Meddőségi kezelés és FNH

Kérdés:  2010 szeptembere óta próbálkozunk gyermekvállalással a párommal, de sajnos mindezidáig nem sikerült.
Tavaly decemberben felkerestük a SOTE meddőségi klinikáját, ahol elvégezték az én hormonális és párom andrológiai (2x) kivizsgálását. Az eredmények normális értéket mutattak, így az intézeti protokoll szerint ezután további 3 hónapig ovulációs-tesztet végeztem és annak megfelelően időzített együttléttel próbáltuk elérni a teherbeesést.
Ezután ismét felkerestük az intézet professzorát, aki azt mondta, hogy az intézményi protokoll szerint a következő lépés a petefészek-stimuláció.
Tudni kell, hogy az én kórtörténetemben szerepel 2 kisebb elváltozás a májamon, az egyik 97%-os valószínűséggel FNH-nak nyilvánított (UH, CT, MR és izotóp vizsgálatok során) kb. 22x17 mm-es, míg a második kisebb, kb. 15x16 mm-es elváltozás. Ezeket az elváltozásokat félévente UH-kontrollal vizsgálják, de sebészem a műtétet jelenleg nem látja indokoltnak és döntésében én is támogatom.
Szakirodalom által bizonyítottan, terhesség kihordható FNH mellett, azonban nincs arra vonatkozó adat, hogy egy hormonkezelés (petefészek-stimuláció) milyen hatással lenne rá, így a SOTE-n írásos dokumentáció (kezelőorvosom engedélye) híján nem végeznek petefészek-stimulációt.
Mivel a petefészek-stimulációt magam sem preferálom (még FNH nélkül sem tenném), így kértem orvosomat, hogy találjunk valami alternatív megoldást. Utánajártam a témának és több helyen is olvastam, hogy petevezeték-átjárhatósági vizsgálat után több esetben megnő a spontán teherbeesés száma, ill. felvetettem azt is, hogy esetleg lehetne petefészek-stimuláció nélküli inszeminációt végezni.
Mindkét opcióra azt a választ kaptam, hogy az intézményi protokoll előírása alapján a stimuláció nem hagyható ki, így sajnos nem tudnak tovább foglalkozni az esetemmel és továbbra is ajánlják az időzített együttlétet ovulációs-tesztelés mellett.
Ön találkozott már hasonló esettel? Ha igen, mi volt a tapasztalat?
Köszönettel!

meddőség | Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2012 ;17(júliusi)   InforMed | Petróczi, I.
Válasz:  A kezelőorvosának főleg azt kell eldöntenie, hogy Ön vállalhat-e gyermeket. (Nagy valószínűséggel "igen" lesz a válasz.) Ebben az esetben mehet a hormonkezelés is. A klinikának igaza van, a nők minél előbb szeretnének babát, az idő gyorsan megy. A stimuláció ma alapeljárás a meddőségkezelésben. Előtte tényleg nem ártana a kürtőket ellenőrizni, mert ha azok lezártak, akkor csak a lombik segít, és időt spórolnak a felesleges kísérletezés elhagyásával.
A fenti kérdést máj/vese/tüdő stb. betegség esetén akkor is fel kell tenni, ha spontán, kezelés nélkül jön össze a baba!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a meddőségről írottakat.
Üdvözlettel:
dr. Petróczi István

Kapcsolódó cikkek a Meddőség rovatban olvashatók.

2012-07-20 19:31:03
| meddőség
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop