Tartós hőemelkedés

Kérdés:  65 éves nőbeteg vagyok, mikor kezdődött pontosan nem tudom, a gyanús jelekre körülbelül két hónapja kezdtem el mérni a lázam. E szerint folyamatosan hőemelkedésem van, naponta délután általában kb. 3-kor kezdődik, szomjúságérzet, enyhe hidegrázás, majd izzadás, levertség, fáradékonyság kíséretében, van úgy, hogy estig 37,5-37,6 fokig emelkedik fel a test-hőmérsékletem. Felső légúti panaszom, ill. megfázásra, vagy influenzára utaló tünetem, pl. torokfájásom nincs. Fogaimat nem régen hozattam rendbe.
A háziorvos napi két tabletta 500 mg Ciprinolt írt fel, semmi eredményre nem vezetett, ezt követően (június 5-én) vér- és vizeletvizsgálatra küldött, amelyeknek eredménye negatív lett. Majd hazaküldött azzal, hogy egyelőre nincs mit tenni, amennyiben az állapotom nem javul, ismét jelentkezzek. A tartós hőemelkedés azóta sem hagyott alább.
Betegségelőzményeim: 2010-ben rosszindulatú elváltozás következtében melleltávolítás történt. Áttét nem képződött, napi 1 tabletta Femara szedése mellett onkológiailag, azóta tünetmentes vagyok.
Legutóbbi leleteim: csontizotóp vizsgálat május 22-én, mammográfia, mell- és hasi ultrahang, mellkasröntgen április 11-én negatívak voltak. Két évvel ezelőtt "Lyme-gyanús" kullancscsípésem volt, Amoxicyllin-B 750 mg-os tabletta több hetes kúra után az eltelt időben semmi elváltozást nem észleltem. (Más tekintetben kullancs-encephalitis elleni védőoltást megkaptam). Meghűléses vagy lázas betegségem, ezt megelőzően évek óta nem volt. Jelenleg (röntgennel kimutatott) kopáshoz társuló enyhe térdízületi gyulladásban szenvedek. Ortopéd szakorvos csonterősítők szedését írta elő, emellett gyógycipőt is kaptam.
A tartós hőemelkedés hátterében mi állhat? A háziorvosi vizsgálaton kívül esetleg milyen irányú szakorvos vizsgálat javasolt?
Válaszát előre is megköszönve!

láz, hőemelkedés | Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2014 ;19(júliusi)   InforMed | Szendei, K.
Válasz:  Ha az onkológus mindent rendben talált, valóban nem kell elkapkodni az ismételt vizsgálatokat, de ha panaszai kora összel is változatlanul fennállnak, keresse fel onkológusát, és ismételjék meg az említett vizsgálatokat.

Kapcsolódó cikkek a Fertőzésekről általában, láz rovatban olvashatók.

2014-07-22 22:52:02
| láz, hőemelkedés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop