
(1997-02-09)
Az ismeretlen eredetű gastrointestinalis vérzések diagnosztikája nehéz. Szerzők két angiodysplasiás esetüket ismertetik. Az első e...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(6):355-357
344. Első hazai tapasztalatok pozitron emissziós tomográfiás (PET) vizsgálatokkal
(1997-02-02)
Magyarország és Kozép Európa első pozitron Emisszios Tomografias (PET) Központjának, a Debreceni Orvostudományi Egyetem PET Centrum...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(5):259-269
345. Alacsony dózisú ACTH terápia West-syndromában
(1997-02-02)
A szerzők saját anyaguk alapján tanulmányozzák a gyermekkori epilepsziák 7% át kitevő infantilis myoclonus és spazmus (West syndrom...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(5):281-283
346. Aspiratiós cytologia a gastroenterologiai endoscopiában
(1997-02-02)
Az aspiratiós cytologia régóta bevált módszer a felszín közeli gyomor-bél-huzam elváltozásainak diagnosztikájában. Az endoscopon...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(5):277-279
347. A tüdő Langerhans-sejtes granulomatosisa (morfológiai vizsgálatok histiocytosis X-ben szenvedő betegekből származó tüdőbiopsiás anyagokon)
(1997-01-26)
A szerzők 5, a tüdő Langerhans-sejtes granulomatosisából (LSG) származó biopsiás esetet dolgoztak fel, a klinikai adatokat is figyel...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(4):215-218
348. Mikroszatellita elemzés klinikai alkalmazása a cisztikus fibrózis praenatalis diagnosztikájában
(1997-01-26)
A cisztikus fibrózis (CF) autoszomalis recesszív módon öröklődő betegség, amiért egy membrántranszportfehérje (CFTR) hibája a fe...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(4):209-213
349. A plazma prolactinszint vizsgálatok jelentősége a postmenopausalis osteoporosis diagnosztikájában
(1997-01-12)
A hyperprolactinaemiás anovulatióban az alacsony ösztrogénszint az oka a korai csontritkulásnak. A szerzők a csontdenzitást a femur f...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(2):71-73
350. A gyermekkori inzulindependens diabetes mellitus klinikai diagnózisa
(1997-01-05)
A felmérés célja volt, hogy megbízható adatokat szerez zenek a betegség tüneteiről és súlyosságáról gyermek korban 1994 folyam...
Orvosi Hetilap 1997 ;138(1):7-9
351. Tünetmentes thrombosis felderítése duplex ultrahang vizsgálattal csípő- és térdízületi arthroplastica után
(1997-00-00)
Tartós immobilizációval járó sebészi beavatkozásokat követően profilaktikus anticoagulans therapia nélkül a thromboemboliás komp...
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 1997 ;40(4):265-269
352. Az összehasonlító CT vizsgálat értéke a sarokcsonttörések diagnosztikájában
(1997-00-00)
A szerzők az ízületbe hatoló calcaneustörések kórismézésében hazánkban nagyobb beteganyagon még nem alkalmazott vizsgáló eljá...
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 1997 ;40(2):145-151
353. A Creutzfeldt-Jakob-betegségről
(1996-12-29)
A szerző részletesen elemzi az emberi prion betegségek, másképpen nem konvencionális lassú vírus betegségek leggyakrabban előfordu...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(52):2895-2901
354. Urethra obstructio praenatalis ultrahang diagnózisa a terhesség első trimesterében
(1996-12-22)
A szerző beszámol egy ritka húgyúti elzáródás, az urethra obstructio praenatalisan felismert esetéről, melyet a terhesség 12. het...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(51):2859-2861
355. CT vezérelt beavatkozások a rectum resectióját követő kismedencei elváltozásokban
(1996-12-15)
A rectumtumorok miatt végzett abdominoperinealis resectiókat követően a recidívák 60%-a a műtéti területen alakul ki. Az elváltoz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(50):2795-2797
356. Egészségügyi dolgozók C hepatitis szűrővizsgálata - a Szent László Kórházban
(1996-12-15)
A vérrel átvihető vírusok az egészségügyi munka fő kockázati forrásai. A hepatitis C vírusból (HCV) eredő foglalkozási kockáz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(50):2791-2794
357. Gyógyszeres kezelés lehetőségei a tápcsatorna felső szakaszának heveny vérzéseiben
(1996-12-08)
A tápcsatorna felső szakaszából származó heveny vérzés hatásos kezelésének kulcsa a vérzésforrás felfedezése endoszkópos viz...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(49):2727-2732
358. Lupus vulgaris kapcsán felfedezett pulmonalis tuberculosis
(1996-12-01)
A 80-as évek közepére Magyarországon a tuberculoticus betegségek száma nagymértékben csökkent és különösen ritkává vált a tb...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(48):2683-2685
359. A sejtek DNS-tartalmának meghatározása mesenchymalis tumorok diagnosztikájában és prognosztikájában
(1996-11-10)
A DNS-tartalom meghatározás jelentőségét a daganatos betegségek diagnosztikájában és várható biológiai viselkedésének megíté...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(45):2511-2515
360. A tápcsatorna daganatainak aspirációs citológiai vizsgálatáról
(1996-11-03)
A szerzők a gyomor-bél csatorna daganatainak diagnosztikájában meghonosított új endoszkópos kiegészítő eljárással, az aspiráci...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(44):2455-2457
361. 0F508 szűrés a pécsi Perinatalis Intenzív Centrumban ápolt újszülöttekben
(1996-11-03)
A cystás fibrosis (CF) az egyik leggyakoribb (1 :2500), =; potenciálisan halálos, veleszületett örökletes megbetegedés. A diagnózisr...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(44):2451-2453
362. Neurofibromatosis hasi és súlyos központi idegrendszeri szövődményekkel
(1996-11-03)
Négy éve gondozott I9 éves fiatalember esetét ismertetik, akin neurofibromatosis talaján különböző szöveti szerkezetű, multiplex,...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(44):2465-2468
363. Endoscopos epeúti endoprotézis behelyezéssel szerzett tapasztalataink el nem távolítható epeúti kövek esetén
(1996-10-27)
A szerzők a tartós epeúti drainage során szerzett tapasztalataikat összegzik, melyeket sebészi szempontból magas rizikócsoportba tar...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(43):2413-2416
364. A magyar típusú familiaris meningocerebrovascularis amyloidosis klinikai jellegzetességei
(1996-10-27)
A központi idegrendszerben lerakódó amyloid okozott "tüneteket egy Vas megyei család négy tagjában. A szövettani vizsgálatok sziszt...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(43):2393-2399
365. A cseplesz multiplex fibrosus pseudotumora
(1996-10-20)
A szerzők 15 éves férfi betegben kialakult és nagycseplesz resectióval eltávolított multiplex fibrosus pseudotumor esetét ismertetik...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(42):2317-2319
366. A köröm-patella syndroma: klinikopatológiai jellegzetességek
(1996-10-13)
A köröm-patella syndroma csontrendszeri elváltozásokkal és nephropathiával járó autoszomalis domináns öröklodésű betegség. Min...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(41):2253-2256
367. Felnőttkori malignus gliomák diagnosztikai és terápiás lehetőségei
(1996-10-06)
Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet, Budapest (főigazgató: Nyáry István dr.) A malignus felnőttkori gliomák kezelése a diag...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(40):2187-2191
368. A pajzsmirigy elleni autoantitestek diagnosztikus értéke
(1996-09-22)
A szerzők 150 beteg esetében vizsgáltak pajzsmirigyellenes (thyreoglobulin, microsomalis frakció és TSHreceptor) antitesteket. Betegeik...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(38):2075-2080
369. Emésztőrendszeri vérzést okozó vékonybél leiomyoma
(1996-09-22)
A leiomyomák ritkán előforduló benignus, simaizom eredetű daganatok. A szervezetben bárhol előfordulhatnak, ahol simaizom található...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(38):2093-2096
370. B-sejtes lymphoproliferativ kórképek klonalitásának elemzése immunglobulin nehézlánc polimeráz láncreakció segítségével
(1996-09-08)
A B-sejtes nem-Hodgkin-lymphomák (NHL) többségében az immunglobulin nehézlánc (IgH) gének klonalisan átrendeződnek. A génátrendez...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(36):1963-1967
371. Enteralis adenovírus és csecsemokori invaginatio
(1996-09-01)
A szerzők egy hat hónapos, sikeresen desinvaginált csecsemő kórtörténetét ismertetik. Az invaginatio kialakulásában vizsgálataik ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(35):1933-1934
372. Agyi vérátfolyás SPECT és transcranialis Doppler-szonográfiás vizsgálatok subarachnoidealis vérzésben
(1996-08-18)
A subarachnoidalis vérzés (SAH) kezelésének megtervezésében a kialakuló vasospasmus kimutatása nagy jelentőségű. Erre a célra az...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(33):1795-1798
373. Neurofibromatosis l. típusának endokrinológiai szövődményei
(1996-08-04)
A neurofibromatosis 1. típusa a leggyakoribb autosomalis dominánsan öröklődő megbetegedés, mely gyakran szövődik secunder hypertoni...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(31):1683-1687
374. Septo-opticus dysplasia (De Morsier syndroma)
(1996-08-04)
A szerzők ritka központi idegrendszeri rendellenességről számolnak be három esetük ismertetése kapcsán. A septo-opticus dysplasia l...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(31):1705-1709
375. A korai emlőrák legújabb szemléletű, fokozottan invazív radiológiai diagnosztikája
(1996-07-28)
A szerzők saját tapasztalataikat is felhasználva ismertetik a korszerű, egyre invazívabb szemléletű emlődiagnosztika legújabb lehet...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(30):1627-1631
376. A nervus facialis perifériás bénulásának okairól, vizsgálatáról és kezelésérol
(1996-07-14)
A szerzők ismertetik a perifériás facialis paresis okait (traumák, vírusos és bakteriális gyulladások, daganatok, és ismeretlen ere...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(28):1525-1529
377. A nyúlajak és farkastorok praenatális ultrahang-diagnosztikája
(1996-07-14)
Ezen dolgozatban demonstrálják a nyúlajak és farkas torok felismerésének lehetőségét rutin ultrahang szűrővizsgálat során. Az u...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(28):1531-1533
378. A terhelés alatt jelentkező supraventricularis extrasystolék során észlelt ST-szakasz- és R-hullám-változások értékelése
(1996-06-30)
A szerzők a terheléses EKG-vizsgálat során észlelt ST szakasz - és R-hullám-változások jelentőségét vizsgálták sinus ütések ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(26):1409-1413
379. Disszeminált histiocytosis X felnőttkori esete
(1996-06-23)
A 69 éves nő kültakaróján rohamosan számos borsónyi-zölddiónyi, ép, ill. barnásvörös bőrrel fedett csomó jelent meg. A szöve...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(25):1371-1374
380. Terhesség során felismert kétoldali, primer emlőlymphoma
(1996-06-16)
A szerzők 24 éves nő esetét ismertetik, akin a terhesség során jelentkezett kétoldali, primer malignus emlőlymphoma. A császármets...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(24):1315-1317
381. Masszív haemothoraxot okozó intralobaris tüdősequestratio esete
(1996-06-09)
A szerzők fiatal férfi betegük esetét ismertetik, akinél a masszív haemothorax hátterében intralobaris tüdősequestratio állt. Az ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(23):1263-1265
382. Von Hippel-Lindau-szindróma, amit gyakran félreismernek és gyakoriságát alábecsülik
(1996-06-02)
A von Hippel-Lindau-szindroma egy kevésbé ismert tünetegyüttes, amelynek gyakoriságát alábecsülik. Ezt támasztják alá a közelmú...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(22):1191-1195
383. Gyermekkori leukémiák immunfenotipizálása során kapott eredményeink (az első 100 csontvelővizsgálat tapasztalatai)
(1996-05-26)
A szerzők 1993 óta végeznek leukémiás gyermekek blasztjain immunfenotipizálást sejtfelszíni markerek segítségével, áramlási cit...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(21):1139-1142
384. Újszülöttkori primer hyperparathyreosis sikeres műtéti megoldása kisdedkorban
(1996-05-26)
A szerzők a hazai irodalomban először ismertetik egy korai csecsemőkorban súlyos tüneteket okozó primer hyperparathyreosis sikeresen ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(21):1143-1147
385. A 46,XX karyotypusú férfiakról egy eset kapcsán
(1996-05-19)
46XX karyotypus és csak hereszövetet tartalmazó gonád esetén az XX férfi kórkép elnevezést használjuk, mely járhat férfi fenotí...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(20):1085-1087
386. Az enzimpótlás hatásának vizsgálata chronicus pancreatitises betegekben
(1996-05-12)
A szerzők enzimpótlás hatását vizsgálták közepes és súlyos exocrin insufficientiával járó chronicus pancreatitises betegekben. ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(19):1033-1036
387. Kisdedkori koponyacontusiót követő átmeneti csonthiány
(1996-05-12)
A szerzők 27 hónapos kisded koponya röntgenfelvételén, baloldalt homloktájon - koponyatraumát követően - mintegy 3,5 x 4 cm nagysá...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(19):1037-1039
388. Skorbut előfordulása napjainkban Magyarországon
(1996-05-05)
A szerző egy 63 éves nőbeteg kórtörténetét ismerteti, akit az utcán bekövetkezett collapsus miatt szállított az Országos Mentős...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(18):971-973
389. A laparoscopos cholecystectomia és az epeútsérülések. 26 440 hazai műtét tapasztalatainak elemzése
(1996-05-05)
A szerzők 89 hazai intézetben 1991. január 1. és 1994. december 31. között végzett 26 440 laparoscopos cholecystectomia (LC) során k...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(18):955-963
390. Ételallergia krónikus urticariás betegekben
(1996-04-07)
A szerzők idiopathiás krónikus urticariában vizsgálták az alapvető élelmiszerek (liszt, tej, tojás) kiváltó szerepét. Megállap...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(14):739-741
391. Gastrooesophagealis reflux által provokált sinoatrialis block. A szimultán elvégzett 24 órás nyelőcső pH-mérés és Holter-EKG jelentősége az angina pectoris elkülönítő kórisméjében
(1996-03-31)
A szerzők 61 éves nőbetegük kórtörténetét ismertetik, akit 30 éve visszatérő szegycsont mögötti fájdalom miatt vizsgáltak. A ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(13):687-690
392. Narkózis nélküli nyugtatás és altatás csecsemők és kisgyermekek CT és MR vizsgálatakor
(1996-03-24)
A szerzők az általános érzéstelenítés kiküszöbölésére egyszerű, veszélytelen módszert ajánlanak a csecsemők és kisgyermeke...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(12):629-632
393. Intermittáló Romano-Ward-syndroma
(1996-03-17)
A szerzők intermittálóan előforduló hosszú QT-syndromáról adnak ismertetést két eset kapcsán. A hosszú QT-syndromának az által...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(11):577-580
394. Laparoscopos cholecystectomia utáni epecsorgás endoscopos kezelése
(1996-03-17)
A szerzők 15 hónap alatt különböző intézményekből nyolc beteget (hét nő, egy férfi, átlagéletkor 49 év) kezeltek laparoscopos...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(11):569-575
395. A fluoreszcens in situ hibridizáció alkalmazása a praenatalis diagnosztikában. Első tapasztalatok
(1996-03-10)
A szerzők a non-radioaktív in situ hibridizáció praenatalis diagnosztikára történő felhasználását vizsgálták. Tizennégy limfoc...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(10):523-526
396. Az arteria mesenterica superior kis ágainak thrombosisa essentialis thrombocythaemia korai stádiumában
(1996-03-10)
A szerzők 67 éves nőbeteg esetét ismertetik, akit először 1991-ben gyógykezeltek. Colon tumort diagnosztizáltak, sebész hemicolecto...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(10):527-529
397. Polimeráz láncreakción alapuló praesymptomás diagnózis Huntington-betegségben
(1996-03-03)
A szerzők Magyarországon elsőként számolnak be az autosomalis domináns módon öröklődő Huntington betegség praesymptomás diagnó...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(9):451-454
398. Posttransfusiós hepatitisek előfordulása Magyarországon 1987-től 1993-ig
(1996-02-25)
Szerzők a vérkészítmények adása után Magyarországon fellépő hepatitis megbetegedések járványügyi sajátosságait ismertetik az...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(8):405-409
399. Az egyik oldali tüdőkeringés hiányának perfúziós tüdőszcintigráfiával való kimutatása és klinikai jelentősége
(1996-02-25)
A kisvérköri keringés egyik oldal akut kiesése életveszélyes állapotot, definitív fejlődési zavar okozta - hiánya pedig csökkent...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(8):411-414
400. A Wilson-kór diagnosztikájának problémái
(1996-02-25)
A szerzők familaris halmozódást mutató Wilson-kór eseteik ismertetése alapján áttekintik a betegség patogenezisét, diagnosztikáj...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(8):415-419
401. HLA-DRB, -DQA, -DQB fogékonysági allélek megoszlása I. típusú diabetes mellitusban
(1996-02-18)
I. típusú diabetes mellitusban (IDDM) szenvedő 50 gyermek HLA II. osztálybeli DQA 1, DQB 1, DRB I génlocusainak molekuláris genetikai ...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(7)
402. A jobb kamrai kiáramlás zavarainak intrauterin diagnózisa: Fallot-tetralogia, pulmonalis atresia kamrai septum defectussal, truncus arteriosus communis
(1996-02-18)
A kiáramlási és a conotruncalis septum fejlődési zavarainak csoportja a veleszületett szívfejlődési rendellenességek mintegy 7%-a....
Orvosi Hetilap 1996 ;137(7)
403. Monofázisos akciós potenciál regisztrálás klinikai jelentsége hosszú QT-szindrómában
(1996-02-11)
A pajzsmirigybetegségek molekuláris hátterének megértéséhez a TSH receptor, a pajzsmirigy peroxidáz és a thyreoglobulin aminosavsor...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(6):283-286
404. Exencephaloshoz társult ectopia cordis intrauterin ultrahang diagnózisa
(1996-01-28)
A szív mellkasból való kihelyeződését ectopia cordisnak nevezik. A szív fejlődési rendellenességei általában multiplex malformat...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(4):187-188
405. Gyermeket akaró, fiatal, egészséges nők és férfiak összkoleszterin-értéke
(1996-01-21)
Az Optimális Családtervezési Szolgáltatás keretében a WHO megbízásából kísérlet történik a főbb halálokok, így a szívinfar...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(3):125-128
406. A panaszok és az objektívnak tartott vizsgálóeljárások értékelése gastrooesophagealis reflux betegségben
(1996-01-07)
A szerzők gastrooesophagealis reflux betegségben szenvedő betegek panaszait és az általuk alkalmazott objektív vizsgálóeljárások (...
Orvosi Hetilap 1996 ;137(1):9-14
407. Térdízületi arthroplastica-eredményeink egytől 17 évig terjedő utánvizsgálat eredményeinek statisztikai értékelése
(1996-00-00)
Szerzők összefoglalják a HIETE/ORFI Ortopédiai osztályon az elmúlt 19 évben végzett térdízületi endoprotézis beültetések eredm...
Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet, Plasztikai Sebészet 1996 ;39(4):281-289
^