Halál feldolgozása huszonévesen

Kérdés:  25 éves vagyok, 8 évig éltem együtt a párommal, 2 éve megtudtuk, hogy anyukája nagyon beteg, 1 év alatt lefolyt a betegség, vele voltunk az utolsó pillanatig, tétlenül néztük végig a rák folyamatát, csak a remény volt akkor az egyetlen kapaszkodó. Ő nekem is olyan volt, mint az anyukám.
Párom depressziós lett, majd hipochonder nagyon durva formában, rettegett a haláltól. Majd jött a mániákus depresszió, agresszió stb. Ezt már nem tudtam kezelni, így augusztusban elköltöztem, januárban öngyilkos lett. Előtte beszéltünk telefonon 1 héttel és nem vettem észre azokat a jeleket, amiket észre kellett volna vennem. Nem tudom felfogni, nem tudok igazából sírni, ezerszer végigpörög minden az agyamon, és olyan minden, mint egy rémálom, amiből ha felébredek, és valóban tudatosulnak ezek a dolgok, megőrülök, úgy érzem.
Mindenki elvárja, hogy erős legyek, ne sírjak, de a halál témát nem hozhatom fel, mert egyszer-kétszer próbáltam beszélgetni róla, de csak hallgatás, ez mindenkinek tabu téma.
Sok mindenki kerül, mert engem fűztek hozzá, mivel szinte minden percet együtt töltöttünk, és azt mondják, fáj, ha látnak. Engem a munkahelyemen mosolygósnak látnak, és először dicsérték, erős vagyok, most már természetesnek tartják, hogy feldolgoztam, de 4 hónap nem elég!
Egyre többször jön rám a pánik, amit már nehezen tudok kezeli: nem is gondolok arra, és mégis előjel nélkül elkezd verni a szívem, nem kapok levegőt, úgy érzem, mintha nem egy embert, hanem saját magam részét vesztettem volna el. Sokszor jár az agyam a halálon, egyszer az a kérdés miért, másszor pedig félelem, olykor, pedig mi lenne ha...
Azt sem tudom ennyi idősen, hogyan lehet mindent újból kezdeni? Neki ismertem minden szokását, most az embereket is nehezen viselem el magam körül. A hangulatomról ne is beszéljünk, irányíthatatlan, nagyon ingadozó. Nem tudom ilyenkor mi normális, mi fér bele a gyászba, és mikor kell orvosi segítség? Nem akarom, hogy depressziósnak, vagy bolondnak tartsanak, és nyugtatófüggő se akarok lenni ennyi idősen, túl akarok lépni ezen, és erős akarok lenni, azt is mutatom, de belül mégse megy.
Mit tegyek?

halmozott veszteség, öngyilkosság, pszichoterápiás veszteség feldolgozás | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2010 ;15(májusi)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Nagyon éretten és kereken összefoglalta a gondjait, higgye el, hogy az egymás után következő veszteség és az öngyilkosság miatt eltávozott társ a legsúlyosabb formák, természetes hogy ez megviseli, a 4 hónap kevés ennek a feldolgozásához. Természetes az igénye, hogy beszéljen a kedveséről, a saját érzéseiről, esetleges bűntudatáról, legtöbbször a környezetében levő közelebbi vagy távolabbi emberek erre nem alkalmas hallgatóság, mert ők a saját zavaruk miatt hárítanak. Javaslom, hogy pszichoterapeutát keressen fel, a jövője függ ettől. Ha megkeres, szívesen segítek akár személyesen, akár úgy, hogy ajánlok szakembert.

Kapcsolódó cikkek a Depresszió és mánia rovatban olvashatók.

2010-05-14 23:31:30
| halmozott veszteség, öngyilkosság, pszichoterápiás veszteség feldolgozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop