Fájdalmak

Kérdés:  Ez év januártól járok pszichiátriai szakrendelésre. Diszfóriás, irritált, szenzitív reakciók, acting aut-ok ismétlődnek, idült fájdalom szindrómát, interpretál holothym túlértékelések fixálódnak.
A leírtak egy része már korábbi anamnézisemben is szerepel, mely tartalmát nagyjából az internet segítségével megismertem. Idült fájdalom szindrómát, interpretál holothym túlértékelések fixálódnak kifejezés csak részlegesen érthető számomra. Világéletemben magamnak való lény voltam, korábban egy pszichológusi vizsgálat után azt közölték, hogy autista vonásaim vannak. Utóbbi találkozásunkkor az orvosomnak beszámoltam derékfájásomról, mely miatt csontizotópos vizsgálatot kért a reumatológusom. Ez a derékfájdalom már tavaly novemberben (RTG:D-L átmenetben enyhe kyphosis, a peremek enyhén megnyúltak), ill. ehhez kapcsolható a 2008. óta baleset után jelentkező jobb csuklómon lévő ganglionszerű kinövés, mely UH-lelet szerint chronicus synovitis képét mutatja.
A hátfájás először Mydeton 150-re javult, majd arra már nem, de Fastumos krémre igen, majd arra sem. Viofor, corposano elektroterápiás kezelés nem segített. Állásnál 20-30 perc, ülésnél kb. 1 óra után nagyon fáj a derekam. Csuklóm véghelyzetekben erős fájdalommal reagál. Egyebekben mindkét térdem medialis meniscusa hátsó szarvában sérült (egyik műtve volt), és az egyikben az első szalag is sérült. A hátam és a térdeim is fájnak. Olyan színezetet érzek az idézett mondatrészben, mintha ténylegesen nem is lenne semmi bajom, csak pszichikai útón állítanám elő azokat. Ha így van, akkor a röntgen, ill. MR által kimutatott eltéréseket is én voltam képes "létrehozni"?
Kérem, segítsen megoldani a rejtélyt!
Tisztelettel és köszönettel!

derékfájás, idült fájdalom tünetek, sikertelen kezelések | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2010 ;15(májusi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Megértem, hogy elveszítette a bizalmat az orvosaiban, és hogy nem tud kiigazodni az orvosi kifejezések erdejében. Ilyen távolról nem tudom, mi baja lehet, az is lehet, hogy némi szervi hátterű derékfájásra lelki eredetű testi tünetek rakódtak, és a kettő együtt okozza súlyos tüneteit. Talán érdemes lenne más orvossal is megvizsgáltatnia magát...

Kapcsolódó cikkek a Háti, ágyéki gerinc sérülései, gerincpanaszok rovatban olvashatók.

2010-05-24 00:38:03
| derékfájás, idült fájdalom tünetek, sikertelen kezelések
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop