Keresés a válaszok között

7 esztendős első osztályos kisfiam székletében cérnavékonyságú fehér színű féreg található nagy mennyiségben. Ezzel együtt székletproblémája is van. Heti 1 szem Vermoxot ...

Lányom 3 hónapos, már 2 hetes kora óta nehezen kap levegőt, ha lefektetem az ágyba. Már voltunk CT-vizsgálaton, ami kimutatta, hogy az egyik orrjárata szűk a másik teljesen el van...

Fertőző agyhártyagyulladás következtében látáscsökkenés várható 2 hónapos unokámnál. Érdeklődni szeretnék, hol kaphatnánk a legmagasabb szintű fejlesztést?

7 éves kisfiam tejtermékek fogyasztását követően érős hasi görcsökre panaszkodik. Hasi ultrahang kimutatta a belek fokozott gyulladását, ilyenkor a széklete is hígabb. Lehetsé...

Miért van az, hogy eltelt 5 hónap, hogy himlős voltam, és a hasamon még vannak pirosas, belül fehér pöttyök? Szinte tele van vele a hasam.Mit kell csinálni? A háziorvos azt mondta...

4,5 hónapos kislányom nagyon aktív, állandóan mozog, egy percre sem áll meg. A hasrafordulás még nem megy, csak a hátról hasra és oldalra. Azonban most a felülést gyakorolja, á...

7,5 éves fiamnak 2 éve iszonyatos lábszaga van. Bármilyen cipőben (bőr, műbor, vászon) bármilyen zokniban. Rettenetesen erős, szúrós szagú.Ez valamilyen betegség tünete lehet,...

2 hónapos a kisfiam, egy pár napja észrevettem, hogy az egyik heréje jóval eltér nagyságában, mint a másik. Fájni nem hiszem, hogy fáj neki, mert mikor tisztába teszem, nem sír,...

2,5 éves unokám nem akarja elfogadni az étkezési szokásokat. Pici korában mindig megette a főzelékek, húsfélék egyes változatait, most meg nagyon egyoldalúan étkezik. Nem eszik...

Kisfiamnál - 12 éves - a Douglas üregben folyadékot találtak ultrahangon, mivel görcsei voltak és már régebben epecsavarodást állapítottak meg, mennyire lehet ez súlyos problém...

Szeretném kérni a segítségét a fiam köhögésével kapcsolatban. Négy napja (szombaton) kezdődött egy nagy sírás után kezdett köhögni, a szeme is begyulladt (talán a sírás k...

Unokám 5 éves. Harmadik hete beteg, első héten 39,5 láza mellett antibiotikumot nem kapott, ujjából vett vér alapján megállapította a házi orvos a baktérium okozta fertőzést, ...

Kicsit aggódok, mert van egy 8 hónapos kisfiam, akinek nem adható védőoltás, és van egy 2 éves, akinek nem tudom, hogy beadjam-e? Még szoptatok, de már nem sok van, ha én beadatom...

1 éves kisfiam több hónapja rendszeresen sírva ébred. Pedig nyugodtan alszik és az elalvással sem volt soha problémánk. Gondoltunk egy ideig a fogzásra is, mivel 4 foga van és az ...

8 hetes kislányom fején hátul, kicsit oldalt tojás nagyságú puha valami van, ez lenne a kutacs? Ha igen, akkor mekkora a jó méret? Szopizik, szépen gyarapodik a súlya.Várom válas...

Van egy 3 éves kisfiam, aki eléggé hadilábon áll az evéssel. Testalkatából nem látszik, vékony, de orvosunk szerint korának megfelelő a súlya és a magassága. Sajnos csak nagyo...

9 éves kislányomnak szájszaga van. Természetes jelenség ez? Forduljunk orvoshoz?

Kisfiam 5 hónapos, a homlokán és az arca egyik felén vörös foltok vannak kicsi hólyaggal a közepén. Ilyen probléma már volt 2 hónapos korábban is, csak akkor mindkét arcán vol...

Kérem mielőbbi válaszát azzal kapcsolatban, hogy a családban két kis gyereket (8 és 10 évesek) a hétvégén oltottak be az új influenza védőoltással, de nem fél adaggal, hanem ...

12 lányomnak savas felböfögései voltak. Elvégezték a 24 órás monitorizálást, de nem mutatott ki semmit. Akkor mitől jött neki vissza sav?
2 hete nagyon fájt a gyomra. Annyiva...

Ön mit gondol erről az újfajta vírusról?
Van egy 3 és egy 8 éves fiam, akik mindig betegesek voltak állandó torokgyulladásuk volt. A nagyobbik fiamnál találtak Streptoccocust ...

15 éves lányom hosszabb ideje szenved fejfájásban, már voltunk szemorvoshoz, és idegorvoshoz is. Mindkettő megvizsgálta, a szemorvos kizárta a szemromlását, az idegorvos pedig nem...

Kislányom 7 hetes, amikor eljön az este (minden) 8-9 óra, akkor 12 óráig csak sír. Már megpróbáltam mindent (tiszta pelus, hasfájásra csepp, masszírozás stb.), de nem hozott ere...

Kisfiam 8 éves.5 éves volt, amikor letapadt fütyijét felmetszették. Hiába tornáztattuk neki, sajnos mára visszatapadt.
Kérem, segítsen, itthon milyen módszerekkel lehetne segí...

20 hónapos kisfiam tejfehérje-érzékeny. Ezt néhány hónapos korában mutatták ki vérvétellel. 1 éves korában a vérvétel eredménye negatív lett. Ősszel a tejterhelésen joghur...

8 hónapos kislányom a gyermekorvosunk szerint, nem hízik eleget. 4150 grammal született, most 7870 gramm (ebben a hónapban 170 grammot hízott). Eddig így evett: 7 körül reggeli - sz...

Kisfiam sűrűn beteg, az orra és a torka felváltva, vagy egyszerre, de mindig folyik, illetve köhög. Hogy ezt elkerüljük, adnék neki Multitabs immuno kid-et, viszont szeretném adni ...

A gyerekeimnek Campylobacter fertőzésük van a Normafloron kívül nem kaptunk más gyógyszert, elég ez a gyógyulásukhoz?

13 hónapos kislányom nem hajlandó semmit megenni, szinte csak szopik. Maximum egy kis vizet, vagy egy-két kis falatnyi húst, esetleg tésztát fogad el. Fogai most bújnak, illetve alul...

Kisfiam 4 éves lesz, 5 napja folyamatosan lázas, első napokban 39,5 körüli volt, lázcsillapítóra csak csökkent. (Azóta a láz gyógyszerre múlik, aztán ismét előjön). 4 napja ...

9 éves gyereknek a Tagremin tabletta mellé adható Panadol?

Kisfiam 2 éves 3 hónapos. Már lassan 2 hónapja folyamatosan köhög. Nem lehet azt mondani, hogy rendszeres lenne, de valamiért most tökéletesen nem gyógyult meg.
Először Amoksi...

Kisfiam 5 éves, lassan 2 hónapja folyamatosan beteg. Véreredményei elég rosszak lettek. Először Ebstein-Barr vírusra gyanakodtak, annak meglett az eredménye, így kizárható lett.<...

Kislányom 9 éves, a karján, lábain a vele egykorú társaitól erősebb és hosszabb a szőrzet, ami őt is engem is egyre inkább zavar. Mi lehet ennek az oka? Hormonális zavar? Vagy e...

5 éves fiam 3-4 hete folyton visszaesik a betegségekbe. Jártunk több orvosnál, szeretném kérni az Ön véleményét.
Tünetei a következők: hányás, láz, köhögés, nyirokcsom...

Gyermekem hajlamos minden betegségbe beleesni, őszi, téli időszakban szinte minden héten beteg.
Mit lehetne tenni, hogy ne legyen ilyen beteges? Megfázás, bronchitis az állandó b...

Mondja meg nekem őszintén, mennyire lehet fontos, hatásos a rota vírus elleni védőoltás? Itthon vagyok a kisfiammal, közösségbe nem fog járni 3 évig, mert nem megyek vissza dolgo...

A fiú 10 éves, az orvos megállapította, hogy anorexiás, de étvágya van, és nem végez önhánytatást, de mégis sovány és nagy a fehérvérsejt tartalma.
Ha sikerülne egy kics...

Baj, ha a baba a hátára fektetve csak balra fordítja fejét - 9 hetes?

Múlt hét szerdán derült ki, hogy mononukleózisa van a lányomnak. Érdeklődni szeretnék, hogy mennyire súlyos a lezajlása? Nagyon fel van dagadva a nyaka, mandulája, nehezen kap le...

9 éves kisfiam mostanában panaszkodik, hogyha fut, akkor fáj a szíve. Elvigyem a kardiológiára, vagy lehet ez pl. a növéstől?
Köszönöm!

Mondja meg nekem őszintén, mennyire lehet fontos, hatásos a rota vírus elleni védőoltás? Én itthon vagyok a kisfiammal, közösségbe nem fog járni 3 évig, mert nem megyek vissza d...

Kislányom 8 éves, a nemi szervén megjelent egy-két sötét szőrszál. Nem korai ez még? Kell ezzel komolyan foglalkozni? Válaszát előre is köszönöm!

21 hónapos kislányom 6 napja megfázott, folyt az orra, elvittem orvoshoz, aki írt fel neki antibiotikumot - Cefalekolt, amit rendesen adtam neki. Tegnap éjszaka belázasodott, és nagyo...

Kislány unokám 3 éves, alváskor nagyon megizzad a feje, nincs meleg a szobájában.
Mi lehet az oka?
Köszönöm!

5 éves kislányomnál észrevettem, hogy izzadságszaga van. Ez lehet egy betegség tünete?
Válaszát előre is köszönöm!

14 hónapos kislányunk rózsahimlős lett. 15 hónaposan kapná az MMR oltást. Megkaphatja, és ha igen, akkor várható valamilyen szövődmény? Inkább próbáljunk beszerezni Morbili ...

4 hónapos, csak anyatejes kisfiamnak az utolsó 2-3 hétben zöldes a széklete. Addig aranysárga volt, és kezdek aggódni, hogy valami probléma van vele. Amúgy jó kedve van, és semmi...

Kisfiam 26 hónapos, és a hátán, illetve a mellkasán fehér foltok vannak. A haját levágattuk rövidre és a hajas fejbőrön is láthatók pici, fehér hámos felületek, amelyek dör...

6 hónapos kislányom tüdeje alján van a folyadék, ami 1 cm és 5 mm. Megállították, hogy ne terjedjen tovább, de most nagyobb problémák is adódtak. Agyhártyagyulladást és agyv...

10 hónapos kisfiam semmi előjel, vagy tünet nélkül lázas lett. Legutóbbi mérésnél 38 fok volt a hónaljban. Mit csináljak?

5 éves kislányom 5 napja lázas volt 39,3 C, másnapra nagyon erős hányás jelentkezett. Inni már nem tudott, a tiszta vizet is kihányta. Kórházba került, kapott infúziót, majd ha...

4 éves 2 hónapos kislányomnak már két lázgörcse volt. Nagyon aggódom, félek, nehogy újabb görcs jelentkezzen. Lázas állapotban fordult elő, 38 foknál az egyik. Csináltak EEG-...

Még mikor kisfiam a pocakomban volt, és CTG-re jártunk, hallani lehetett, hogy nem szabályos a szívverése, de senki nem foglalkozott vele. Mikor megszületett, a doktornő, aki megvizs...

Kislányom 14 hónapos, napi 2-3 liter vizet is megiszik, a tejen, levesen kívül. Sokszor éjjel is 2-3szor meg kell tölteni a cumisüveget. Cukorbetegségre gyanakodtunk, de szerencsére...

9 hónapos kisfiamat még egyszer sem láttam pisilni. Ha meztelenül van, csak azt vesszük észre, hogy tócsa van alatta. Fürdetéskor sem láttam még, hogy pisilne. Nem visz neki ívbe...

Kislányom 14 hónapos, napi 2-3 liter vizet is megiszik, a tejen, levesen kívül. Sokszor éjjel is 2-3-szor meg kell tölteni a cumisüveget. Cukorbetegségre gyanakodtunk, de szerencsér...

9 hónapos kisfiamat még egyszer sem láttam pisilni. Ha meztelenül van, csak azt vesszük észre, hogy tócsa van alatta. Fürdetéskor sem láttam még, hogy pisilne. Nem visz neki ívbe...

3 éves kislányom rendszeresen hajat eszik, és/vagy rágja, tépkedi a körmeit. Tavaly kistestvére született, azóta vannak ezek a tünetek, amelyek néha jobbak, néha rosszabbak. Nagy...

Mit jelent a kúraszerű adagolás? Ugyanis kisfiamnak eltérést találtak az IgA értékén, Broncho-Vaxomom-ot írtak fel. Azt felírták, hogy napi egy kapszula.
Előre is köszönöm...

Kisfiam 5 hetes, eddig semmi problémánk nem volt az alvással. Pár napja 8:00-ig nagyon nehezen alszik, vagy egyáltalán nem alszik el. Közben keze lába kalimpál össze-vissza, és fu...

Kislányom veleszületett vesetágulata miatt mentünk 13 hónaposan kontrollra. A tágulat szinte teljesen megszűnt, de elváltozás látszik a lépnél, a lépkapuban mért távolság nor...

Az unokahúgom 4 éves. Alig van haja, az is csak nagyon pici. Nagyon furcsának tartom ezt, hiszen a családunkban mindenkinek sűrű haja van. Előfordulhat, hogy valami vitaminhiánya van...

4 éves kislányom február óta folyamatosan köhög. Márciusban mononukleózisos volt (eleinte meg a leukémia is szóba került), már akkor megvolt ez a száraz köhögés. A mononukle...

16 éves vagyok, péntek este 23:00-kor elkezdett a mellem alatt fájni, és hányingerem is van. Mi okozhatja ezt?

Gyermekem 7 hónapos, 3-szor voltunk koponya UH-on, melynek leletei a következők:
1. bal o. plexus az ellenoldalinál vaskosabb, 5x4 mm-es részben cystosus, részben echodus terület f...

Köszönöm válaszát előző levelemre. Az 5 hónapos kislányom tüdőgyulladásáról van szó.
Megcsinálták a speciális vizsgálatot, amit tetszett ajánlani. Megvan az eredmény ...

5,5 hónapos kisfiam tegnap este furán vette a levegőt, közben fura hangot hallatott, ahhoz tudnám hasonlítani ahogyan a delfinek adnak hangot. Majd pár perc múlva a szemével sem rea...

4 éves lányom állandóan fáj a hasa, csíp a vizelete. Küldtünk laborba, de nem volt benne bacilus, nyákot találtak benne. Ilyenkor mit lehetne tenni? Mit ajánlana?

2 éves kisfiam jobb lábának hajlatában találtam egy nagyon pici kullancsot. Elvittem a Heim Pál kórházba, ott kiszedték. Nincs beoltva.
Mit tanácsol, mit tegyek? Hová vigyem to...

Egy éves kisfiam szinte minden éjszaka felébred, nyöszörögve (de nem keservesen sír) visszaaltatni sikerül előbb-utóbb, de amint letesszük az ágyába, vagy a miénkbe, azonnal fe...

Gyermekemet nyaralás közben megharapta egy ismeretlen kutya, mivel a kutya gazdáját nem tudtuk azonosítani, ezért az orvosi ügyeleten megkapta a veszettség elleni védőoltás első ...

7 éves kislányomnál LSAV betegséget (hüvely és végbélnyílás környéke) állapítottak meg a nyáron. Régóta zajló a betegsége, vannak hosszú időszakok, amikor tünetmentes, ...

Van egy 5 hónapos kislányom, akivel 3 hónapja kórházba vagyunk. Tüdőgyulladása van. Mindig visszakapja, köhög is. Nagyon aggódom, mert nem akar helyrejönni, addig vizsgálták, v...

4 éves kislányom márciusban mononukleózisos volt, de a betegség elején a leukémia is szóba került, ami azóta is nagyfokú rettegésben tart engem. Megkérném, nézze meg Ön is a ...

Lányom 6 éves, az öccsétől elkapott egy úgynevezett felső légúti fertőzést. Elsőként csak a láz jött ki rajta (semmilyen megfázásos tünete nem volt), azután a szájában, ...

Kisfiam 2,5 éves, kis fejecskéjén a homlokvarrat vonalszerűen kiemelkedik. Olyan kis tarajos. Gyermekorvosunk megnyugtatott, hogy semmi baj nincs vele, rendesen fejlődik, korának megfe...

A fiam beütötte a fejét, egy kicsit vérzett neki. Papa volt vele, mert én dolgoztam, és nem vitték orvoshoz, de pár nap alatt rendbe jött, nem volt semmi panasza, azóta sincs.
L...

Gyermekemnek 2 éve nyaki nyirokcsomó-megnagyobbodása van, ami nem múlik el. Fájdalmat nem okoz neki, csak ha beteg, vagy valami fertőzése van, akkor megnagyobbodik. Jártunk Tűzoltó...

Egy kövér, 12 éves lány vagyok - 97 kg, 169 cm. Mit tegyek? Segítsen!

5 éves kisfiam hetek óta székletürítés után folyamatos hasfájásról panaszkodik, és ami ennél is jobban zavar, hogy már elég régóta erős szorulása van. Egyszer még segíten...

Ma reggel a lányomat visszavittem orvoshoz, mert megjött a torokváladék eredménye, és közölte, hogy rosszindulatú baktériumot találtak a kenetben, ami fertőző, és a doktornő s...

5 éves kisfiam mellbimbója tövében körülbelül 4-5 hete sárga pattanás jelent meg. Gombostűfej nagyságú, de egyelőre nem gyulladt. Gyerekorvos szerint, emlőmirigy duzzanat. Menn...

Van egy 21 hónapos kisfiam. 4000 grammal született, és most jelenleg 14,5 kg, kb. 85-90 cm. Nagyon aktív gyerek, sokat van levegőn, és nagyon jó étvágyú. Mivel mindenki azt mondja,...

6 éves fiam vérképe: mcv 69,6; mch 22,7; mchc 326; rdw (vvt. görbe szélesség) 15,3 neutrofil 33; eosinofil 6; lymfocyta (abszolút érték) 4,08.
Ezek az eltérő eredmények. Mire ...

2 fiam van (4 és 2 éves). Múlt héten csütörtökön, bár jó kedélyűek voltak, nem fájt semmijük, estére belázasodtak. Nagyobbik fiam ekkor már fájlalta a nyakán lévő duzzan...

Négy hónapos kislányom az első két hónapban a D-vitamint kiskanállal adtuk be neki, DE a kiskanál annyira nagy volt, hogy aggódó anyuka lévén 2 cseppet tettem bele. Biztos marad ...

Ma beszélgettem egy aggódó anyóssal, aki elmesélte unokája helyzetét - miszerint a menye nem igazán foglakozik 3 éves gyermekével, aki a helytelen táplálkozás miatt, vagy más m...

Los Angelesbe utazunk 8 éves fiunkkal a Disneylandbe. Mit javasol, szedje a gyerek a napi 1 kapszula Tamiflut 10 napon át a H1N1 megelőzése érdekében?
Üdvözlettel!

Kislányomnál veleszületett rövid láncú acid-coa dehidrocenázt defektust SCAD-ot találtak. Ez mit jelent a kislányomra nézve, mire figyeljek? Olyasmit magyarázott az orvos, hogy ne...

14 éves lány vagyok. Tavaly óta rengeteget betegeskedek, pedig több évig nem voltam beteg komolyabban, maximum kis megfázás volt. Volt olyan, hogy 2 hetente jártam orvoshoz, mert egy...

17 hónapos kisfiamnak 1,5 hete viszkető kis pöttyei keletkeztek szerte a testtáján, amit nem tudok, hogy mi lehet? Mi okozhatja ezt?

3 napja nagyon hány és megy a hasa az unokámnak, egyáltalán nem eszik. Folyadékot azt elfogadja, de azonnal keresztül is megy rajta. Napi másfél liter folyadékot megiszik. Az orvos...

Kisfiam 2 éves. 3 hete észrevettünk egy kemény borsszemnyi duzzanatot a sípcsontjának elülső részén, amely mozgatható. Nem múlik el, a bőrén semmilyen külsérelmi nyom nincs.<...

Kisfiam 2 éves múlt. Múlthéten a gyerekorvos azt mondta, hogy vándorló heréje van az egyik oldalon. Azt mondta, várjunk még 6 hónapot, mert a bőrt sem tudom felhúzni a kis fütyi...

2 hetente beteg a fiam, fáj a torka, fáj a hasa. 2 hete csak epét hányt, nagyon lázas volt, és fájt a szíve.
Mi lehet a baj, hogy mindig beteg?

Van egy 8 éves kisfiú unokám, aki fájdalommentes szüléssel született, szép nagy súllyal. Az anya jó minőségű ételeket fogyasztott, a házi gyermekorvos mégis E-vitaminnal keze...

Egy redresszív dongalábas kisgyermeket az ultrahangos hegoldással kezelni lehetséges, vagy nekik még nem ajánlott? Esetleg a talp belső részén levő hegesedett izmokat is lehet olda...

Van egy 4 éves kisfiam, a fütyijén a bőr még mindig nem csúszott hátra. Próbálom neki felhúzni, de meg sem mozdul.
Szeretnék Öntől tanácsot kérni, mit csináljak?
Lehets...

Kislányom 13 éves, a vizeletében a fehérje tejszerűen zavaros volt. Mi okozhatja ezt?

Kérdésemmel azért zavarnám Önt, mert van egy tündéri 4,5 éves kisfiam. Nagyon okos szép értelmes gyerkőc. Jó általános egészségi állapotban van, de visszatérő problémánk...

Unokám 10 hónapos, nagyon eleven kisfiú, mászik, kúszik, forgolódik, állandóan jár keze-lába, de még nem ül fel, és nem áll fel egyedül. Hasonló társai már maguktól felál...

Évek óta fényvédőkrémet (Daylong, Bioderma) használok időszakosan előforduló napallergia, ill. májfoltosodás ellen. Nemrég született kisfiam (5 hónap) védelme érdekében is ...

10 éves kislányom arcán fél óra játszótéren szaladgálás után piros foltok jelentkeznek. Eddig ilyet nem tapasztaltunk nála. Mi lehet az oka?
Közvetlen e-mail elérhetőség e...

Kislányom napok óta karjainak és lábainak zsibbadásra panaszkodik. Vagy a vállából, vagy a csípőjéből indul el, pár percig tart, majd elmúlik. Sokat fáj a térde is. Ez a tün...

Egyik ismerősöm kisfia 3,5 éves múlt. Nem beszél, csupán 1-2 szót mond azóta, hogy óvodás lett. A nyála is folyik, annyira, hogy sebes a szája széle, a falatokat rágás nélkü...

Mi a véleménye erről az oltásról? A gyermekorvosunk nagyon támogatja, én viszont úgy gondolom, hogy minden ellen nem oltathatom be a gyermekemet. Arról nem is beszélve, hogy ez is,...

Most leszek 15 éves júniusban, a panaszom, hogy reggelenként és este nagy szúrásokat érzek a szívem környékén. Nem tudok mit csinálni, hogy megszüntessem ezeket a fájdalmakat. ...

Kisfiam 6,5 hónapos. 2-3 hete fordul a hasára, de vissza még nem tud. Ülni is csak támasztva, segítséggel.
Probléma ez? Tudok neki valahogyan segíteni? Lehet a súlya miatt (4500...

Fiam 11 éves, tyúkmelle van, sajnos az orvosi kifejezést nem tudom, tehát eléggé kiáll a mellkasa. Szeretném megtudni mi a teendő? Kell műtéti beavatkozás, vagy más lehetőség ...

9 éves lányunknál 1,5 éve, iskolakezdés után epilepsziát diagnosztizáltak. Tavaly januártól Depakint szed, 3x1/nap. Egy időben (minden 3 hónapban) volt egy esemény (roham), amel...

A gyermek az MR altatása közben érez fájdalmat, kellemetlenséget? Lehet szövődménye az altatásnak?

8 hetes babám van, és rengeteg tejem. A felesleget mindig lefejem, de sajnos csak kézzel tudok fejni, mert a géptől bedurrant a mellem többször is. Ennek következtében ínhüvelygyu...

2 éves kislányom nem tud egyedül menni, annyira fél, és remeg, mászik, és térden megy. Járunk babaúszásra, voltunk neurológusnál, azt mondta, hadd másszon, de már aggódok, me...

1 éves kisfiam tejallergiája miatt 5 hónapos kora óta Humana SL tápszert kap. Tartalmaz annyi szóját, hogy felnőtt korban valamilyen nemi működési zavar alakuljon ki miatta? Ugyan...

Kislányom most 11 éves, 2-3 hete vettem észre, hogy nagyokat sóhajt, úgy, mintha nehezen venné a levegőt. Félek, nehogy a szívével legyen gond. Lehet, hogy a fejlődés miatt van? ...

4 éves kisfiam decembertől februárig 3 antibiotikum-kúrán esett át, minden alkalommal köhögés miatt kapta (minden alkalommal a toroktörlet negatív volt). Egyszer sem volt lázas, ...

Kisfiamnál (2,5 éves) a rutin vérvizsgálat vashiányt állapított meg, többek között a haemoglobin, a haematokrit, az MCV, MCH, MCHC értéke lett alacsony (az RDW meg magas). Egy h...

Kisfiamnak (csak anyatejet kap) 3 hetes kora óta szinte hetente van csak széklete, akkor is csak az adott kúp miatt, mert tovább nem bírok várni.
Mivel tudnék neki segíteni, illet...

Egy 15 éves fiúnak mennyi a normális vérnyomásérték? Fiam sportol, 178 cm magas, 70 kg. Volt, mikor a naponta mindig ugyanabban az időpontban (16-17 óra) mért vérnyomása 130 fele...

Kislányomnak 2 hónapja vannak köldök körüli fájdalmai. Néha szúró érzésekkel. Az orvosunk a Normaflort javasolta, de a fájdalmak nem múlnak (bár az étvágya valamelyest javul...

1,5 éves kisfiam lábfeje, olya mintha teljesen ki lenne száradva, pikkelyes, és szét van repedezve, sebes, hiába kenem bőrpuhító krémekkel.
Mi lehet a probléma?

Terhességem során az egyik laboreredmény azt állapította meg, hogy a baba anti-a és anti-e ellenanyagot termel. Szüléskor mindkettőnktől kellett volna vért venni ennek ellenőrzé...

Szeretném kérdezni, hogy hány napig tart a betegség? Az én kisfiam már 10. napja benne van. Igaz már hányni nem hányt kb. 5-6 napja, de még mindig hasmenése van és egész világo...

Kislányomnak egy ideje csak 2-3 naponta van széklete és akkor hasmenés jellegű, híg állagú. Akkor volt ilyen híg széklete utoljára, amikor még csak anyatejet kapott. 6 hónapos k...

2008. november 9-én születtek ikerbabáim 35-36. hétre. Lányom 6/9-es Apgarral (2200 gr-mal), 4 napig volt PIC osztályon vércukorproblémák, magas fehérvérsejt-szám miatt, ill. a h...

A 3 éves kislányom ágya pont úgy fekszik, hogy a konnektor pont ott van az ágya mellett. Igaz, hogy nem piszkálja, mert tudja, hogy nem szabad, de okozhat nála ez valami problémát?<...

Szeretném kérdezni, hogy normális az, ha az ember naponta párszor tüsszög, és be van száradva az orra?

2,5 éves a kisfiam, a bőrt a nemi szervén ebben a korra meddig kellene tudni felhúzni? Én a makkon még fel tudom, de tovább nem. Mostanában kissé pirosnak találom a környékét, e...

Gyermekem 3,5 éves. Vasárnap este 38,7 volt a láza, kúp formájában adtam lázcsillapítót neki ezután nem volt hétfőn, kedden láza, de kedden délután étvágytalan lett és hán...

A 3,5 hónapos kisbabám eddig szopott, pótlást kapott cumisüvegből. 4 napja már nincs tejem, így a felírt BEBA HA R tápszert kapja (mert bukik), viszont minden etetéskor hátrafesz...

Lányom 12 éves elmúlt, 1 éve menstruál, arról érdeklődnék, hogy mitől lehet az, hogy néhány napja vizelettartási problémája van, vagyis éppen hogy odaér időben a WC-re, de ...

Két napja este a fürdetésnél a kisfiunkon - 2,5 éves - pattanás-szertű pirosas búbokat vettünk észre a mellkasa jobb oldalán. Ahogy a kezünket simítottuk a testén, rücskös fe...

Kisfiam március 6-án lesz 5 hónapos. Születése utáni 2 hétben naponta 2x, ezután pedig 8-10 naponta volt széklete. Eleinte nem is okozott semmi problémát, csupán kicsit fájt a h...

Fiam 15 éves, kiegyensúlyozott, jókedvű, jó tanuló. Este 9 órától reggel fél hétig alszik, mégis az osztályfőnöke szerint, nagyon fáradékony, álmos. Hirtelen nagyon megnőt...

4 hónapos gyermekem háromóránként felébred éjszaka, csak akkor alszik vissza, ha megszoptatom. Ez baj, vagy már nem kellene többet aludnia ébredés nélkül éjszaka?

2 hete észrevettem, hogy viszket a fejbőröm, és hogy a homlok és a hajtőnél folyton vakarom. Megnéztem a tükörben, és kis fejbőrdarabkák potyognak, illetve egy-két helyen piros...

Normális a napi 2-3 széklet egy 6 éves gyereknél? Nem hasmenés, normális széklet ürül, de napi több alkalommal. Néha alhasi fájdalomra panaszkodik. Mi a teendő?
Köszönöm v...

Foltokban látással kezdődik. Amikor ez elmúlik, erős homloktáji fejfájás jelentkezik hányingerrel az ujjvégek zsibbadásával. Majd mély álomszerű állapotba kerül, és nincs ...

2,5 éves kislánynak, legalább 4 hónapja hüvelygyulladása van. Közösségbe nem jár. Tejsavas lemosót írt az orvos, ill. cyloxan cseppeket. Nem használt, csak némileg enyhítette ...

Szeretném a segítségét és tanácsát kérni. Kisfiam 9 hónapos, most vettek észre nála veleszületett fitymaszűkületet.
Az Ön segítségét szeretném kérni, itthoni kezelés ...

Lányom 19 hónapos. A problémánk az, hogy nincs olyan éjszaka, amit végigaludna. Nem mindig ébred fel, néha csak keservesen sír, amíg fel nem ébresztem. Hiába vannak boldog, nevet...

8 hónapos kislányomnál rühöt diagnosztizáltak 1,5 hete. A diagnózisnak megfelelően kezeltük a gyermeket és magunkat is. El is múltak a hólyagocskák. Most viszont a fejbőrén je...

2,5 éves kislányom nem akar székletet produkálni. Próbálkoztam már glicerines kúppal, illetve a hőmérőzéssel is. Sajnos az utóbbi alkalommal már ez sem segített. Vajon agyi, v...

Van egy 9 hónapos kislányom, napok óta magas láza van. Nem bírjuk lenyomni sehogy. Kúpot kap minden 6 órában, kombináljuk Nurofen sziruppal. Egyébként Antipyreticum Pro Infante k...

Foltos bőrpír jelenik meg fél éves gyermekünkön evések után. A gyermek bármit fogyaszt, akár gyümölcsöt is, a foltok az arcán, a nyakán, a mellén megjelennek és 2 óra múlv...

Húgom kisfiának csontvelőgyulladása van, még a csontok is gyulladásban vannak. Szeretném megkérdezni, hogy ezt ki lehet gyógyítani, vagy meg fog gyógyulni belőle?
Szeretném, ...

Kisfiam 2,5 éves, a fejbőrén koszmószerű sárgás réteg alakult ki a hajtövében közvetlenül. Amikor tisztítani próbáltam, a szokott módon (mert csecsemő korában sokszor előf...

Kislányom 13 éves, asztmás, naponta Alvesco sprayt és Xyzalt kap. Mivel hamarosan számíthatunk az influenzára és a velejáró magas lázra Nurofent vettem neki. (A Rubophen mellé, h...

Február 6-án lesz 3 hónapos a kisfiam, kérdésem a mozgásfejlődésével kapcsolatos. Még nem kezdett el nyúlni a játékokért, de szereti nézegetni őket. Ugyanakkor fürdés közb...

5 éves kisfiam napi gyakorisággal csuklik, a mai napon 6x. Folyadékivására megszűnik. Jelenleg hiánybetegségek (anaemia, lisztérzékenység, tej-, tojás-, szójaallergia) irányáb...

Az én kisfiam 16 éves lesz, egy évvel ezelőtt jelentkeztek utoljára nála a nyelvén ezek a térképszerű foltok. Szeretném megtudni, hogy mi okozhatta? Igaz, ezek a tünetek már óv...

4 hónapos kislányomon észrevettem, hogy a hónaljában izzad, a ruháján vettem észre tegnap, és ma is. Mikor szoptatom akkor a homlokán, illetve a halántékánál szokott verejtéke...

Lassan 6 éves kisfiam egy hete beteg. Láza nem volt, múlt szombat éjjel hányt, egész éjjel. Reggelre semmi baja nem volt. Hétfőn tünetmentes volt, de diétáztattam, és itthon tar...

3,5 éves kislányom csecsemő kora óta nem alszik éjjel sem nappal. Talán csak 3-4 órát, de azt is 30 percekben. Kipróbáltunk már mindent, amit lehet, de semmi nem segít. Sajnos a ...

Nemrég tudatosult bennünk, hogy a második osztályos kisfiunk hiperaktív. Tanácstalanok vagyunk, hogyan, mit csináljunk, hogyan változtathatnánk meg a kis életét, életünket? A k...

Van egy 3 hónapos babánk, akinél 1 hónaposan subependymalis cystat találtak a jobb oldalkamra plexusában. UH lelet: Az agyi középvonali képletek norm. helyzetűek. Norm. tág, szimm...

2 kisfiam mindkét combján és popsiján sötét szőrszálak nőttek. Egy hónapja vettem észre. A gyerekorvos tanácstalan, azt mondja, várjunk. Fiamat még szoptattam, most hagytuk abb...

5 éves kisfiam egy ideje gyakrabban ürít vizeletet. Van, amikor rendes időközönként, van, amikor 5-10 perc letelte után ismét úgy érzi, és próbálkozik - néha jön 1-2 csepp, n...

6 éves fiúgyermekem 2 hete gyakran üríti vizeletét. Egy hete a háziorvos vizeletvizsgálatkor kis gennyet talált napi 2x6 ml Sumetrolimot írt fel. Változás semmi a vizeletürítés...

Kislányom 6 hónapos, 1,5-2 hónapos volt, amikor először elvittük a háziorvoshoz, hogy szörcsög az orra, de semmi egyéb panasza nem volt (láz, étvágytalanság), de hiába próbá...

Azt szeretném megtudni, hogy a skarlátnál egy heti otthon maradás után mehet a gyerek iskolába? Miután persze beszedte az antibiotikumot.
A testvérnek sem kell otthon maradni, min...

A következő esettel kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani Önnel.
Kisfiunk 2008. december 23-án belázasodott. Bár magas láza nem volt (folyamatosan 38,5) a megbetegedésé...

Olvastam egy cikket az Ön írásai közül - "Gombafertőzés: kezeljük magunk, vagy mutassuk meg orvosnak?" címmel (2008. 10. 17.).
Most 25 éves vagyok, és 10 éve vannak visszatér...

A gyerek 10 hónapos. Két napja lázas volt, lázcsillapítóként Germicid kúpot és C-vitamint kapott. Mára a teste egész felületén 1 forintos nagyságú piros foltok tűntek elő. E...

Fiam, aki már 14 éves, annak ellenére nem tud elaludni hajnalig, hogyha időben lefekszik, és mindent lekapcsolunk, kikapcsolunk.
Háziorvosunk felírta neki a Sedatifet, de sajnos ne...

7 és 2,5 éves gyermekemnek miért van minden egyes felébredés után rettentő szájszaga?
Válaszát előre is köszönöm!

Sokat olvastam a Q10-ről. Általában 30 év felett ajánlják. Egy ismerősöm adja a 8 éves gyerekének, mert versenyszerűen sportol, és korához képest nehéz fizikai terhelésnek va...

5 éves kisfiamnak többnyire csak fürdés után lehet tapintani mindkét heréjét. Ez normális ebben a korban? A tanácsadáson azt javasolták, hogy nézessük meg sebésszel. Mi erről...

Kislányom ősszel volt 8 éves. Most egy hete felfedeztük, hogy csomószerűen meg van keményedve az egyik mellbimbója bőre alatt valami. Akkora, mint egy babszem. Néha kisebb, csak bo...

Kislányom 4,5 éves, sokszor égető, csípő érzést tapasztal a pisilőjében belül. Többször előfordult ez. Próbáltam neki alaposabban kimosni, és persze tanítottam azt is, hogy...

5 éves kisfiam most 2. éve jár óvodába. Idén figyeltünk fel arra, hogy amikor megfázik, sok váladékot kell kiszívni az orrából (mert fújja ugyan, de nem elég erősen), de olya...

Terhességem 31. hetében az ultrahangos felvételek tágas vékonybeleket és vastagbelet (ez utóbbi 270 mm hosszon 10 mm vastagság) ábrázoltak. A szonográfus, valamint vizsgáló orvo...

Kisfiam 1 hét múlva 7 hónapos, aggaszt, hogy még mindig nem fordul a hasára, illetve vissza. Doktornőnk kérdésemre már másodszor is azt a választ adta, hogy gyakoroljak vele napon...

Ezt a szert - Melatonin - adhatom 11 éves autista fiamnak alvásproblémákra?
Ha igen, mekkora adagban?
Köszönettel!

9 hónapos a kisfiunk. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy ebben a korban kell, vagy nem bármi mást tenni a fitymával a szokásos fürdetésen kívül. A régi védőnőnk...

5 éves lányomnak bakteriális torokgyulladása van. A gyermekorvos 3-szor 1 Maripen extrát írt fel. Nem fáj a kicsi torka, csak piros, és tele van a bőre apró pontszerű kiüttésekk...

Gyermekünk 08. 08. 28-án született. Teljesen egészségesen jöttünk ki a kórházból, 3 napot voltunk bent.
Most 3 hónapos, és a doktornő szerint tornáztatni kell, illetve ő to...

6 éves fiam fitymája alatt képződő "túró" lemosásának egy könnyebb, járhatóbb módja felől érdeklődöm, mert a mindennapi zuhanyozás során vízzel nem jön le, a szappan cs...

Azt szeretném kérdezni, hogy 8 éves gyermekem Norditropin symplex injekciót kap. Nagyon gyenge tanuló, okozhatja a betegsége, hogy nehezen érti meg az anyagot?
Amúgy Turner-szidr...

Kisfiam születésétől tápszerrel táplált csecsemő, hiszen nem volt tejem. 5 hónapot ahogy betöltötte, mivel láttam már rajta, hogy nem szívesen fogadja el a tejet, elkezdtem a s...

4 éves kislányom torokgyulladásra és nyaki pajzsmirigyduzzanatára először Sumetrolim szirupot szedett. Mivel a tünetek 1 nap múlva újra jelentkeztek Ospamoxot írt fel neki a házi...

Egy 4 éves kisfiam van, akinek bélgyulladása van. A vastagbélben egy 10 cm-es minimális gyulladást találtak és a patkóbélben a nyálkahártya felületi szinten sértett kis erózi...

Gyermekem (17 éves) igen erős viszkető érzést észlelt a végbélnyílása környékén, és székletében is megfigyelhető volt a fehéres csíkok és pöttyök. Elment a háziorvosá...

Miért van az, hogy egy 7 hónapos baba sűrűn fülhurut-betegségben szenved?
Válaszát nagyon várom! Előre is köszönöm!

10 és 7 évesek a gyermekeim, mindkettőjüknél 3 hónapja reflux betegséget állapítottak meg. Eleinte próbáltam az étrendjük módosításával javítani a savvisszaáramláson, de ...

Ha egy csecsemőnek megnyomják a kutacsát annyira, hogy az ártott volna neki, mik a tünetei?
Most nézték meg a baba szemét, és a háziorvos megfogta a fejét, utána bukott/hányt...

4 éves kisfiam étvágytalanságban szenved, főleg a főtt ételekkel szemben és még ehhez társul láz, folyamatos hányinger, öklendezés az ételek láttán, hányás.
Ezen tüne...

8,5 éves kislányom még a mai napig is nagyon sűrűn ágyba vizel. Kisebb-nagyobb szünetekkel (1 hét - 2 hónap) szinte napi rendszerességgel megtörténik. Ébresztem 1-2 órával ela...

Kislányom a 27. hétre született 680 grammal. Most volt 1 éves, szerencsére eddig minden rendben van vele, a mozgásfejlődése is (járunk fejlődésneurológiára), szeme is, értelmil...

4 hónapos kisbabámnál észrevettük, hogy pár másodpercig remeg a lába. Ez heti 2-3 alkalommal fordul elő.
Mi a véleménye, mi lehet a probléma? Egyébként nagyon eleven mozgá...

4,5 éves unokaöcsémet 4 hétig Moldamin injekcióval kezelték, az ASLO értéke 2000 fölött van még most is. Mivel lehetne helyesíteni ezt a fájdalmas injekciót, mert az itteni - E...

1 hete vettem észre kisfiamnál, aki 4,5 éves, hogy nem a régi jókedvű, vidám kisfiú. Ez még nem ad okot aggodalomra, mert a felnőttek sem jókedvűek állandóan. De ha beszélek h...

Egy kétségbeesett anyuka vagyok. Egy 4 hónapos kisfiam van, akivel rendszeresen járunk agyi UH-ra. Csupán azért, mert a fej körfogata 2 hónap alatt nőtt 6 cm-t. Kérette a gyermekor...

Van egy 22 hónapos kislányom, aki nem beszél. Semmi értelmeset nem mond, de a maga nyelvén egyfolytában magyaráz, és mutogat is mellé. Még egy pár hónapja, ha éhes volt, mondott...

Egyik ismerősöm 2 éves gyermekének születése óta nincs széklete (csak gyógyszeres segítséggel). Voltak vele a szombathelyi kórházban, ahol megvizsgálták, eredményei negatíva...

A kisfiamnak, aki 9 hónapos, 2 napja megy a hasa, de semmi más tünet nincs. Most jön elöl a két foga. Az étvágya nagyon jó. A foga miatt megy a hasa?
Köszönöm szépen!

A kislányom 6 éves, óvodába jár. A végbélnyílása körül rózsaszínű a bőr. Fürdés után be akartam testápolóval kenni, de nem engedi. Ritkán előfordul, hogy viszketésre p...

21 hónapos lányom gondozónője a bölcsődében azt írta az üzenő füzetbe, hogy agyagszínű széklete volt.
Azonnal keressem fel a háziorvosunkat? Esetleg mástól is lehet vilá...

11 éves lányom az utóbbi egy hétben mindennap úgy jött haza az iskolából, hogy széklet volt a bugyijában. Azt mondja, hogy nem megy el az iskolában, mert annyira undorító a WC, ...

Nagyon szeretném megvásárolni a szakértő orvos által javasolt, napjainkban elérhető optimális, leggyorsabb, legpontosabb lázmérőt. Szívesen megfizetném, ha nem kellene kivárni...

3 éves kisfiamnak esténként, és éjjel sokszor fáj a lába. A védőnő azt mondta, hogy hirtelen nő, ezért fáj.
Van erre valami kenőcs, amivel csillapítani tudnánk a fájdalm...

Mit csináljak, mit használjak ahhoz, hogy gyermekeimnek a fején végleg kiirtsam a fejtetveket? Nem kóros, de mióta a legkisebb hazahozta az oviból ez év elején, azóta folyamatosan ...

11 hónapos kislányomnál már több hónapja 1 harántujjnyival nagyobb májnagyobbodást vettek észre. Voltunk vérvételen, de a máj- és vesefunkciója tökéletesen rendben van, ninc...

Kisfiunk most 22 hónapos, már hónapok óta forgolódik éjszakánként, megnyugtatásául valamelyikünk mindig melléfekszik, biztonságot nyújt, amikor felébred. Ez mindig éjjel 2-3 ...

Mikortól tanácsos tehéntejet adni a kisgyereknek tisztán? Másfél éves korban adhatjuk már? Van orvos, aki azt mondja, csak inkább kétéves kortól. Idáig azt mondták, hogy 1 éve...

Kisfiamnál 4 éve fehérjevesztő enteropatia betegséget állapítottak meg. Ismeretlen az oka az igen alacsony albuminnak (30), bármely betegség hasmenéssel párosul. Súlyosan ödém...

Kislányom 16 hónapos, tegnap játék közben belenyúlt a szemébe. Sírt utána, de aztán megnyugodott. Ma vettem csak észre, hogy piros a szeme azon a részen. Nem piszkálja, nem tűn...

5 hónapos kislányom kedden kapott védőoltást (mindkét combjába). Szerdára a baloldalin kis folt lett, csütörtökön vettem észre, hogy meg is keményedett. Gondoltam, ha szétmass...

A keresztfiam a születés után nagyon hosszú ideig sárga volt. Itt, ahol lakunk (Ajka), azt mondták nincs semmi baj, viszont a gyermek napról-napra rosszabbul lett. Pestre vittük, ott...

Kisfiam jelenleg 1 éves. 4 hónapos korában, amikor elkezdtük a gyümölcsöket, atópiás bőrkiütései lettek. Háziorvosunk elküldött minket ételallergia vizsgálatra, ahová 10 h...

2 éves kislányom vizeletében magas vesehomok ürítést diagnosztizáltak. Laboreredményén a következő mutatók vannak:
UKRE: 0,8 mmol/l
MALB: 9 mg/l
UCA: 1,4 mmol/l
CAKR...

Van egy 18 hónapos kisfiam, akinél az elmúlt hónapban mindkét felső comb résznél (ahova a kötelező oltásokat kapja) szőrösödés kezdődött. Mindkét oldalon 10-20 szál.
Ö...

Kisfiam 5 hetes. Korábban naponta többször is volt széklete, de 2 hete naponta egyszer, de csak nagy erőlködések után. Széklete híg, nagymennyiségű. Csak anyatejjel táplált. In...

Véres folt van a 2,5 hónapos kisfiam pelenkáján. Mi lehet ez? Hova fordulhatok? Úgy néz ki, hogy a vizelettel van kapcsolatban.

11 éves kislányomnak borsószem nagyságú csomó van a jobb mellbimbója alatt, ami jól kitapintható, és fájdalmas (nem menstruál).
Ma este mutatta meg, leghamarabb holnap után t...

Kisfiam 4 éves, a problémánk egy ideje fennáll. Nem tudom, hogy minek a hatására, eleinte nem szólt, hogy kakilnia kell. Sajnos belekerültünk egy olyan körforgásba, hogy most már...

Kisfiam 10 éves. Prader Willi szindrómás, vízfejű. Már 2 éve fáj a nyaka, és nem tudták kideríteni, hogy mitől. A shuntre gyanakodtak, de az jól működik.
Lehet, hogy a nagy...

Kislányom 7 hetes, eddig anyatejes volt, viszont múlthéten egyik nap egyáltalán nem volt tejem, tápszert kellett neki adni, és utána is még 3 napig pótolni kellett a tejet, mert m...

Egy éves kisfiam vWF 268%, VIII faktora 2,0j. Ez mit jelent? Eddig csak csökkent értékekről olvastam. Többször hányt vért, voltak véres székletei. Mire számíthatunk?

16 éves fiam kissé elhízott. Most már zavarja a túlsúly, fogyókúrázni kezdett. Azt hallottam, hogy a fiúknál az emlő a fogyás után is telt, lányos maradhat, és még ilyenkor ...

7 éves kisgyereknél, ha éjszakára többet iszik és nem ébred fel, hogy ki kell menni vécére, milyen problémákat vethet fel?
Ha meleg van, sokat iszik, ami jó, és természetes ...

Azt szeretném tudni, hogy egy 1,5 éves kisgyereknél mi az a határ, amikor nem jön meg az étvágy, és tenni kell valamit. Ha nincs más tünete csak napi egyszeri hasmenés, és nem es...

Az lenne a kérdésem, hogy ha egy kisgyerek iskolakezdés előtt még nem mondd minden betűt tisztán (talán 5-6 betűt érint) problémát jelent-e majd a tanulásban, annak ellenére, h...

Zöldet hányt a pici, azt mondták, hogy epét hányt. Nem tudom, de nekem egy kicsit hihetetlen. Nyolc napos újszülött hányhat epét?
Előre is köszönöm válaszát!

Fiam 8 éves múlt. Semmit sem eszik meg, semmilyen főtt ételt. Nem étvágytalan, mert vajas kenyérből sokat eszik. Sajnos ez az egyetlen, amit megeszik. 1,5 évesen tejallergiás lett,...

Hogyha egy 14 éves fiúnak hátul, baloldalt szúró fájdalomérzete van, mit jelent? Mi a véralvadás tünete? Az értékhez képest melyik referenciaérték a jó, a kicsi vagy a nagy?

Mi a teendőnk akkor, ha a 8 éves kisfiam hímvesszőjén a makk peremének egyharmadára a fityma le van tapadva. Gyulladása soha nem volt. A fitymáját hátra tudja húzni. Már többsz...

Az öcsém, aki 8 éves, korához képest kicsit túlsúlyos. Nem vészesen, mert az iskolába látogató ellenőrző orvosok nem mondtak semmit eddig, de én aggódom érte. A hasa gyűrőd...

Van egy 6 éves kisfiam, az élete során sajnos számos tüdőgyulladáson esett át. Az elmúlt 5 hónapban is havonta volt. Tünetei a következők: köhögés, fejfájás, ritkán láz.<...

14 éves lányom obes, és elindultunk egyfajta kivizsgáláson, endokrinológián is jártunk ahonnan a laboreredmények szerint, magas a TSH-ja, valamint az inzulin érték is magas. Idők...

Terhességem 35. hetében vették észre, hogy a kislányom jobboldali petefészkében elváltozás van, de akkor még nem tudták, mi az. Megszültem, és 4 naposan elvitték műteni a kisl...

Segítségét szeretném kérni, tíz hónapos kisfiam két hónapja salmonellás. A kórházban antibiotikumos kezelést kaptunk, azóta is pozitív minden székleteredményünk. Azóta sem...

Kisfiam 4 éves, nagyon mozgékony, jól fejlett, kisfiú. Pár napja összefüggéstelenül, napjába többször is, de naponta jelzi felém, hogy fáj a cicije. Ha megkérdezzük, hogy hol...

Kislányom szeptemberben lesz 3 éves. Veleszületett izomgyengesége van, central core myopathia diagnózist állítottak fel. Ami miatt azonban írok, aggaszt, hogy kislányom gyakran pisz...

Szeretném megtudni, hogy mi áll annak a hátterében, ha egy gyerek az orrában turkál, és utána megeszi az orrváladékát? Csak rossz szokás, vagy valami betegség? Hogyan lehet err...

16 éves fiú vagyok, van egy elég nagy problémám, de nem mentem orvoshoz, mert nem hiszem, hogy gyógyszerrel lehet kezelni. Szóval, az a bajom, hogy mindig melegem van, télen is folyt...

9 éves kislányom nyakán, jobboldalon, középen egy borsószemnyi nagyságú csomót fedeztem fel, 1 hónapja. Nem fáj neki. Amikor felfedeztük, kicsit piros volt, azt hittük, el fog m...

Háziorvos helyettestől kaptam kórházi bennfekvési beutalót magas vérnyomásom miatt. Itthon nem magas a vérnyomásom. Megtehetem azt, hogy nem fekszek be, attól még a háziorvosnak...

Érdeklődni szeretnék, hogy egy szoptatós anyuka, miért nem szedhet gyulladáscsökkentőt? Mit okoz a babánál, ha valaki szed antibiotikumot, vagy gyulladáscsökkentőt?
Köszöne...

3,5 éves kisfiam az utóbbi 2-3 hónapban már másodszor szenved lázzal járó hasmenésben. A széklet vizes jellegű, sárgás-barnás. A láza nem annyira magas (38-39 fok körüli), ...

Lányom 3 éves múlt áprilisban. Nagyon nehezen van széklete, 3-4 naponta van neki, de volt már úgyis, hogy csak 6 nap után volt, de akkor picit véres is lett. Gondolom, berepedt a v...

6 éves kisfiamnak 2-3 hete az óvodában alvás után a fehérneműje vizes (teljesen átázott még, a nadrágja is), és kicsit székletcsíkos volt. 2,5 éves kora óta nem kakil be.
...

Kislányom 15 hónapos. A kötelező oltásokon kívül megkapta a Meningococcus elleni vakcinát 5, illetve 7 hónapos korban. Kérésemre a Pneumococcus elleni oltást is megkapta, 1 éves...

A legkisebb fiam 12 éves lesz az idén. Annak ellenére, hogy egész télen, és most is, adom neki a Béres cseppet, nagyon sokat volt beteg. Állandóan a torka (garat, nem tüszős mandu...

Barátnőm 4 napos kisfiánál vesenagyobbodást, és egy harmadik mellbimbót találtak. Az orvosok elég szűkszavúan nyilatkoznak.
Arra szeretnék választ kapni, hogy mi lehet az ok,...

5 éves kislányomnak gyermek-urológus szerint atípusos szűzhártyája van! Később milyen problémákat okozhat ez neki? Kell műteni? Ha igen, mikor érdemes?
Köszönöm válaszát...

Gyermekem 3950 grammal, 54 cm-rel született, jelenleg 9 hónaposan 78 cm, és 11350 gramm. 4 hónapos korától sajnos csak tápszert kap (Nutrilon AR - sokat bukott). Naponta 4-szer eszik,...

Az unokámra jellemző tünetek (2 éves) gyarapodási zavar, enyhén puffadt has, zsíros széklet ürítése, az átlagosnál lényegesen többet eszik, izomzata mégis fejletlen, súlya n...

Kislányom 2 hónapos. A vizeletében coli baktérium volt. Csiraszám 10"3. Szeretném megtudni, hogy ez mit jelent.

Szeretném megkérdezni, hogy a négy és fél hónapos kislányom most 5 kg és 30 dkg nem szedett fel keveset, ha 3 kg-mal született? 3 hónapig szopott, most tápszeren van. Vér-, vizel...

9 éves kislányom, ha játszom vele és nevettetem - esetleg csiklandozom - hajlamos a bepisilésre. Nem élek velük, így amikor elhozom, akkor rögtön csomagol az anyja néhány alsóne...

10 hónapos kisfiam pár hete egyre többet iszik éjjel, 2,5 dl, de ezt 5-6 alkalommal. Szinte óránként fent van. Sír, ha nem adok inni. Nincs meleg, ahol alszunk, napközben eszik rend...

10 éves kisfiam 3 hete savtúltengésben szenved, étkezés után hányingertől szenved, és majdnem minden étkezés után hány is. A napokban (03. 13-án) voltunk kivizsgáláson gasztr...

Kislányom 4 hónapos, nyugodt, jó alvó csecsemő. Etetés közben egyre gyakrabban remeg be hol az egyik, hol a másik lábacskája. A remegés csupán néhány másodpercig tart, mégis ...

Nekem nagyon fontos ez a válasz! A kisfiam 9 éves, hetek óta nem járunk iskolába, keresik a gócot, mert nagyon magas volt az AST 2454 eredménye. Mindkét kezén a kisujja kifli alakú...

Kislányom 15 hónapos, születése óta elég nehezen van széklete, ha négy napig nincs, akkor Glicerines kúpot adok neki. Volt egy pár hónap, amikor ezzel nem volt probléma, de most ...

Kilencedik éves kislányomnak mindkét mellében egy kis csomó van, ami fájdalmas is. Orvos nem látta, két napja fedezte fel.
Mi a véleménye, lehet, hogy máris serdül, vagy valam...

Kisfiam, első gyermekünk, 5 hetes, 2900 gr-mal és 47 cm-rel született, 10 nappal a kiírt idő előtt. Csak szopik, van elég tejem. Kb. egy órán át eszik, sokallom ezt az időt. Ráa...

A gyermek 12 hónapos korban balkezét és ballábát nem mozgatja, erőteljesen a fejét nem tartja. Az orvos hypotóniát diagnosztizált. Mi a teendő? Mire számíthatunk a gyerek fejlő...

A 6 hónapos kisfiamat elvittem ezelőtt 1 hónappal egy gasztroenterológiai szakklinikára, mivel a családban tejfehérje allergiára való hajlam van, széklet bűzös zöld volt, tele n...

Kisfiam 1 éves anyatejes baba, még most is szopik. A problémám az, hogy 8-10 hónaposan bronchitise volt. 11 hónaposan azt mondta a háziorvos, hogy tüdőgyulladása van, mert pattogó...

8 éves kislányom az utóbbi 2-3 hétben gyakran panaszkodik gyomorfájásra, enyhe hányingerre. Elvittem a gyermekorvoshoz, mert első alkalommal náthás is volt. Sumetrolimot, Nurofent ...

HbsAg hordozó vagyok, gyermekem megkapta a szükséges Engerix oltásokat. Hamarosan szűrésre kell mennünk. Mennyi az esélye, hogy nem alakult ki nála a védelem?
Válaszát előre ...

Kislányunk 5 napos, hason szeret aludni a legjobban. Sokat olvastam és hallottam a SIDS-ről melynél kockázati tényező a hason fekvés.
Ön szerint, mit tegyünk, vagy mi a vélemé...

4 éves kisfiamnál kékes-sárgás foltot vettem észre a szem és orr közötti bőrön, nem fájdalmas és nem is zavarja. Mindkét szeménél egyszerre jelent meg. Mi lehet?
Előre is...

Külföldön élek és külföldön szültem meg a kislányomat is. Nem látják el gyermekem, mert hiányoznak a papírok (folyamatosan szerezzük be azokat), ezért nem kapta meg a kislán...

A lurkó 5 éves múlt, oviba jár (már amikor nem beteg), középsős. A tünetek általában egyformák: köhögés, eleinte kicsit ugató, majd hurutos, 1-2 napig kisebb láz max. 38,8 f...

Fiam 17 éves lesz áprilisban. Sajnos már 4. napja fejfájás gyötri, de nem egész napos, hanem hullámszerűen tör rá.
Kérem, segítsen, mit tegyek? Pénteken kezdődött 02. 29-...

2 éves kisfiamnak két napja csíp a vizelete. Most ott tartunk, hogy visszatartja, mert annyira fáj neki, hogy fejhangon üvölt szegényke minden pisilésnél. Voltunk ügyeleten, ott az...

Gyermekem 5 hónapos. Két hónapja CMV fertőzést állapítottak meg nála. A vizeletben jelentős mennyiségben található, a szérum vizsgálat 580 kópia/ml vírusszámot igazolt. A ko...

5 éves kislányom nyelvén néhány napja megjelent két fehér, fonalszerű kinövés. Elmondása szerint, nem okoz fájdalmat, ő maga észre sem vette. A nyelvháton, középtájon talá...

Kislányom holnap lesz nyolc hetes. Elolvastam a honlapon, hogy melyik hónapban milyen fejlődés várható. Kicsit megrökönyödtem, hiszen lányom már három hetes korában megtartotta ...

Egy hetes lányomnál pelenkázás közben a nemi szervnél enyhe vérzést, véres váladékot találtunk. Az anyósom véleménye szerint, ez azért lehetséges, mert női hormonok kerüln...

Egy hetes lányomnál pelenkázás közben a nemi szervnél enyhe vérzést, véres váladékot találtunk. Az anyósom véleménye szerint, ez azért lehetséges, mert női hormonok kerüln...

Unokám 10 éves, negyedikes, intenzíven sportol, hokizik. Étkezésnél válogatós.
Kérném tanácsát vitaminszükségleteinek kielégítése érdekében.
Köszönettel!

Kóros-e, ha 4 hónapos kisbabámnak születése óta kissé kékes a szemfehérjéje? A gyerekorvos szerint, nem kékes, de ha erős fény felé fordítom a gyereket, én egy picit kékesne...

4 hónapos kisfiamat tápszerrel etetem. Azt ajánlják, hogy kezdjem el a szilárd ételek bevezetését nála. Az anyatejjel táplált csecsemőknél viszont elég, ha 6 hónapig csak anya...

A kislányom 19 hónapos, az a problémánk, hogy éjjel van fent, és nappal alszik. Születésekor ileus sztómás lett, 3 hónapig kórházban volt, már ott is teljesen összevissza alud...

4 hónapos unokám arcán 1 hete halványpiros, érdes tapintású 1 Ft-os nagyságú folt jelent meg, azóta nem múlik el. Mi lehet ez? Mire figyeljünk, hogy semmi baj ne származzon bel...

4 éves kislányom szépen átesett a bárányhimlőn. 6 éves nővére elkapta és már 4 napja 38,5 körül mozog a láza (folyamatos csillapítással) (kiskorában lázgörcs is volt). A ...

Van egy 6 éves kisfiam, és egy 3 éves kislányom. Mind a két gyerekemnek alvási problémái vannak. A 6 éves fiú már kicsi kora óta nem igényel sok alvást. Az oviban, délben egy...

4 hetes terhes vagyok és a 2-3. hétig a következő gyógyszereket szedtem: Lansacid, Betaloc 10 mg, Valeriana.
Az utolsó menstruációm előtt még fogamzásgátlót szedtem: Yadine, ...

23 hónapos jelenleg a kisfiam. Tavalyi évben nyár elején elkapott egy vírusos, hányós, hasmenéses kórt, amiből nehezen gyógyult ki. Eddáig szépen evett, ezután kezdett válogat...

Én egy elkeseredett anyuka vagyok, kisfiam 30. hétre 1990g-mal, 48 cm-rel született. 20 órásan agyvérzése volt (SEH). Most 8 hónapos. 1-2 hónapja erős naplemente tünete van, és j...

Kisfiam 20 hónapos, különböző időközönként rosszullétek jönnek nála elő, nagyokat nyel, elhagyja magát, leveri a víz. Utána van, mikor egyből elalszik. Pár percig tart, de ...

Nekem van egy 2 éves autoimmun hemolitikus anaemiában szenvedő kisfiam. 1 éve beteg, 2-szer voltunk korházban, először januárban, amikor rosszul lett, 24-es hemoglobin szintje volt. ...

7 éves kisfiamnak lassan 3 éve nagyon sokat zsibbad a lába. Legalábbis ő ezt mondja. Általában azt mondja, hogy zsibbad, de fáj inkább. Voltunk többször ortopédián, azt mondták...

A kislányom két éves lesz márciusban. Születése óta többször előfordult, hogy a szeme bedagad, ez általában alvás után szokott jelentkezni.
Kérdésem az lenne, hogy milyen ...

A most 10 hetes fiam, 39. hétre született, 2950 gr-mal. Szoptatni az első napokban egyáltalán nem tudtam, pár nappal később is pótolnom kellett a Milumil tápszerrel. Büfizni nem t...

5 éves kislányomnak 2 napja tüszős mandulagyulladása van. Antibiotikumot kapott rá (Amoxicillint). Az első napi magas láz óta láztalan, de a torkát fájlalja. Nehezen nyel, de ér...

Szeretném megtudni, 7 éves kislánynál mi okozhat alacsony vércukorszintet?

Kisfiam 6 hónapos lesz pár nap múlva, de nem tud még a hasáról a hátára visszafordulni, fordítva már megy. Az arcával, hangjával nem utánoz még minket, egyébként mosolygós, ...

5 hónapos kislányom légcsőgyulladással kezelték. Nyugtalanít, hogy Gentamycin injekciót kapott 4 napon át + Ampicillin injekciót. Leírom az adagokat:
- 2-szer 20 ml Gentamycin,...

Unokám, Donát 2003. augusztus 9-én született elsőként, megelőzve Zalánt. 3 esztendővel ezelőtt a - talán helytelenül írom - neurofibriomatózis gyanújával kezdték vizsgálni,...

Szeretném megkérdezni, hogy egy csecsemőnek milyen páratartalomra van szüksége a szobájában? A fiam 10 hónapos, már régóta köhög, de nincs semmi baja, vizsgálta gyermekorvos f...

A kisfiam 3 éves, 1-1,5 hete, ha nagyvécére kellene mennie keservesen sír, kéri, hogy segítsünk neki kakilni. Nem mer WC-re menni. Addig-addig visszatartja, amíg be nem csusszan a na...

Kisfiam 3,5 és fél éves. Fél éve szobatiszta, kb. azóta van a székeléssel problémája. 3-4 naponta van neki, de az utóbbi hetekben állandóan panaszkodik, hogy székelés után f...

Kislányom 6 hetes, két egymás utáni székletében fél-fél mokkáskanálnyi széklettel egyező színű homokot találtunk. Kézzel megnézve teljes a hasonlóság a homokkal. Törlésk...

2 éves és 10 hónapos kislányom reggel belázasodott, azóta 9:45-kor 38,9; 14:05-kor mért láza pedig 39,3 hónaljban mérve. Panadol szirupot és végbélkúpot adtam neki. Tudni szere...

Van egy 2 éves kisfiam, és kétségbe vagyok esve, nagyon zavar, amit már lassan 1 éve művel. Amikor az ágyába van mindent begyűr a nemi szerve alá, és hason fekve nemi aktust imit...

Hathónapos unokámnál kényszermozgást figyeltünk meg. Nem állandóan, néha, és többnyire feszültség esetén (pl. a hordozóhoz ütögette a fejét).
A kicsivel türelemmel és ...

A pneumococcus elleni védőoltásról szeretném a véleményét. Javasolja 2,5 éves gyereknek a beadását ebben a vírusos időszakban?
Milyen mellékhatásai vannak?

Gyermekem 5 hónapos. Azt szeretném kérdezni, hogy 1300 méterről fel lehet-e őt vinni 2700 méteres magasságba sífelvonóval? Történhet bármi baja a magasságkülönbség miatt?

Jelenleg 10 hónapos kislányomnál felső végtagi hipotóniát állapítottak meg 3 hónapos korában. 2 hónapig jártunk tornára, most még csak kúszik, nem mászik, igaz négykézláb...

A véleményét szeretném kikérni a kisfiammal (egy éves, 10 hónapos) kapcsolatosan. Másfél hónapja két napig volt lázas, a megkezdett antibiotikumos kezelést abbahagytuk, mert tes...

7 éves kisfiamnál 2007 szeptemberében Schonlein Henoch purpurát diagnosztizáltak. Szeptember közepén Campylobacter fertőzést kapott, amit sajnos csak novemberben sikerült diagnoszt...

19 hónapos kislányomnál egy mandulagyulladással kapcsolatos antibiotikum-kúra végetértével háromnapos láz jelentkezett, majd a kiütések elhalványultak, és szinte azonnal újra ...

A barátnőm kisfia 10 éves, állandóan bepisil éjszaka, mindig szorong. Van úgy, hogy azért nem megy iskolába, mert gyomorgörcse van. Már pszichológushoz is jártak, semmi eredmén...

Kislányunk 4 hónapos. Mikortól ajánlatos a pneomnococcus, illetve a meningitis elleni védőoltásokat beadni neki? Egyébként ezek az oltások veszélytelenek? Mármint ezek is tartalm...

5 éves a kislányom, minden hónapban szinte antibiotikummal kezelték, mert megfázásból komplikációt csinált, általában traheobronhitiszt, magas lázzal. Ez decembertől van így, ...

Kisfiam márciusban lesz 3 éves, 2-2,5 éves kora óta beszél, az elmúlt hetekben sokat bővült a szókincse, ám 2 hete dadog, és úgy tűnik egyre jobban. Nem tudom, hogy ez szokvány...

Kislányom 2,5 éves, november közepe óta nem tud kikeveredni az orrfolyásos náthából. Voltunk fül-orr-gégész szakorvosnál, aki megnézte az orrmandulát, torkát, fülét, de semm...

Szeretném megkérdezni, hogy az elkapart bárányhimlő sebét mivel lehet kezelni? Próbálhatom esetleg Aloe verával is?
Köszönöm!

Kislányom most 15 hónapos, és egyik reggelre hasmenése lett, ami nyálkás és rettentően szagos is. Az elmúlt héten lázas volt, a torokgyulladása miatt, de abból már kigyógyult....

2 éves kislányomnak a székletével van gond. 2 hete nagyon kemény széklete volt. Azóta nem megy neki a kakilás, Glicerines kúppal segítek rajta. Rendes széklete van már, de miért...

16 éves fiam Bulgáriában síel, 5. napja konstans szédülésre panaszkodik, étvágya nincs, állandóan fáradt. Napközben síel, társalogni nincs kedve, és az állandó szédülést...

Van egy négy éves kislányom és egy 1 éves kisfiam. Ebben a téli időszakban betegségből betegségbe esnek. A lányom sosem volt igazán nagy evő, de az utóbbi időben szinte annyit...

Kisfiam 1 éves, a nemi szervén nem húzható teljesen hátra a bőr. Mit tegyek?

Van egy 21 hónapos kisfiam. Neki mind a két lábfeje befelé nő, ezért meg kell műteni! Sajnos nem tudok semmit erről a betegségről! Ez a dongaláb? Hogy zajlik egy ilyen műtét?

Kisfiamnak 1 éves kora körül a jobb arcán kis bőrkeményedés keletkezett, ami alatt jobban látszanak az erek, pirosas-lilás árnyalattal. Már 4 hónapja ott van, és nem akar elmúl...

A kislányom 7 éves, óvodás kora óta remeg a keze, írásnál, rajzolásnál, evésnél. Elváltunk, a kapcsolatunk jónak mondható. A kislány apja messze lakik, személyes kapcsolatuk...

Segítségét szeretném kérni abban, hogy a lányom, aki 7 éves múlt, most 1 hónap után újra sápadtnak látom és karikásak a szemei. Szeretném megtudni, mitől lehet ez? Mostanáb...

12 hetes kislányomnak egy hónapja ritkán van széklete. Kezdetben 2-3 naponta volt, de most már egy héten csak egyszer van. Mi lehet a probléma? Egyébként anyatejes baba, szépen fej...

Kisfiam 7 éves, epilepszia hajlamot örökölt édesapjától, 2 éves korában egy kicsit jobban beütötte a fejét és kihozta nála az absence epilepsziát. Nem volt sosem tünetmentes,...

A 4,5 éves jól táplált gyerekem nem gyógyul ki a vírusos megbetegedésből, pedig már több antibiotikum kúrán esett át. Mit tegyek?

Miért lett rezisztens a pneumococcus a penicillinnel szemben?

Kisfiam 5 éves és himlőt kapott ezelőtt 2 hónapja. A himlő után észrevettem, hogy túl sok vizet iszik. Elvittem az orvoshoz vér- és vizeletvizsgálatra. Rögtön beküldtek a kór...

Július 18-án született kisfiam kedden kakilt utoljára. Azóta kétszer Laevolac szirupot (5 ml és utána 10) adtunk neki. Semmi hatása nem volt. Csak anyatejet kap. A védőnő tanács...

Kisfiam bal mellbimbója alatti területen, a bőr alatt, mélyebben fekvő szövetben először egy hete észleltünk gombostűfejnyi, kemény tapintású, érzékeny csomót. Egy hét elte...

Kislányom 16 hónapos, csak pépeset eszik, az is sokszor visszajön neki. Még nem voltunk vizsgálaton, kórházba nem szeretnék feküdni vele. Milyen vizsgálat van, amit el lehet vége...

A 12 éves fiamék elmentek az iskolaorvoshoz, és a gyerekorvos haza küldött egy olyan papírt, hogy a gyermekemnek "Pes planus - háti kyphosis van" (legalábbis ezt tudtam kiolvasni). E...

Kisfiam lassan betölti a 8. évet, és az utóbbi 1 évben egyre többször betegeskedik. Legtöbbször a torkát fájlalja, lázas, orra eldugulva (orrváladék alig), levegőt emiatt alig...

Lányom két hónapos. A hátán, pont a gerincen, echoszegény haemangióma van. MR vizsgálatra fogunk menni 20-án, amit nála, sajnos altatásban végeznek el.
Kérdésem az lenne, ho...

Tanácstalan anyuka vagyok, van egy 12 hónapos kisbabám, akinek sírógörcsei, vagyis dührohamai vannak. Voltam már vele orvoshoz, meg mindenhova elhordtam, de a válasz mindenhol az vo...

2007. 05. 14-én született kisfiam. A születés utáni kisebb nehézségeken túljutva olyan jellegű gondok léptek fel, hogy nem igazán bírok vele. Sokat sír a fogai miatt, de ennek e...

Kislányom 22-én lesz 9 hónapos. Nem vékony, nem dundi. Anyatejet már csak reggel és este kap. Napközben gyümölcsöt, főzeléket (hússal, májjal) és tejpépet kap általában. Sa...

Lányomnak születésekor meghatározták a vércsoportját: B Rh+ lett. Az én vércsoportom A Rh+, férjemé is A Rh+ (szívbillentyűműtéten esett át), a fiamé pedig 0 Rh+, tehát lá...

Kislányom 16 hónapos. 7 hónaposan kórházba került (hányás, hasmenés, hörgőhurut), addig csak szopott. Ott aztán nem lehetett igény szerint szoptatni, meg amúgy is alig szopott....

Kislányomnak magasak a vérében az enzimszámok, májról van szó. Mi lehet az oka?

Kisfiam szeptemberben töltötte az 5 évet. Korábban is volt kemény a széklete, de nem volt vastag. Most 2 hete küszködünk a kakálással, mert nem akar egyszerűen kakálni. Visszata...

A bébim 13 hetes, eddig szopizott és tápszert kapott. Most anyatejet hordok neki lefagyasztva, de mióta ezt adom neki, minden egyes etetés után híg, elég büdös széklete van, pedig...

Ismerősöm gyermekénél skarlátot diagnosztizáltak. Hirtelen fellépő láz, apró kiütések a törzsön és arcon voltak a kezdő tünetek. Ami egy laikus számára meglepő, hogy a to...

Kislányom most 3,5 hónapos. Születése után 2 nappal megállapították, hogy szívzöreje van. Kardiológus is megnézte, és a jelentésben ez áll: norm. tág szívüregek, jó kamraf...

16 éves vagyok, 7. napja benne vagyok ebben a fertőző mononukleózis betegségben. Először tüszős-mandulagyulladásra kezeltek, majd a véreredmény és az ultrahang után megállapí...

3 éves kislányom szeptemberben kezdte az ovit, előtte másfél évig bölcsődés volt, betegségei 4-6 hetente jelentkeztek (nátha, kötőhártya-gyulladás). Óvodában 1 hét eltelte ...

Két (22 hónapos ikrek) fiam van. A kisebbiknél a tél kezdete óta vettem észre, hogy a fülcimpája sárgásabb árnyalatú, illetve egy pár napja a szeme alján is húzódik egy sárg...

Kisbabám jelenleg 2 hónapos. Mióta megszületett rendszeresen beremeg a lába, hol a jobb, hol a bal, Ha megfogom a remegő lábikót, abbamarad a remegés. Nagyon aggaszt minket, hogy mi...

Kérem szíves tájékoztatást a rotavírus elleni két vakcináról, a Rotarixről és a Rotateqről.
Valóban több törzs elleni védettséget ad a Rotateq? Mi a különbség a két v...

A kisbabámnak hat hónapos korától kezdtem fokozatosan bébiételt adni. Mára odáig jutottunk, hogy napközben szinte kizárólag azt eszi, és csak este, illetve hajnalban szopizik. Na...

Kisfiam 8 éves lesz, 5 éves korában az orrmandula kivétele után diagnosztizáltak nála asztmatikus hajlamot (a törökbálinti tüdőklinikán azt mondták, nem asztmás, a Heim Pálba...

Gyermek lázcsillapítása Chinacisalis gyógyszerrel lehetséges? 6 éves a gyermek.

A fiú unokám 2,5 éves, pipiskedve, lábujjhegyen jár. Csak felszólításra teszi le a sarkát is. 3 hónapja jár gyógytornászhoz, heti két alkalommal ortopéd orvosi javaslatra, ere...

3 hetes kislányunknak a bal szeme csipás. Netilmicinnel próbáltuk kezelni (0,3%), de semmi változás. A szemgolyón különösebben nem látszik semmi, csak a csipa zavar. Mivel kezelj...

A lányom immár 16 éves lesz, de 2 éve szinte semmit nem nőtt magasságban. Ő most 1,60 cm. Szülők magassága: apa: 1,82; anya: 1,62 cm. Eléggé el van keseredve, még nőni szeretne...

Kisfiam 2003. február 5-én, a 36. hétre született. Két hetes korában E. coli okozta húgyúti fertőzést állapítottak meg nála. Antibiotikumokat kapott, március 13. óta gyulladá...

A több szem többet lát (tapasztal) elv alapján az alábbi, hét hetes kislányommal kapcsolatos panaszokról szeretnék tájékozódni.
A gyermek gyakorlatilag a kezdetektől tápszer...

9 éves kislányom bal szembogara nagyobb, mint a jobb szembogár. Mi lehet az oka?

Kétéves kislányomnak több mint 1 hete hasmenése van. Naponta 3-4-szer nagyon híg, vízszerű széklet. A hasmenés kezdetétől számított 6-dik napon hányt is 3-szor, de az azóta n...

Fiam 11 éves múlt. A jobb térdkalács alatti részt fájlalja. Testalkatra vékony, nyúlánk fiú.
Kérném segítségét, tanácsát!
Üdvözlettel, egy anyuka Záhonyból.

17 hónapos lányom naponta 1-2 alkalommal kakil, de mindig kemény, sötétszínű a széklete. Azt szeretném megtudni, hogy ez normális-e?
Az utóbbi két nap annyiban változott a do...

Kislányom nyolc hónapos. Esténként minden órában fölkel szopni. Hajnali öttől este tízig fenn van, szinte alig alszik valamit. Állandóan ordít, nincs olyan perc, hogy ne feszít...

Egyéves kislányom vérképének eredményéről szeretném véleményét kérni. Nagyon magas a leukocitaszám - 71,1 százalék, ezen kívül makrocitózis, hipokrómia van megjegyzéské...

9 hónapos unokahúgom miatt aggódom, és reménykedem abban, hogy nem (lesz) hiperaktív.
Állandóan izeg-mozog, egy percet sem tud megülni a fenekén. Etetni sem lehet rendesen, mert...

A lányom 10,5 éves, 1 éve diagnosztizálták nála a pavor nocturnus nevű betegséget. Kérdésem az lenne, hogy van-e gyorsabb kezelési módja, mint az idő? Ha van, mi az? Magyarorsz...

7 hónapos csecsemővel kapcsolatban szeretnék kérdezni, többszöri vérvétel alkalmával magasabb kalciumszintet találtak, amivel senki nem foglalkozott (pld: 2,72 mmol/L), majd egy al...

Három hónapos kislányom vizeletében találtak baktériumot. Szervi elváltozást nem tapasztaltak, tünetei nincsenek. A vizelettenyésztés eredménye még nincs meg, de Zinnat nevű an...

6 hetes kisfiam alsó ajka gyakran remeg. Kezdetben, a kórházban azt gondoltam, fázik, de a mai napig tapasztalom, általában éber állapotában. Azt gondolom, hogy nem fázhat, hiszen ...

Kisfiam 14 éves múlt, magas vérnyomást tapasztaltunk nála (140-160/80-95). Tudom, hogy nagyon izgulós típus. Saját bevallása szerint is izgul vérnyomásmérés közben. Mit lehet t...

Szeretném tudni, mivel kezeljem a 6 hónapos kisfiam szemét, mert születése óta csipásodik, oda gyülemlik a könnye. El lenne dugulva a könnycsatornája? Mi tévő legyek?
Köszö...

Kislányom 6 éves, 107 cm és 15 kg. Debrecenbe hordtam a klinikára, ahol megállapították, hogy a növekedést elősegítő hormon hiányzik a szervezetéből. A doktor egy hormonnövel...

4 éves kisfiam elég gyakran beteg, főként a légúti betegségek viselik meg szinte havi gyakorisággal. Háziorvosunk ilyen esetekben, antibiotikumos kezelésben részesíti őt. A gyer...

Gyermekem perinatalis hypoxiás károsodás talaján kialakult periventricularis leukomalaciának és gliosisnak felel meg. Ha kérhetnék részletes leírást, de mindenesetre magyarul kér...

Kislányomnak visszatérő húgyúti fertőzése van, milyen homeopátiás gyógyszer javasolt szednie? Nem fáj neki, sűrűn pisil. Ajánlott a Phönix Lymphophön szedése?
Tisztelette...

3,5 éves kislányom most kezdte az ovit, nagy örömmel várta, de pár hete ez megváltozott. Hasfájás, sőt hányás lesz az ovi szó hallatán is. Olyan, mintha savtúltengése lenne. ...

1,5 éves kisfiam nyár óta szenved kiütésektől, ami úgy néz ki, mintha megcsípte volna valami. Nagy piros foltok a kezdetekben, majd elkezd nedvezni, és nagyon viszket. Augusztus ó...

Azt szeretném kérdezni, hogy kell-e aggódnunk amiatt, hogy a 12 hetes babánk még nem tartja a fejét? Hason fekve csupán annyit tud, hogy egyik oldalról a másikra átfordítja a fej...

Szlovákiából írok Önnek, egy kicsit el vagyok keseredve. Kislányom most lesz 5 éves, és visszatérő betegsége van, minden hónapban nátha aztán köhögés. Ma voltunk orvosnál, ...

7 éves kisfiam kalciumot ürít a vizeletében, orvosunk szerint elegendő a diéta, de én aggódom. Valóban csak ennyi lenne? 3 hónapja a hangja is állandóan rekedt, pedig nincs megf...

Két gyermekünk van. A nagyobbik 3 éves a kisebbik januárban született. A nagyobbik gyermeknek ez év februárjától folyamatos hőemelkedése van 37,2-től 37,6-ig. Általában 37,4-37...

15 hónapos kisfiamnál vérvételen kiderült, hogy az immunglobulin A a referencia érték alatt van (0,16). Mostanában többször volt magas láza, enyhe panaszok mellett (kismértékű ...

Babám 6 hetes. Nyaka fölött, buksija alján 2 borsónyi csomót vettem észre a bőre alatt! Ez normális?
Válaszát előre is köszönöm!

A címben szereplő baktérium miatt írok Önnek. 2 éves kisfiamnál mutatták ki ezt, miután volt egy csúnya kelése az egyik ujján, amit sajnos fel kellett vágni. A kar más részein...

10 hónapos babámnál mononukleozist állapított meg a doktor néni, vérkép és a tünetek alapján. Antibiotikumot is kapott, mert középfülgyulladása is van. Nagyon nyűgös, bár n...

Kislányom 7 éves, 7 hónaposan egy lázgörcsöt kapott. Azóta változó az állapota. Mindent nehezebben tud csinálni. Középsúlyos értelmileg. A szakértői szerint a kódja F71, R6...

5 hónapos kisfiamnál észrevettük, hogy pisilés előtt időnként felpuffad a fütyije alatt egy nagy gombócban a pisi, ha megnyomom, nagyot pisil és eltűnik a duzzanat. Egyébként s...

Végbéltáji égés, viszketés, 4 éves kisfiú.

3 éves gyermekem nem akar enni. Én már mindent megpróbáltam, de sajnos nem sikerül. A háziorvosunkhoz elvittem ezzel a problémával, ő azt mondta, hogy akaratos, és ezért nem eszi...

16 hónapos fiamnál a tojásfehérjére és tejfehérjére kért allergiavizsgálat eredménye: tejfeh. spec. Ig6 100.6, tojfeh. spec. Ig6 41.8, összes IgE szint 5.2, spec. IgEj1 tojfeh. 0...

A Penicillin, Retardillin injekciókat valóban nem alkalmazzák már a gyógyászatban? 2 és féléves unokámnak torokgyulladása van, 2-3 napja lázas, nehezen, vagy nem fogadja el a gy...

Tudna tájékoztatni, hogy milyen tünetei vannak a laktózérzékenységnek, és milyen teszttel mutatható ki?
4 hónapos kisfiam visszautasítja az anyatejet, heves vonaglás és sír...

Hat hónapos múlt a kisfiam, nincs rendszeresen széklete. Szinte már csak úgy kakil, ha adom neki a Laevolac szirupot, vagy a Glicerines kúpot, hogy ingerelje a székelést. Már kipró...

Kislányom 21 hónapos, még egy éjszakát sem aludt át. Minden este egyedül alszik el, születésétől fogva nem lett álomba ringatva, ezzel nem is lenne gond. Alszik 1-2 órát és on...

Kisfiam 5-én 7 hónapos lesz, több mint 1 hónapja hasmenéssel küszködünk, talán mondhatom, küszködtünk. Én tejallergiára gondoltam, mivel egy időben nagyon sok tejet fogyasztot...

3,5 éves kislányunk mindig nyugtalan alvó volt. Értelmes, okos kislány. Járástanulás idején alsóvégtagi törése miatt gipszrögzítésben volt, ez alatt ráesett egy kisebb mére...

Pici unokám 4 hónapos, egészséges szép. Mindkét szemhéján, különösen a baloldalon nagyon megvastagodott és sötét színű hajszálerek látszanak át. Nem jelent ez problémát,...

A kisfiam 9 hónapos, születése óta csipás az egyik szeme. Voltunk orvosnál, ott kitisztították a szemcsatornát, de így is könnyezik, reggelre leragad. Mit tegyek?

Érdeklődni szeretnék, hogy egy 6 hónapos babának lehet-e adni mézet? Kicsit köhög, és én mézet adtam neki, de a menyem szerint nem lehet adni. Egyúttal meg szeretném kérdezni, ...

Kisfiam egy éve túl van egy csontvelőgyulladáson, aminek következtében négyszer megműtötték. Azóta, ha olyan helyzetben ül, hamarosan elzsibbad a lába. Azt szeretném kérdezni,...

8 éves múlt a fiam, eddig évi 0,5-1 kilót hízott. Most viszont a nyáron már 5 kg-ot és még mindig hízik. Midig jár edzésekre, és úszni is, és igaz, hogy megnőtt az étvágya,...

Kisfiamat előreláthatólag 10-11 hónapos koráig tervezem szoptatni (kistestvért szeretnénk). Addigra a tej és tojás kivételével valamennyi élelmiszert szeretnénk bevezetni.
Az...

Kislányom 37. terhességi hétre született 2100 g-mal, 55 cm-rel az én születési rendellenességeim miatt. Méretei alapján sorvadt csecsemőnek hívják az orvosok. Jelenleg 8 hetesen...

Kisfiam 6 éves, beszéd közben néha összekeveri a mássalhangzókat (s, sz, z, zs), néha nem jutnak eszébe a szavak. Kell aggódnom, orvoshoz fordulnom?
Válaszát előre is köszö...

Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, amelyről sokat lehet olvasni, mégsem találom meg a megfelelő választ. Kisfiam 2 éves. Születése óta figyelem és (ahogy a nagyszülőktől is...

Kisfiam 9 napja kapta meg a 15. hónapos kötelező oltást, ami után 4-5 nappal megjelent az orrfolyás tünete, de ami a nagyobb gond, hogy az oltást követő 6. napon reggelre hatalmas ...

Győrben lakó 6 éves kisfiúnak 1 éve rendszeresen visszatérnek főként a lábizületben jelentkező fájdalmai. Többször vizsgálták kórházban, kezelték a fogait (kihúzták a ro...

4 éves kisfiam állandóan beteg. Legtöbbször orrfolyás, torokgyulladás, köhögés a baja. Oviban elkap mindent. 3 éves koráig volt szoptatva, kissé vékonyka, válogatós, de jól ...

26 hónapos kisfiam fél a kocsiban. Egyszer történt meg, hogy a boltba bementem és a kocsiban hagytam. Lezártam a kocsit. Mire kijöttem ordított. Megijedt volna valakitől? Azt mondta...

A lányom úgy született, hogy nem volt meg az egyik veséje. Járunk szakrendelésre, de nem vagyunk megelégedve a doktornővel, ezért szeretnék egy-két dolgot megkérdezni Öntől.

Az éves laborvizsgálatomra a 6 éves kisfiamat is elvittem, hogy az ő vérképét is megnézessem. Az eredmények nekem aggódásra adnak okot. Több helyen is ki van csillagozva:
- Fe...

Ezúton szeretném megkérdezni azt, hogyan kell tisztítani a baba köldökét, ha már leesett a köldökcsonk, és a seb is teljesen begyógyult?
Válaszát köszönöm!

Kislányom 27 hónapos, kiegyensúlyozott, vidám gyerek. Fél éves korától egyedül alszik el a saját szobájában, 1 éves korától átalussza az éjszakát. Kb. 5 hete elkezdett felk...

Angliában élő magyar származású anyuka vagyok, 2 kisfiam van. Mivel Angliában a védőoltások nem kötelezőek, férjemmel hosszas kutatás, olvasás után úgy döntöttünk, hogy n...

Létezik cukorérzékenység? Nem a tejcukorra gondolok, hanem a háztartásban minden nap használt cukor-változatokra.
Nagymamám szerint az egyik lányának volt ilyen csecsemő korá...

Meg szeretném kérdezni, mi a vérben a galaktóz?

Kérem, segítsenek, már nem tudunk kihez fordulni, a bizonytalanságtól teljesen el vagyunk keseredve! Nagyon kellemetlen ilyen belső problémákat leírni, de végső elkeseredésemben ...

Négy és fél hónapos kisfiamnak az utóbbi időben nagyon ritkán van széklete. Csak anyatejjel táplálom, az én étkezésemben nem történt semmi változás. A közérzete kitűnő, ...

Hogyan fog meggyógyulni 10 hónapos unokám a szalmonella-fertőzésből? Mi lehet az oka, hogy 6 hónapos korától 10 hónapos koráig csak 1 kg a súlynövekedése? Látszólag egészsé...

Van egy 5 hónapos kisfiunk. Dg: Klippel-Trenaunay-Weber szindróma. Veleszületett bal arcfél és fül hypertrophiája van.
Az új tünetek 2 hónapos korától alakultak ki: bal ajak-,...

Mi okozhatja, hogy 7 éves kisfiam széklettartási problémákkal küzd? Például a mai napon reggel is, és délután is előfordult. A reggeli pisilés közben történt, a délutánit ...

Kisfiam 3,5 éves. 2 éves kora óta kruppos. Nagyon könnyen elkap minden felső légúti megbetegedést, ami szinte minden alkalommal kruppos köhögést okoz nála, majd fulladást (hörg...

A kilenc éves kisfiam epilepsziás, alvás közben 80-90 a pulzusszáma, sűrű, gyors légzése van, percenként 24-25 levegővétel, mitől? Terhelésre fokozódik.
Köszönöm!

Előfordulhat, hogy hathetes kisfiúnak övsömör betegsége van? A tünetei megegyeznek az övsömör ismérveivel, mely a gyermek hátán, tenyérnyi, piros folton, hólyagos formában va...

Kérem, mondják meg mi az oka, ha egy 2 éves gyermeknek vashiánya van? Mivel kezelhető? Van olyan betegség, ami emiatt következik be?

7-8 éves gyermeknél hallásra megállapított tüdőgyulladást kórházba kerüléskor meg kell-e röntgenezni? A röntgenfelvétel változtathat a kezelésen?

13 éves fiammal egész nyáron probléma volt. 3 antibiotikum kúrát csináltunk végig. Mellhártyagyulladás és folyamatos torokgyulladás. Közben fájt a mellkasa, a szíve felől. Vo...

Kisfiunk 3 éves múlt, kisebb korában nem volt probléma a székletével, de amint lekerült róla a pelenka (2 hónapja) tartja a székletét napokig (a bölcsiben többen vannak így). I...

Ikerlányaink vannak, most lesznek 19 hónaposak. Egyikük nagyon szépen utánozza a szavakat, és nagyon sok szót mond már, a másik viszont 4-5 szót mond, és leginkább magas hangon h...

4,5 éves kisfiamat agydaganattal műtötték augusztus 28-án. A CT és MRI vizsgálat ependymomát állapított meg. A műtét után az orvos azt mondta, hogy nem tudta teljesen eltávolí...

A kisfiam most 7 hónapos, súlya 9000 g, 70 cm. Születésekor volt 4002 g és 52 cm. Még szopik és tápszert is kap, Himana 2-est. Négy hónapos korától kezdtem adni doktornőnk javas...

Penészallergiát mutatott ki az allergiavizsgálat (bőr) 4,5 éves kisfiamnál. Aerius gyógyszert kapott. Meddig lehet szedni folyamatosan? A lakásban nincs penész. Van más megoldás a...

Kilenc hónapos kisbabánk arcán csúnya gennyes pattanások vannak, zsíros a bőre. Milyen krémet használhatok?

Duci a kislányom, orvosi segítséget szeretnék kérni némi súlyvesztés eléréséhez. Úgy hallottam a SOTE-n foglalkoznak túlsúlyos gyerekekkel. Bármilyen ötlet jól jönne, kihez...

Mit tegyek ha a tíz hónapos kisfiam nem akar enni? Semmit sem fogad el. Már mindent, de tényleg mindent kipróbáltam. Még a párizsit is. Eddig nagyon szépen evett. Még az olyan dolg...

Gyermekem öt hónapos múlt, kisfiú jó húsban van. Milyen ételeket lehet neki adni? Ülhet már, mert a doktornőnk mást mond, a védőnő szintén, az ismerősökről nem is beszélve...

Üdvözlöm, kéthónapos kisbabám váll- és lapockaízületei ropognak, nem csak akkor, amikor felvesszük, hanem amikor saját maga mozgatja a karját, vagy felsőtestét. Szinte csak ha...

Kisfiamnak 800 lett az AST-je. Ez mit takar?
Előre is köszönöm!

Kislányunk 5 éves, éjszakai ágybavizelő! Alvás előtt elmegyünk pisilni, (nagyon mélyalvó), ha felébresztjük, elvégzi a dolgát, de magától nem kel fel. Óvodában, ill. napkö...

Kislányom 8 éves, másfél hónapja hullik a haja. Most nézték meg az AST értékét, és nagyon magas (1172). Összefügg ez a hajhullással?
Köszönettel!

Van egy két hónapos kisfiam, nekem ugyan még nem volt herpeszem, azaz herpesz okozta kiütésem, de a családunk több tagjánál elő szokott fordulni. Az ilyen pici babáknál milyen ó...

11 éves lányomnak magas a koleszterinszintje (5,3). Mivel ez már nem az első eset, az orvos diétát javasolt.
A véleményére lennék kíváncsi. Miből állhat egy ilyen diéta? Á...

2 napja észrevettem az 5 hónapos kislányom bal mellbimbója alatt egy jó borsónyi csomót. Más látványos, vagy észrevehető tünetet nem figyeltem meg a kicsinél, de nagyon megijed...

4 hónapos kisfiamról megállapították, hogy túl rövid a nyelvfékje és vastag is. Az orvos műtétet javasol. A műtét alatt teljesen altatni kellene, mert utána varrni is kell. Nem...

Kisfiam 21 hónapos, születésekor heréi normálisan helyezkedtek el.
Tegnap voltunk a háziorvosnál, aki megállapította, hogy enyhe rejtettheréjűségben szenved.
Ez normális d...

8 hónapos a kisfiam, 2 hónapos korától nem kakilt magától ezért Laevolacot adtam 3 naponta. Ettől nagyon híg széklete lett, de borzasztó nehezen sikerült minden egyes alkalommal....

Kislányom 28 hónapos, nemrég derült ki, hogy tejcukor- és fruktóz-érzékeny. Születésétől fogva mindig híg széklete volt - naponta többször - és attól tartok, hogy ez velesz...

Kisebb gyermekünk 8 éves fiú. Magassága 130 cm, súlya 39,7 kg.
Szeretnénk az étkezésében változtatásokat eszközölni. Sajnos erre az életkorra vonatkozó testsúlycsökkentő...

Két és fél éves fiamnak szemölcsös lett a végbélnyílása. Ezek nem terjednek, csak egyre nagyobbak lesznek, mintha virágoznának. Már háromszor le lettek neki műtve, de mindig v...

Szeretném a véleményét kérni a kis unokám fejlődésével kapcsolatban.
A kislány 2004. 07. 26-án született a terhesség 32 hetében, 1920 gr,
48 cm hosszal. 2 hétig inkubát...

6 hónapos fiam kötelező vér, illetve vizeletvizsgálatánál pozitív lett a vizelet leukocyta eredménye. Születésekor (illetve 2 hónapos korában voltunk ultrahangon) tágulatot fed...

Kisfiam 3 éves múlt, most lesz három hete, hogy a széklete zöld színű. Sötétebb színű, valamikor ciklámen színű is van benne. A szín nem változik. Voltunk orvosnál, széklet...

3 hetes kislányom néha ívben hátrafeszíti magát (kifli alakban), mit jelent ez?
Köszönettel!

10 hónapos kisfiamnak adhatok kecsketejet? Nincs tudott allergiája, csak azért szeretném kipróbálni, hogy elfogadja-e a kecsketejet, mivel tápanyag-összetétele ennek a tejnek a legj...

Szeretnék tájékoztatást kérni kisfiammal kapcsolatosan. "Veleszületett agyi ciszták" diagnózissal rendeltek minket vissza, ultrahang vizsgálatra 6 hetesen, mely szerint kis, 3x5 mm ...

8 éves kisfiamnál születéskor vízsérvet állapítottak meg, valamint nem voltak leszállva a herék. A szegedi gyermekklinikán azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a vízsérvet 8-10...

1 éves fiam szemfehérjéje bepirosodott. A gyerekorvos nappalra cseppet, éjszakára kenőcsöt írt fel. Ez történt pénteken (22-én).
Ma hétfő van, és a fiam szeme nem javult. D...

7 éves kisfiamnál paradicsomallergiát állapítottak meg, annak ellenére, hogy a paradicsomos ételeket szívesen fogyasztotta eddig, nem vettünk észre semmilyen reakciót. Nyersen nem...

3 hónapos kislányomnál kétoldali, számfeletti bimbót találtak. Mi a teendő vele, mit kell róla tudnunk? Kérem, tájékoztasson erről a rendellenességről!
Köszönöm!

Kisfiam 15 hónapos. A nem kötelező védőoltásokról érdekelne egy olyan táblázat, hogy mikor kell beadni, mi ellen véd, szakmailag mennyire ajánlott, kell-e ismételni, mekkora a m...

5 éves kislányom visszatérő baloldali orrvérzése aggaszt. A szakorvos legutóbb Rutascorbint javasolt, ennek közel egy hónapja, azóta heti rendszerességgel vérzik a gyerek orra, ...

Kisfiam 3 éves múlt, 2 hete tapasztaltam, hogy a széklete zöld színű. Eleinte kis részen, most már az egész széklete zöld színű. Nem lázas, ugrál, játszik. Egyik héten eszik...

Egy 1 hetes kisbabának hány grammot illik szopnia 1 szoptatás alatt?

3 éves fiamnál egy általános vér- és vizeletvizsgálat során szinte minden paramétert normálisnak találtak, kettőt kivéve:
- RBC: 9
- RDW: 16,2
A lelet kiadásakor is az...

Január 12-én született egy gyönyörű egészséges kislányom 3,6 kg-mal. Eleinte nagyon szépen fejlődött, 1 hónaposan 4,3 kg, 2 hónaposan 5,2 kg, 3 hónaposan 6 kg, 4 hónaposan 6,...

Van egy 8 éves kisfiam, akinek 4 évesen az oviban volt egyszer egy kisebb arcizomrángása és pár csepp nyála is folyt, egy kicsit lecsempült a szája. Ezt kivizsgáltattuk és bár em...

2 éves unokám étvágya az utóbbi félévben elkeserítő. Semmilyen főtt ételt nem eszik meg, nemcsak főtt ételt, most már ott tartunk, hogy a bölcsödében sem hajlandó még a sz...

Van egy három és fél éves kislányunk, január végén született kistestvére. Egy hónap múlva kezdtük el az ovit (ő kérdezgette, hogy mikor mehet már). Úgy gondolom, hogy teljen...

Öt és fél éves kislányom már évek óta hasfájással küszködik. Régebben csak evés után panaszkodott, és ilyenkor legtöbbször WC-re ment, minimális hurkás, vagy bogyós szé...

15 hónapos kislányomnál 3 hónapja csalánkiütések jelentkeztek a tejtermékektől, akkor diétára fogták. Most úgy döntött a doktor, hogy ismételten próbálkozzunk tejtermékekk...

Kisfiam 4 hónapos, 4. napja nincs széklete. Csak anyatejet eszik. Kell valamit tennem?
Köszönöm!

Gyermekem nemrég múlt két éves és egy napja magas láza van (38-39 közötti). A pulzusszáma 114 és 130/perc között ingadozik. Magasnak mondható ez a szám?
Köszönöm szépen ...

Kislányom 5 éves, évente egyszer el szoktam vinni vérvételre. Vas- és egyéb értékek miatt, pusztán megelőzési okok miatt, de alapban porallergiája van. A vérkép eredményében...

Egy ismerősöm külföldön (Portugáliában) terhes. Az orvosok arról érdeklődnek, hogy milyen védőoltásokat kapott kiskorában.
Tudnának segíteni abban, hogy az 1970-es évekbe...

3 éves kisfiam periodikusan köhög. Van, hogy éjjel fél 1-től, vagy csak hajnali 4-től 0,5-1 órán át, néha hurutosan, néha szárazköhögéssel. A kinti levegő, szél általában...

Van egy 8 hónapos kisfiam, 12 kg körül van. Nem forog hasról-hátra és vissza, és még felhúzni sem bírja magát. Ülni már ül, de viszont mivel nem egyedül teszi, ezért nem erő...

Kislányom (14 hónapos) orrváladékából kitenyésztették a Streptococcus baktériumot. Megvettük a védőoltást; a gégészeten azt tanácsolták, hogy 2 hét tünetmentesség után a...

Másfél éves kisfiam nyelve napok óta sötétbarna színű, mi okozhatja?

Van egy 12 és fél éves fiam, aki a növekedésben és súlyban is elmarad az osztálytársaktól. 141 cm és 31 kg. A születési súlya 2,60, 51 cm volt.
Jártunk endokrinológián a ...

Betöltött 26 hetes terhes voltam, és arra ébredtem, hogy nagyon vérzek, a kórházban infúziót kaptam, de a vizsgálatnál azt mondták, hogy lepényleválásra utaló jel nem láthat...

Kislányom februárban múlt két éves. Néhány hetes korától hasfájós volt, csak nagyon erős görcsoldókkal tudtunk javítani az állapotán. Szinte alig evett, csak folyamatosan s...

Én 28 hetes terhes vagyok, a kisbabámnál felmerült problémával kapcsolatosan lenne kérdésem. Terhességem 24. hetében, magzati szívultrahangon megállapították, hogy a babának a...

Kisfiam 2006. 10. 23-án született a 30. gesztációs hétre, császármetszéssel. Most 6 hónapos és a folyamatos orvosi felügyelet, és vizsgálatok ellenére csak most derült fény a...

Én a csecsemő kisfiam nyelvének letapadásával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni Öntől. Jelenleg öt hónapos lesz gyermekem, születése hetében nem derült ki, hogy a nyelve ...

A kislányom 11 éves, most állapították meg, hogy Osler-kóros. Szeretném megtudni, hogy mit tehetnék, hova forduljak, vagy külföldön van-e rá segítség? Szeretném olyan emberekk...

3 éves kisfiam Candidában szenved, már kikezeltük egyszer Nistatin por és probiotikum szedésével, de már megint visszatért, és a bőrén is vannak fehér foltok.
Milyen kezelés...

14 napos kislányunkkal kapcsolatban kérném a tanácsát, aki a 38. héten született. Eltökélt szoptató anya vagyok, ezért is aggaszt, hogy babánk nagyon rendszertelenül kérezkedik...

Kisfiam 11 hetes, 2760 gr-mal született, eddig megfelelően fejlődött. Jelenleg 4500 gr, 54 cm. Az utóbbi hetekben egyre több folyadékot igényel pótlásul, ez zömében a védőnők ...

A 6 éves kisfiam hányással, hasmenéssel volt a fertőző osztályon 1 hónapja. 1 napig tartott, aztán kutyabaja nem volt. Most az egész családon kijött ugyan ez 24 óránként (az o...

2007. 01. 31-én született a kisfiam, ami azt jelenti, hogy jövő hét hétfőn tölti a 3. hónapot, és sajnos nem emeli hason a fejét. Mindenhol azt olvasom, hogy egy 3 hónapos babán...

Gyermekünk mar 1 éves és a mai napig napi kétszer eszik éjszaka. (Már egy picit terhes a felkelés.) És egy könyv javaslatára természetesen a helyén (ágyban) való étkezesre szo...

Szeretném segítségét kérni a 17 éves öcsém betegségével kapcsolatban. 1,5 éve nagyon súlyossá és kritikussá vált az állapota. Mucoviscidosisos betegsége van, a szegedi gyer...

A testvérem babája mos 4 hetes, sajnos nem eszik rendesen, van, amikor naponta egyszer-kétszer, és elég sokat alszik. Az orvos már tápszert is adat neki, de szopni nem szopik rendesen...

Fiam koraszülött (a terhesség 35. hetének végén született) és ezért rendszeres kontrollokra járunk. Bár jó vérképpel engedték haza, hamarosan súlyos vashiányos vérszegénys...

Császáros szülésem után 6 hétig Astrixot szedtem, szoptatás mellett. Kisbabámnak a 8-9. héten kis bevérzése volt a jobb szemén, ugyanazon a helyen, kb. lencse nagyságú. Gyermek...

11 hónapos kisfiúnk az elmúlt egy hétben többször felriad, hangosan felvisít, aztán csapkod a kiságyban. Fejét, kezét veri a rácsokba. Kb. 4-5 alkalommal játssza ezt el. Eddig n...

A kisbabánk lassan 2 hónapos lesz. Az alvásával az a probléma, hogy csak cumival alszik el. Amikor mélyebben elszunnyad, akkor kiesik a szájából a cumi. Miután kiesett kb. 5-10-20 ...

4 éves a kisfiam, szeptemberben kezdtük az óvodát. Az óvónők szerint könnyen beszokott. Annak ellenére, hogy nagyon kötődik hozzám.
Egyik nap azzal fogadott az óvónő, hogy ...

Van egy 5 éves húgom, aki sajnos még a mai napig is csak pelenkába hajlandó kakálni. Hogyan lehetne ezen változtatni? Erőltetni nem szeretnénk.
Válaszát előre is köszönöm.

4 éves kislányom tavaly szeptember óta minden hónapban (de facto 6 alkalommal) légúti megbetegedéssel küzd - lázzal, éjszakai száraz köhögéssel, ami végül rendszerint antibio...

7 hetes a kisbabám. Jól fejlődik semmi tünete nincs. Viszont a 6 hetes kontrollon csúcs felett dobbanó első hang, időnként megjelenő praesystoles zörejt találtak. Azt mondták ne...

Januárban múlt 3 éves a kisfiam, akivel eljutottunk addig, hogy szinte semmit nem eszik. 2005. decemberben adtam be bölcsödébe, ahol mindjárt elkapott egy csúnya szájfertőzést. A ...

Van egy 3 hónapos kislányom, a kötelező 6 hetes hasi UH-vizsgálat során megállapították, hogy a mája nagysága normális, de tele van rengeteg apró csomóval 1-2,2 cm-es echoszeg...

Kisfiam 6 éves, mivel van itthon cukormérőnk, ami a nagyitól maradt ránk megmértem a cukrát. Este 1,5 volt, másnap reggeli előtt 3,4, reggeli után 6,8 volt. Az orvos azt mondta, m...

A férjemnek egy 11 éves gyereke van, aki imádnivaló, de sajnos egy éve járunk vele egyik orvostól a másikhoz, és most derült ki, hogy állítólag ataxia paralysis spastica progres...

Kislányomat tejallergia gyanújával vizsgálták, de az eredmény negatív lett (minden vizsgált anyagra nézve). IgE szintje viszont magas: majdnem 5000. Ehhez magasabb eozinofil (0,18) ...

Nekem van egy 3 és fél éves Danikám!
Sajnos az a problémám Vele, hogy nem akar enni! Nagyon kevés dolgot fogad el főleg a tejes folyadékot és az üres kenyeret ill. néha túró...

Kisfiam májusban lesz hatéves. Pár hónapos kora óta a füle mögött, és a nyakán szemmel is látható nyirokcsomói vannak. Van, amikor nagyobbak, van, amikor kisebbek. Eddig a házi...

Kislányom 10 hetes, és 6 hete kizárólag anyatejjel táplálom. Azt megelőzően szükség volt az anyatej mellett némi tápszeres kiegészítésre (kb. 30-40 százalékban, 4 héten át...

1 hónapos kislányom arcán, fejbőrén, vállán, nyakán és tokája alatt piros, pattanásszerű kiütések vannak. Először amíg csak a pofiján voltak anyatejfoltokra gondoltunk, és...

10 hónapos kisfiam székletének színe aggaszt. Anyatejes baba, napi átlagban 7-8 alkalommal szopik, még nem akarja elhagyni a mellem.
6 hónapos korban kezdtük az egyéb ételek bev...

A kisfiam 2 és fél hónapos, kizárólag anyatejes baba. Gyakori székrekedéssel küzd. Bélgázok vannak, nem szenved a gyermek, és tisztában vagyok vele, hogy az anyatejes babáknál ...

21 hónapos kisfiúról van szó, aki már gyönyörűen járt, futott, nem okozott neki gondot a magasabb küszöbökön való átkelés egyedül. Szépen használta mindkét kezét. Egyre ...

Kislányom 5 éves, mostanában fáradékony, karikás a szeme alatt és hamar elfárad, az étvágya sem olyan jó. Vettem neki Polivitaplexet, azt szedi most.
Azt szeretném kérdezni, ...

Kisfiam január közepe óta rendszeresen fülfájással küzd, nem vészes lefolyású tünetekkel, de elég sokat hiányzott az óvodából. Ez idő alatt egyszer volt kisebb láza, épp c...

Lehetséges-e, hogy egy Asperger-szindromás beteg nem mindig mutatja a betegsége tüneteit? 3,5 éves kisfiam rosszabb napjaira nagyon jellemzőek ennek a tünetei, de máskor számomra te...

2,5 éves kislányomnak érdekes, édeskés, "friss máj" szagú a lehelete. Nem találok sehol a szakirodalomban rá magyarázatot. 1 hete vettük észre, és nyűgös is, pedig jó kedély...

Kisfiam 11 éves. Másfél éve vettem észre a járásán, hogy valami nem stimmel vele. 2 ortopédus küldte el, azzal a kijelentéssel, hogy ennek a gyereknek semmi baja. Folyamatosan rom...

Jelenleg kislányom 7 éves múlt. Már több, mint egy éve kínlódunk hasfájással. 1 éve végeztek egy allergiavizsgálatot, amely kismértékű kakaóallergiát mutatott ki. Mi ezek u...

Azért írok, mert nagyon nagy probléma esélyét vetették fel a mai napon, és nem is tájékoztattak, épphogy nem dobtak ki.
Van egy 4 (és egy 6 éves) lányom. A picivel ma voltunk...

4 éves fiunk, az utóbbi időben erős fejfájásra panaszkodik, ami nem gyakran jelentkezik, legutóbb március 27., előtte február 17-én, ennek előtt még ritkábban.
Főként este...

8 hónapos kislányomnál megemelkedett májfunkciót állapítottak meg (a maximális érték 50, és nála 102 volt az eredmény). Eredetileg étvágytalanság miatt kért a gyerekorvosunk...

Kétéves kisfiam 3 napja beteg, hányással és magas lázzal kezdődtek a panaszai. A hányása megszűnt, a láz maradt, a tegnapi köhögése is megszűnt, viszont fáj a torka és hatal...

Kislányom 10 hetes. Állandó problémát okoz az etetések utáni visszabukás. Szoptatni nem tudok, tápszerét cumisüvegből issza. Orvos javaslatára ágyát fejrésznél 30 fokkal meg...

3,5 éves fiam székelési problémájával nem tudunk megbirkózni. Az egészségi állapota jó, az étrendje változatos, szervi baja nincs. A szobatisztaságra való szoktatást soha nem...

Segítségét szeretném kérni, 5 hónapos kislányom állandó éjszakai hasfájással küzd. Mit tegyek?

A kisfiam születése után mindig csak az egyik oldalon feküdt. Tanácsolták, hogy próbáljuk a másik oldalára is fektetni, de nagyon hasfájós volt, így örültünk, ha aludt, és n...

5 és fél éves fiú unokám három hete nappal 10-15 percenként szalad pisilni. Sokszor kapott gyógyszert mandulagyulladásra (2-3 hetente). Az egyiktől az összes körme levált, majd ...

Kislányom most 3 hónapos. 1 hónapos korában észleltük a haemangiomát nála. A homlokán most kb. 7 mm-es kör a bőrön, a vállán a bőr alatt, s egy sajnálatos fulladásos roham u...

Élettársam gyermeke 6 és fél éves, és nagyon kövér. Édesanyja elhanyagolta, nem vitte emiatt orvoshoz. Most kórházba került, ízületi fájdalmak miatt. Sokféle laborvizsgálato...

Hét és fél hónapos kisfiamnak születése óta végtagremegése van. Ugyan egyre enyhébb, már szinte alig észrevehető. 36 hétre született, sima, komplikációmentes szülés volt.<...

3 és fél éves kislányomnál a napokban diagnosztizáltak hidegallergiát, sajnos a fizikális tünetek és a jégkockával végzett bőrpróba egyértelmű eredményt hozott. Teljesen me...

Kisfiam 10 hónapos, de még egyetlen éjszakát sem aludt át. Nem tudom, mi lehet az oka, de én már nagyon kimerült vagyok. Minden éjjel 3-4-szer szopik még, pedig már szinte mindent...

A 17. heti ultrahangon azt a diagnózist kaptam, hogy a kisbabám koponyájának jobb oldalán, az oldalkamra frontális szarván a tágulat 8 mm-es. Gondolom nem akartak megijeszteni, de sz...

Interneten utánanéztem a Pneumococcus oltásnak, az ottani táblázat szerint, 1 és 2 éves kor között két oltást javasolnak. Gyermekorvosunk szerint viszont, ha 1 éves korában beol...

Kislányom három hónapos. Már egy hónapja hypoallergén Bepa H Aktív tápszert eszik, de látható módon lefogyott. Csak 60-80 grammot eszik meg egy étkezésre. Most szintén hypoalle...

Kisbabám 1 hét múlva lesz 4 hónapos. Kakilási problémákkal küszködünk: már 8 napja nem kakil. Csak anyatejet eszik, semmi mást nem kap. Mit tegyek?

Kislányom 6 hónapos. Nappal kétszer 30 percet alszik, éjfél előtt nagyon ritkán alszik el, akkor is csak ringatva. Hallottam a levendulaolajról, azt mondták, párologtatásra haszn...

9 hónapos kisfiam problémája 4 hónappal ezelőtt kezdődött - húgyúti gyulladás - kórházi kezelés - kigyógyult. Havonta kell vizeletmintát venni.
Novemberben E. coli volt ben...

2 éves kisfiam több mint 2 hónapja náthás. Sokat szívom sóoldatos átmosással, de mindig újra termelődik. Nehezen tud aludni és enni is. Már mindenhol jártunk allergia negatív,...

Kisfiam hat és fél éves. Mostanában sokat panaszkodik, hogy fáj a lába (a talpa, és a lábszára) Mi lehet ennek az oka?
Olvastam az izomsorvadásnak arról a fajtájáról, ami cs...

Kisfiam a héten lesz 8 hetes. Doktor nénije 2 hónapos oltások mellé felírta az agyhártyagyulladás elleni oltást is. Most néztem utána az interneten az ön rovatában is, és sehol...

26 éves anya vagyok, 9 hónapos kislányomnál egy hete diagnosztizáltak CMV vírusfertőzést (IgG: pozitív 7900 U/ml, IgM: pozitív). A terhesség problémamentes volt, a babánál sem ...

16 hónapos kisfiamnak 13 nappal ezelőtt vírus okozta hasmenéses-lázas betegséget állapított meg a gyermekorvosunk. Magas, 39-40 fokos, láza volt és 4-5 alkalommal volt naponta hasm...

Én egy aggodó édesanya vagyok, mert a kisfiam 8,5 éves és magas a vérnyomása, 140/90/110.
Szeretném kérni hogy, pontosan melyik érték mit jelent, mert sajnos nem tudom. És hog...

Kisfiam 10 hónapos Down-szindrómás. Nem tudtam anyatejesen táplálni bélműtétje miatt. BEBA HAAR-t fogyasztott eddig. Nem igényli a tápszert, ennek ellenére adjam neki?
Meddig k...

Lassan 4 hete hurutosan köhög 4 éves kisfiam. Már kaptunk antibiotikumot, nyákoldókat folyamatosan szedjük, gyógynövényeket (Fenyőmag-szirup, Kakukkfű krém) is használunk. Az o...

Gyermekemnek 3. napja véres a vizelete. Ma reggel elvittem az urológiára, ahol vizeletvizsgálat is igazolta, hogy makroszkópos hematuriája van. Elküldtek egy hasi UH-ra, ahol a veseke...

A kislányom 3,5 éves. Jelenleg vírus és baktérium okozta fertőzés miatt, itthon van. Egyik kérdésem, hogy ennek lehetnek-e, vagy vannak-e számára a jövőre kiható következmény...

Az eset szerencsére nem velem történt, hanem a barátnőmmel, illetve kisfiával. Egyik este, miután tőlünk hazamenetek, a kisfia rosszul lett, epilepsziás rohamot kapott, a kórházb...

Kislányom tíz hónapos, mozgékony, érdeklődő kisbaba. Egy hónapja varicella zoster fertőzésen esett át, azóta étvágytalan. A bárányhimlős időszakban előfordult, hogy szopiz...

Kisfiuk 2005 október 22-én született, nagyon betegen. Sokáig nem tudtam szoptatni, mert inkubátorból nem vehették ki, mikor, pedig már szoptatni lehetett volna, ő nem tudott. A lefe...

Fiam 18, lányom 16 éves. Mindketten középiskolások. A fiú 16 évesen kapott hepatitis elleni védőoltást, a lányom még nem.
Kérdéseim:
1. Ez a védőoltás kötelező?
2...

A füllel kapcsolatban lenne pár kérdésem. Van egy 3 éves kisfiunk, akinek ősz óta kb. 4-szer volt középfülgyulladása, többször fel kellett szúrni a fülét, több antibiotikumo...

Fiam 18, lányom 16 éves. Mindketten középiskolások. A fiú 16 évesen kapott hepatitis elleni védőoltást, a lányom még nem.
Kérdéseim:
1. Ez a védőoltás kötelező?
2...

Kislányom tíz hónapos, mozgékony, érdeklődő kisbaba. Egy hónapja varicella zoster fertőzésen esett át, azóta étvágytalan. A bárányhimlős időszakban előfordult, hogy szopiz...

Kisfiuk 2005 október 22-én született, nagyon betegen. Sokáig nem tudtam szoptatni, mert inkubátorból nem vehették ki, mikor, pedig már szoptatni lehetett volna, ő nem tudott. A lefe...

A füllel kapcsolatban lenne pár kérdésem. Van egy 3 éves kisfiunk, akinek ősz óta kb. 4-szer volt középfülgyulladása, többször fel kellett szúrni a fülét, több antibiotikumo...

Kislányom egészen kicsi kora óta nagyon beteges. Már a kórházból is úgy jöttünk haza, hogy meg volt fázva. Most 3 és 1/2 éves. A lényeg az, hogy állandó felső légúti megbe...

Azt szeretném kérdezni, hogy két éves Márton fiamnak vajon mi okozhatja a bőrén az apró kiütésszerű, és viszkető pöttyöcskéket? A gyermekorvosunk véleménye szerint a kicsin...

Egy 11 hónapos kislány aggódó anyukája vagyok. Kislányomat már kétszer látta neurológus, egy hónaposan EEG-t is csináltak a háziorvosom kérésére. Mindent rendben találtak. M...

Kislányom (1997-ben született) most esett át mononucleosison. A betegsége 1 hónapja kezdődött, először antibiotikumokkal kezelték, majd a kórházban kiderült, hogy mirigyláza va...

Tapasztalt óvónőként dolgozom, csoportomba jár egy gyermek, akinek szorongásos problémái vannak, ez főként abban mutatkozik meg, hogy az óvodában, már második éve egy kukkot s...

6 hónapos gyermekemnél reflux betegséget diagnosztizáltak. A tünetei a következők: savas felböfögés, korai teltségérzet, nyugtalanság, óránkénti evés, ha nem adok neki enni ...

2 hónapos babám kb. 2 hete sírós, mindig csak szopna, éjjel-nappal szeretne a mellen lenni, csukott szemmel szopik, ha kb. 25 perc után kiveszem a szájából, akkor kinyitja a szemét...

7 éves kislányom fejbiccentőizom-gyulladást kapott. A melegen kívül nem tenne-e jót a fekvés, illetve a tehermentesítés?

Én a tehéntej-allergiával kapcsolatban szeretnék kérdezni. 5 hónapos csecsemőm van, akinél fennáll a tehéntej-allergia gyanúja, mivel korábban tejcukor-érzékeny volt, amit 3 h...

Duciság, és hírtelen hangulatváltozás (hiperaktivitás tünetek) miatt került sor 3,5 éves lányom laborvizsgálatára. A hormon vizsgálat még nincs kész, de egyéb eredmények ren...

8 hónapos kisfiam hátán, egy 3 cm x 2 cm-es szabálytalan halvány, kicsit kidudorodó folt látható, melyből apró szőrszálak nőttek ki. Ön szerint mi lehet ez?

2,5 éves kislányomnak babakorától van egy rossz szokása, elalvás előtt csipkedi, kapirgálja az arcocskáját. Ennek hatására a nyári szúnyogcsípései még mindig nem tudtak elm...

A kérdésem a gyermek látásfejlődésére vonatkozik. Hogyan lehet megállapítani, hogy sérült a gyermekem látása? Ő még csak 2 hónapos. Nagyon nézelődik, de nem zavarja, ha a l...

Kisfiam rendes időben, 10/10 Agpar számmal született, minden rendben volt a szülésnél, rögtön felsírt, aztán teltek a hónapok, és mindent sokkal később tett, mint korabeli tár...

Kérdésem a következő: 18 hónapos kisfiamnak már két hónapja napi egyszeri lágy (de nem folyós) a széklete. Semmi más betegségre való tünete nincsen, rendesen eszik, általába...

4,5 éves kislányom születése óta székrekedéses, rossz étvágyú, sovány gyermek. Két UH vizsgálat után most arra van gyanú, hogy az epehólyagja nem ürül ki étkezés után se...

4 hónapos lesz a kisfiam, és a régi rendszer szerint kapta meg a 3 hónapos oltását, de a 4 és 5 hónaposból szeretném neki megvenni az újat. Kombinálható-e így a kettő, vagy se...

Az unokám 5 hónapos. Nagyon figyelmes, gőgicsél, hason jól tartja magát. Az apukáját felismeri, ha hazajön, jár keze lába, úgy örül neki. A lányom egy hete azt vette észre, h...

Az unokám két éves, egyre kevesebbet eszik. De ha éhes, akkor agresszív lesz a viselkedése, de az ételt visszautasítja. Egyedül, amit feltétel nélkül elfogad, az a kakaó. Most, ...

Kislányom 5 és fél éves, az utóbbi fél évben kétszer volt Helicobacter fertőzött. Az is érdekelne, mitől van ez a visszatérő fertőzés nála, de ami a legjobban aggaszt az az,...

Kislányom elmúlt 2,5 éves. 9 hónapos kora óta havonta tüszős-mandulagyulladása van. Voltunk immunrendszer vizsgálaton, ami teljesen rendben volt, nagyon sokszor vettek tőle torokv...

Gyermekem jún. 14-én lesz 7 éves. 2005 márciusában kétszer egymás után beütötte a bal oldali homlokát (szekrénysor szélének esett elég nagy erővel). A baleseti sebészeten r...

4 és fél éves kisfiammal kapcsolatban szeretném az Ön véleményét is kikérni: másfél héttel ezelőtt kerestük fel a körzeti doktor nénit hurutos köhögése kapcsán (láza nem...

Tej-, tojás-érzékeny a gyermekem. Milyen támogatásokat igényelhetnék és honnan?

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop