Szorongás, pánik vagy komoly betegség?

Kérdés:  19 éves lány vagyok, problémáim kezdete (sajnos) viszonylag régre nyúlnak vissza. Így utólag visszagondolva első pánikrohamom még 10 éves koromban jött elő, igaz, akkor még nem tudtam mi az.
Nagymamámnál kellett lennem 1 hétig, ez volt életem első szüleimtől távol töltött hete. Utána csak jóval később, 2 évvel ezelőtt jött elő, amikor elvesztettem nagypapám, aki nagyon közel állt hozzám. Akkor már tudtam, hogy pánik, de le tudtam magam nyugtatni, igaz, nehezen.
Innentől kezdve mindig előjött, hol intenzívebben, hol kevésbé. Erős szívverés, remegés, izomgörcsök, légszomj és iszonyú halálfélelem jellemezte a rosszulléteim, amik többnyire lefekvésnél jöttek elő.
A fordulópont 2010 áprilisa volt, amikor 3 óra elteltével sem sikerült megnyugodnom, édesanyám kórházba vitt. EKG, 140-es pulzus, erre ott Betalocot írtak fel és ajánlottak egy gyógynövény alapú nyugtatót (Sedogelat). A Betalocot nem váltottam ki, gondoltam 19 évesen nem kell szívgyógyszeren élnem, amikor a szívemnek nincs is baja.
Szeptembertől jött az egyetem, más város, új környezet. Pánikrohamaim kezdtek ismét előjönni, majd decemberben 10 év után elvesztettem a kutyám, 3 napig nem tudtam aludni egyáltalán, semmi sem segített. Pár napra rá az egyik ismerősöm párja hunyt el 22 évesen tüdőembólia miatt - valószínűleg ez tette be a kaput.
Azóta nem elég, hogy pánikrohamom van, de folyamatosan attól rettegek, hogy a családomban vagy a környezetemben valaki meghal, vagy beteg lesz, vagy én halok meg. A kezdődő vizsgaidőszak és az ezzel járó stressz csak hab a tortán. A Sedogelat az elején segített, most már nem nagyon nyugtat meg. Két hétig nem aludtam rendesen, egész éjjel szorongok, szorít a mellkasom, arra riadok fel, hogy nem kapok levegőt és erősen ver a szívem. Sajnos ez már nem csak éjjel, hanem nap közben is előfordul, és nagyon aggaszt.
Elkezdtem olvasgatni az interneten és sokszor írják, hogy nem tesz jót a szívnek a sok stressz, kialvatlanság, ráadásul éjjelente nagyon gyors a pulzusom is. Próbálok relaxálni, nem gondolni a halálra, hogy ne jöjjön elő a pánik, így az utóbbi 3 napban tudtam is aludni, de nappal még mindig elkezdek szorongani a legváratlanabb helyzetekben, pl. vonaton, sőt otthon is előfordult már, pedig eddig otthon soha.
Arról már lebeszéltem magam, hogy szervi bajom van, hiszen akkor nem csak éjjel érezném rosszul magam, és nem csak néhány órára. Amióta újra elkezdtem sportolni, tényleg érzem a javulást, de nem az igazi.
Mivel már nem tudom ezt egyedül kezelni, milyen szakorvost keressek fel? Pszichológust, pszichiátert vagy kineziológust? Nem szeretnék gyógyszert szedni, mert hiszek benne, hogy fejben kell rendet tenni és minden rendben lesz, csak egy kis segítségre lenne szükségem.
Válaszát előre is köszönöm!

szorongás, pszichoterápiás kezelés | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2011 ;16(januári)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Amit leír, azok valóban lelki eredetű testi tünetek, szorongás, feszültség okozta vegetatív idegrendszeri panaszok. Ha visszanézi, hogy mennyi kellemetlenséget okoztak ezek a panaszok akkor nem kérdés, hogy komoly betegségről van szó, de nem testi betegségről. Komolyan kell kezelni, de van rá esélye, hogy meggyógyuljon. A pontos diagnózis felállításához pszichiáternél kellene először jelentkezni utána viszont pszichoterápiás kezelést ajánlok, ami hosszabb, sok aktivitás igényel az Ön részéről is, de tartósabb az eredmény mintha csak gyógyszert szedne.

Kapcsolódó cikkek a Szorongásos betegségek (pánik, fóbia, kényszerbetegségek, stressz) rovatban olvashatók.

2011-01-22 22:10:15
| szorongás, pszichoterápiás kezelés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop