Férjem kálváriája - Hová fordulhatnék még?

Kérdés:  Az interneten akadtam az ön nevére és az alábbiakban kérném a segítségét: Férjem tavaly novemberben rosszul érezte magát, fájt a bal oldala és fulladt. A háziorvosa hazaküldte, hogy semmi baja. Utána kezdődött a kálváriánk.
Továbbra is fennálltak a fájdalmai, azonban már sírógörcsei is voltak. Bekerült a kistarcsai kórházba, ahol megröntgenezték és megállapították, hogy vírusfertőzés utáni lép- és májmegnagyobbodása van, azért fáj a bal oldala, hazaküldték, hogy szedjen Algopyrint.
Mivel a fájdalma nem csökkent, már elkezdtünk járni pszichiáterhez is, és a kezelés semmi eredményt nem hoz. Már átesett gyomortükrözésen is, kiderült, hogy gyomorhurutja, kizáródás nélküli rekeszsérve van, valamint refluxos. Kapja a lórúgásnyi savlekötőt, szedi a pszichológus által felírt Citapramot (immár emelt adagban, mert két hónap után még mindig ugyanúgy fennáll a fulladásérzés, és a fájdalom), valamint tarkítja ezt a napi 3x1 Frontinnal, amit nem tudott a Citapram mellett elhagyni, mert a sírógörcsök visszatértek.
Kérem a segítségét, mit tegyek (már december eleje óta szedi a Citapramot, múlt héten emelték meg a dózisát)? November óta nem dolgozik (az idén már két hetet volt, de vírusos garatgyulladás miatt még mindig itthon van). Nem tudom kimozdítani semmivel az ágyból - ő rosszul van, ő fullad, feszül a pocakja (elkezdtem vele csinálni a colonix béltisztító programot, aminek következtében legalább a székrekedése elmúlt). Alvásproblémái is vannak az utóbbi három hónapban, rendszeresen, két óránkét fölriad. Már kezdek én, valamint a négy éves kisfiam is rámenni az egészre. Kicsinek érzem magam, és nem tudom, hogy meddig tudom még kézben tartani a családot.
Kérem, adjon valami tanácsot, hogyan tudom visszakapni a férjemet?
Köszönettel!

vírusfertőzés, depresszió, lelki eredetű testi tünetek, pszichiáter, lelki eredetű testi tünetek | Az Orvos válaszol - Dr. Bezzegh Éva 2010 ;15(februári)   InforMed | Bezzegh, É.
Válasz:  Leírása alapján nem világos számomra, hogy férjének volt vagy van valamilyen szervi betegsége és arra került rá egy szorongásos, főleg depressziós betegség, vagy eleve csak az utóbbi a baja. Amennyiben kizárták a szervi betegségeket, akkor a kezelés pszichiátriai, ami nem jelenti azt, hogy csak gyógyszeres. Megértem, hogy türelmetlen, ha eddig egészséges férje nem tud helyrejönni. Kívülről nehéz beleszólni egy terápiába, nyílván, ha nem elég az antidepresszáns, lehet emelni vagy változtatni és jó lenne kiegészíteni más nem gyógyszeres terápiával is, ami lehet relaxáció, pszichoterápiás kezelés.

Kapcsolódó cikkek a Szorongásos betegségek (pánik, fóbia, kényszerbetegségek, stressz) rovatban olvashatók.

2010-02-08 22:40:24
| vírusfertőzés, depresszió, lelki eredetű testi tünetek, pszichiáter
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop